Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
KÖZÉRZET

Shaolin Csikung

Szerző:
Szabó Anna
A kínaiak szerint a csi a világegyetemet betöltő energia vagy természeti erő, a kung pedig tartós erőkifejtést és munkát jelent. A csikung tehát nem más, mint az életenergia egy életen át tartó művelése, fejlesztése.

A csikung a kínai gyógyászat legősibb eleme. Célja, hogy a gyakorlatokon keresztül harmóniába kerüljön a test és a lélek. Ha a test gyógyul, a lélek is szárnyra kap. A kínaiak alapvetően három csit különböztetnek meg. Ezek közül az első az égi csi, a második a földi csi, amit az égi csi irányít, végül a földi csin belül minden embernek, állatnak, növénynek van saját csije. A születéskor kapott csit pazaroljuk el életünk során a negatív érzelmekkel, a helytelen életmóddal, a rossz táplálkozással. És ezt igyekszünk pótolni szellemi fejlődéssel, a megfelelő életvitellel, a lelki békével, a csikung különleges gyakorlataival.


Blokkok a testünkben

A kínai modell szerint a csi elakadása rossz közérzetet, fájdalmat vagy megbetegedést okoz. Ha a csi áramlása akadályozott, akkor két dolog történik. Vagy többlet csi halmozódik fel ott, ahol arra nincs is szükség, vagy a test más részei nem kapnak elegendő csit. Mindkét esetben megbetegszik a test az elégtelen energiaellátásnak köszönhetően. A csikung gyakorlatok megszüntetik az energia gátjait és megnövelik a csi áramlását a testünkben. Ha a csi szabadon folyik, akkor ez az energia gyógyít és helyreállítja szervezetünk egyensúlyát.



Mozgás és meditáció

A csikung több ezer éves történelme során rengeteg válfaja fejlődött ki. Vannak buddhista és taoista csikungok. Vannak olyanok, amelyek a harcművészetekhez kötődnek és a testet erőssé, az ütésekkel rúgásokkal szemben ellenállóvá teszik. Vannak gyógyító, orvosi gyakorlatok. Vannak statikusak és dinamikusak, meditatív jellegűek és fárasztó tornák. Ám mindben közös a test meridián-rendszerének, a jin-jang elvnek, valamint az öt elem tanának az ismerete és gyakorlati használata.



Főbb kategóriák

1. Gyógyító csikung

A gyógyító csikung a kínai orvoslás betegség-megelőző, öngyógyító része. Az orvosi csikung a kínai orvoslásnak csak kisebb részét fedi le. A nagyobb részt mindig is a gyógynövények alkalmazása, akupunktúra, akupresszúra tette ki. A gyógyító csikung magában foglalja a fizikai érintés nélküli állapotfelmérést és gyógyítást. A gyógyító megtanulja, hogy hogyan lehet a gyógyító energiával dolgozni. Ezek a módszerek olyan gyakorlatokat tartalmaznak, amelyek fokozzák a gyógyító energia iránti érzékenységet és a gyógyítás hatásfokát.

2. Egészségmegőrző csikung

Mindnyájan ki vagyunk téve stressznek, káros hatásoknak, a csikung megtanítja, hogyan ellenőrizzük az ezekre adott reakcióinkat, annak érdekében, hogy elkerüljük a betegségeket. Az egészséges emberek azért csikungoznak, hogy még egészségesebbek legyenek, a gyógyítók pedig azért, hogy fenntartsák a gyógyító energiájukat.

3. A harcművészetekben használt csikung

A sportban és a harcművészetekben a csikung a kulcsa az erőnek, koordinációnak, gyorsaságnak, rugalmasságnak, a sérülésekkel szembeni ellenálló képességnek. A csikung gyakorlatok minden sportágban javíthatják a teljesítményt.

4. Spirituális csikung

A csikung spirituális oldalát a taoisták és a buddhisták fejlesztették ki, spirituális céljaik elérése érdekében. A gyakorlatok fő célja a megvilágosodás elérése.

Irányzatai

1. Shaolin Csikung

Da Mo vagy ismertebb nevén Boddhidharma Indiában élő buddhista szerzetes volt, akit az i.sz. 520-as években hívtak meg Kínába, hogy társaival együtt megismertesse a buddhizmussal Kína népét. A kolostorban meglepődött a szerzetesek gyenge fizikai állapotán, s hogy ráleljen a megoldásra egy barlang mélyén kilenc évig meditált. Ebben az időszakban alkotta meg a Shaolin kungfu-t, a belső erő meditációt és a Shaolin csikungot.

A Shaolin csikung stílusát tekintve kungfu csikung, benne kungfu és harci csikung elemekkel, miáltal az egészségmegőrzés és állapotjavítás mellett erős testet, kiegyensúlyozott lelket biztosít.
  

 

2. Xiang Gong (Illatos torna)

A nyolcvanas évek Kínájában a csikung új aranykorát élte, és egyre másra alakultak az új csikung irányzatok. A legkiválóbb mesterek olyan gyakorlatokat akartak alkotni, amelyek alkalmasak arra, hogy tömegeket gyógyítsanak.

Felismerték, hogy a mai, nagyvárosi ember igényei és képességei gyökeresen eltérnek az életüket kolostorok mélyén, meditálással töltő egykori mesterekétől. Ekkor született meg a Xiang Gongcsikung is, melynek megalkotója Tian Yui Sheng mester.

 

3. Szárnyaló Daru csikung

A He Xiang Zhuang csikung jellegzetes szárnyaló mozdulataival a fehér daruról kapta a nevét, és szintén a nyolcvanas években született. Az eredetét tekintve taoista csikung Cao Jin Xiang pekingi mester nevéhez fűződik, akinek az első sanghaji kurzusán Zhang Shen mester is részt vett, így első kézből, tőle ismerte meg a rendszert.

 





Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL