Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
KÖZÉRZET

Szokj le a dohányzásról!

Szerző:
Szabó Anna
Ez a 36. nap, hogy nem gyújtottam rá. Büszke vagyok. És tudod, miért? Mert egyik napról a másikra tettem le, és úgy érzem, sikerült. Ne várd meg, míg az orvos utasít, hogy hagyd abba, inkább próbálkozz magadtól. Ha az agyad eldönti: vége, akkor nyert ügyed van.
Hosszú hónapok óta tartó allergiával kezdődött, aztán lett belőle asztmás allergia, és egy jó kis hörgőgyulladással fejeződött be. Mondhatnám azt, hogy így kezdődött az én kis történetem…

Imádtam dohányozni. Azok közé tartoztam, akik nem csak azért gyújtottak rá, mert éppen nikotinra volt szüksége a szervezetüknek, hanem azért, mert egyszerűen jó volt „végezni” ezt a műveletet.


Mindennek külön szertartása volt

A kávét el sem tudtam képzelni cigaretta nélkül. Reggel tehát azért gyújtottam rá, mert kávézási szertartást folytattam. Utána azért, mert bokros teendőim közepette tartottam egy kis cigaretta szünetet. Majd azért, mert a kolléganőkkel kellett valamit megbeszélnem, vagy át kellett olvasnom gyorsan valamit…. És sorolhatnám. Mindig volt rá indok, és mindig kellett.


Aztán jött a vég

Elmentem egy allergiavizsgálatra, mert már nagyon zavart, hogy állandóan szörtyögök, köhögök, fulladok, stb. Az orvos – amikor meglátta a röntgen leletemet – dobott egy hátast. Azt mondta, olyan mérvű tüdőtágulatom van, hogy ez a tüdőcske nem igazán örülne már akár egy szál cigarettának sem. - Micsoda? Azt tetszett mondani, hogy le kell szoknom a cigarettáról?- képedtem el. Ez ugyanis bennem eddig csak a rémálmaimban ötlött fel. Már pedig ez most valóság volt, és igen, nem szabad soha többet rágyújtanom.



Most valószínűleg megkérdezitek, hogyan bírtam

Az elején nagyon rosszul. Ha ugyanis az agyamban eldöntöttem volna már jó előre, hogy én már pedig mostantól leszokom, akkor nem lett volna baj. Hány embertől hallottam, hogy „megbeszélték saját magukkal”, és letették. De higgyétek el, sokkal rosszabb, amikor megtiltják, utasítanak arra, hogy tedd le.


Jó tanács

Mindenkinek azt javaslom tehát, hogy próbálja programozni magát arra, hogy abba kell hagyni. Ha ezt már ma elkezded, lehet, hogy holnap már sokkal kevesebbet szívsz. De az is lehet, hogy nem gyújtasz rá, majd csak délben. Minden megeshet. Mert az agyunkban dől el minden. Ha nem is kecsegteted magad túl sok eredménnyel, legalább próbálkozz! Az alábbiakban három kérdést feszegetünk, hogy azért némi tudományt is vigyünk a dologba. De hidd el, hasznodra válik, ha tudod. Te vajon tudod a válaszokat?


 

Miért dohányzol?

A dohányosok sem egyformák. Van, aki az élvezet kedvéért vagy stressz ellen szívja, más a társaság hatására, esetleg idegességből gyújt rá. Legtöbben mások miatt csábulnak el. Az első cigaretta nem ízlik, a következők még rosszabbak. Csak aki rászokott, véli, hogy a cigarettázás kikapcsol, pihentet vagy éppen serkentőleg hat.



Fokozatosan, vagy hirtelen tegyük le?


Akinek az életmódját kell megváltoztatnia, jobb, ha átmenet nélkül hagyja abba a dohányzást. De a fokozatosság is lehet célravezető. Mindenki megtalálhatja azt az ütemet, amely a legkevesebb nehézséggel és stresszel jár. Vigyázat: évente több száz nemdohányzó hal meg passzív dohányzás következtében!




Miért nem dohányozhat a terhes nő?

A magzat a méhben nem lélegzik, az oxigént a köldökzsinóron keresztül, az anya véréből kapja. Ugyanígy részesül az anya vérébe került mérgekből, a nikotinból is. Veszedelmes következményei lehetnek, mivel még nincs saját fertőzéselhárító és méregtelenítő rendszere. A „dohányzó" magzatok kisebb súllyal jönnek a világra. Az anya dohányzása 60 százalékkal növeli a koraszülés valószínűségét. A dohányos anyák gyermekei körében jóval gyakoribbak és súlyosabbak a légzőszervi megbetegedések.


Sohasem késő

A dohányzók tudatosan választják a lassú öngyilkosságot, pedig a cigaretta mintegy 25 halálos betegség okozója lehet. Most csak néhányat említünk.

- Tüdőrák: 20-szor gyakoribb a dohányosoknál, mint a nem dohányzóknál.
- Krónikus hörghurut: az erős dohányosok kigyógyíthatatlanok belőle. Állandósul a rekedtség, a köhögés.
- Szív- és érrendszeri betegségek. A cigarettázóknál gyakoribb az érszűkület, a szívinfarktus és a gutaütés.
- Zsugorítja a májat, gyomorfekélyt okoz.
- Negyven év fölöttiek esetében a dohányosok halálozási rizikója háromszorosa a nemdohányzókénak.



Mit remélhet, aki felhagy a dohányzással?

Sokat javít az életesélyén. Például ha valaki 35 éves korában abbahagyta a cigarettázást, ugyanaddig élhet, mint egy nemdohányzó.



Jó módszerek cigaretták ellen

Tapaszok rágógumik

Azoknak, akik fizikailag is megszenvedik a leszokást. A tapaszok, rágógumik több változatban, különböző nikotinmennyiséggel készülnek. Csökkentik a megvonási tüneteket (figyelemzavar, koncentrációhiány, idegesség). A dózist fokozatosan kell mérsékelni.

Pszichológiai tanácsadás

Azoknak, akiknek támogatásra, tanácsra, bátorításra van szükségük a cigaretta nélküli élethez. A módszer lényege az egyéni konzultáció utáni csoportos foglalkozás. A kezelést pszichológus vagy pszichiáter vezeti, gyógyszerész bevonásával. A csoportos terápia hatása már egy-két hét után mutatkozhat.

Akupunktúra – fülcimpa terápia

Azoknak, akik feszültek, idegesek, ha nincs kezükben cigaretta, ha nem veszi őket körül dohányfüst. (Súlyproblémákkal küszködőknek is javasolható.) A képzett szakember apró tűkkel ingerli a test méregtelenítő pontjait az orr körül, illetve a fülcimpán és a fül külső járatában. Néha már az első kezelés is nikotinundort vált ki. Aki tart a visszaszokástól, fülbevalót hordhat (az egyik ingerponton helyezik el).

Relaxáció, hipnózis

Leggyakrabban más kezeléssel párhuzamosan alkalmazzák. A lemondással járó stressz elleni küzdelemre tanít. A relaxációs gyakorlatok segítik a leszokni vágyót, hogy ura legyen akaratának. A folyamatot nem a hipnózisban kapott információ, hanem a tanult önkontroll és önbefolyásolás könnyíti meg. A módszer a visszaszokás ellen is bevethető.


Kiül a bőrre

A dohányzás, pontosabban a nikotin káros hatása nemcsak a belső szerveket roncsolja. Külsőleg is megjelenik, kiül a bőrre, különösen az arcon. A bőr felső rétege elszíneződik, fakó, szürke lesz. A vízutánpótlás hiánya miatt szárazabb, rugalmatlanabb lesz, ami idő előtti ráncosodáshoz, szarkalábképződéshez vezet.


Összességében gyorsítja az öregedés folyamatát

A dohányosoknak jobban oda kell figyelniük kezük, és fogaik ápolására, mert a nikotin ezeket is elszínezi, a leheletet kellemetlen szagúvá teszi.
Mindez még eggyel több ok arra, ha teheted: szokj le!

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL