A Yin és Yang elve az egyik legismertebb, és egybe a legfélremagyarázottabb elv a keleti filozófiában. Néhányunknak vannak ugyan gondolatai Yin és Yang mibenlétéről, de talán en elég pontosak. Nos, felejtsd el az olyan elképzeléseket, amik szerint két listára teszed a dolgokat, mert bizonyos fogalmak a kínai orvoslásban sosem voltak különválaszthatók. Mert Yin és Yang mindenben jelen vannak, de csak együtt és csak egyszerre létezhetnek.
A Yin és Yang kínai írásjegyei egy hegy két oldalát ábrázolják; a napos, fényes oldal a Yang oldal, míg a sötét, árnyékos oldal a Yin oldal. A hegy maga lehet tehát Yin is és Yang is, sötét vagy világos, hideg vagy meleg, a rajta munkálkodó erőktől függően. Voltaképpen semmi sem lehet csak Yin vagy csak Yang, hanem csak a két állapot közötti folyamatos átalakulóban lévő állapotában létező, miközben mindkettőben mindig jelen van a másik is.
A Yin-Yang szimbólum éppen ezt ábrázolj a dinamikus körökkel és a fekete fehér pontokkal. Az elválasztó vonal nem egyenes, és ez fontos, csak a csúcsokban létezik teljes Yang és teljes Yin állapot.
Az embereket is kategorizálhatjuk a Yin-Yang elv szerint, személyes karakterük alapján. Az egyensúlyhoz természetesen mindkét minőségre szükség van: egyik sem előrébbvaló a másiknál. Nem jobb vagy nem rosszabb valaki attól, hogy inkább Yin vagy inkább Yang. Ahogy öregszel, egyre inkább törekedned kell a hiányzó minőségek pótlására, a személyiségtípuson belüli egyensúly megteremtésére.
De lássunk egy példát: amikor a nap folyamán ébren vagy (Yang), majd éjjel alszol (Yin). Ezek között vannak alvás előtti, ill. ébrenlét előtti átmeneti időszakok.
Aki könnyen megfázik, inkább Yin típusú, akinek könnyen melege lesz, az eredendően inkább Yang típusú. Ha valaki állandóan fáradt, annak az oka a Yang hiány (aktivitás), míg a hiperaktív emberekben kevés a Yin minőség (nyugalom).
Ha megállapítottad, hogy a Yin vagy a Yang típusba tartozol, fordíts figyelmet más tényezőkre is, mint például bőröd árnyalata vagy arcod különféle részeinek milyensége.
Az orr felső, középső része a hasnyálmirigyet és a lépet jelképezi. A vércukorzint egyensúlya sok embernél gyakran felborul (amit a túl sok finomított élelmiszer, cukor, kávé, keksz, sütemény és alkohol okoz) és ez szétpattant erek, vagy pedig az ujjízületek enyhe kifehéredése formájában jelentkezik a testen.
Ellenszer: kevesebbet fogyassz az említett é1e1miszerekből.
A szemöldök közötti terület a májat jelképezi, a halántékok pedig a lépet. Ha itt ráncok jelentkeznek, az a túlságosan nagy zsírfogyasztást jelzi.
Ellenszere: fogyassz kevesebb tejterméket, zsírt és sültet.
A homlok felső része a húgyhólyagot jelképezi, a teljes homlok a vékonybeleket, a homlok szélső részei pedig a vastagbelet. Ha itt sötét foltok jelennek meg, akkor az azt jelzi, hogy túlságosan sok cukrot, tejet, gyümölcslevet, esetleg gyógyszert kap a szervezet. A nagyobb foltok a túlzott hús-, telített zsiradék- és proteinfogyasztás jelei. Ha itt ráncok jelennek meg (50 éves kor alatt), akkor túl sok tejterméket és zsírt fogyasztasz.
Ellenszer: minden esetben kevesebbet kell enni a megjelölt ételekből.
A fülek a veséket jelképezik. A lilás-vöröses szín a túl sok Yin-étel miatt kialakult rossz vérkeringést jelzi.
Ellenszer: kevesebb finomított élelmiszert, laktató, cukros ételeket fogyassz, és kevesebb alkoholt igyál. Továbbá mozogj többet!
Az orr hegye a szív állapotát jelzi. Ha vörös az orrhegy, akkor az a túl sok elfogyasztott alkohol, élénkítőszer és fűszer eredménye lehet. Valószínűleg gondok vannak a vérnyomásoddal vagy a szíveddel is.
Ellenszer: iktasd ki étrendedből az alkoholt és a túl sok sót! Járj rendszeresen a háziorvosodhoz vérnyomást méretni. Tanulj meg néhány lazítási technikát.
Ha az orr hegye nagyon éhér, akkor az azt jelzi, egy étrendedből hiányzik az elegendő mennyiségű friss zöldség, és a folyadék. Az elégtelen vérkeringés jele is lehet.
Ellenszer: fogyassz több zöldfélét, folyadékot és tornázz, hogy élénkítsd a vérkeringést.
Az arc azt mutatja, milyen állapotban van a tüdő. Az itt megjelenő foltok túlzott tej-, cukor- és tejtermékfogyasztás miatt keletkeznek, és azt jelzik, hogy a tüdőben vérbőség alakult ki.
Ellenszer: egyél kevesebb tejterméket, és szokj le a dohányzásról (vagy legalábbis kevesebbet szívj egy nap). Ha városban élsz, lehetőleg töltsd a hétvégéket a szabadban. Fogyassz rengeteg zöldséget, különösen ajánlott a saláta és a brokkoli.
A nagyon vörös arc keringési zavarokat jelezhet.
Ellenszer: méresd meg vérnyomásodat a háziorvosoddal.
Az ajkak a teljes emésztőrendszer állapotát mutatják. A felsőajak a gyomor, az alsó a vékonybelek (a belső rész) és a vastagbelek (a külső rész) mutatója.
A száj környéke és az áll szintén az emésztőrendszert jelképezik. A duzzadt ajkak emésztési zavarokra utalnak. Az ajkak elmosódott körvonala és a körülötte lévő foltok rossz emésztést és bélpanaszokat jeleznek.
Ellenszer: próbálj kiegyensúlyozott étrendet kialakítani, sok gabonából készült ételt fogyasztani. Mozogj sokat, hogy a vérbőséget megszüntesd. Tanulj meg néhány lazítási technikát. Az emésztési és bélpanaszok ugyanis gyakran akkor jelentkeznek, ha feszült, ideges lelkiállapotban vagy.
OLVASS TOVÁBB!
Jóga az íróasztal mellett: Egyszerű gyakorlatok a munkahelyi feszültség oldására
A modern irodahelyiségekben dolgozók számára a hosszan tartó ülés és a stressz központi problémává vált....
KÖZÉRZETMit érdemes tudni a depresszióról?
A depresszió a civilizációs betegségek közé tartozik. Minden korosztályt érinthet, megzavarja a mindennapi életvitelt, és megakadályoz...
KÖZÉRZETMinden, amit érdemes tudnod, ha tartasz a Parkinson-kórtól
A Parkinson-kórra jelenleg nincs gyógymód, de a betegség előrehaladásának lassítására irányuló terápiák fejlesztése folyamatosan z...
A stressz és az aranyér kapcsolata
Rohanó világunk gyakran kiváló talajt biztosít a stressz eluralkodására az életünkben. Ezen idegi terhelés több, mint egy rövid ideig...
KÖZÉRZETImmunegyensúly télen – Mutatjuk, mit érdemes fogyasztani!
Ősszel-télen egy-két megbetegedés még belefér, hiszen közösségben járva óhatatlanul is elkaphatsz egy vírusfertőzést....
KÖZÉRZETOmega-3 zsírsavak: életmentő tápanyagok a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben
Mik azok az Omega-3 zsírsavak?...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK