Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
KÖZÉRZET

Sztárok a cukorbetegség ellen

Szerző:
Szabó Anna
„Ha kell, kockacukornak öltözöm” – mondta lelkesen Kisó orvostanhallgató csapatának, aki Gönczi Gáborral, Harsányi Leventével és Pély Barnával arra vállalkozott, hogy a Diabétesz Világnap kapcsán kampányba kezd a cukorbetegség ellen.

 

November 7-én már Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden lufikat osztottak a hírességek, november 14-én pedig csapatukkal megpróbálnak megalkotni egy kék kört (Diabétesz Világnap nemzetközi szimbóluma) és arra kérik az embereket, hogy öltözzenek kékbe a cukorbetegség világnapján.

„Kerítsük be a cukorbajt!” – egyezett meg Gönczi Gábor és szegedi orvostanhallgató csapata, míg Harsányi Levente és orvostanhallgatói „Öltözz kékbe Debrecen” szlogennel fognak kampányolni a november 14-ei Diabétesz Nap előtt.

A pénteken tartott ötletelésen, amelyen a csapatok azt próbálták eldönteni, hogy milyen kreatív ötlettel rukkolnak elő november 14-én, Pély Barna hamar összebarátkozott a diákokkal, a megbeszélést követően pedig a Király utcai villamosmegálló felé vette az irányt, ahol így szólított meg egy arra járó hölgyet:

„Tetszik tudni, hogy november 14-én van a Diabétesz Világnap? Tessék tőlem elfogadni ezt a lufit, hogy emlékeztesse arra, hogy a vércukorszintjét rendszeresen meg kell méretni.” Kisó annyira lelkes volt, hogy barátját, Skrapits Erik, a No Thanx frontemberét is lehívta az ötletelésre a pécsi orvostanhallgatók legnagyobb örömére.

A „Szűréssel a cukorbetegség ellen” program képviseli Magyarországot a cukorbetegség elleni nemzetközi összefogásban, melynek megvalósulása hazánk vezető, magyar-francia gyökerű gyógyszergyára és a Magyar Orvostanhallgatók egymásra találásának köszönhető.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL