Az öregedés három részben történik
A tudósok több mint 4000 ember vérét vizsgálták meg különböző korban, és észrevettek egy furcsa mintát: a plazma fehérjeösszetétele jelentősen eltér a többitől. Ezek a különbségek pedig csak 34, 60 és 78 éves korban figyelhetők meg. Korábban a tudósok úgy gondolták, hogy fokozatosan öregszünk, egészen addig, amíg rá nem jöttek arra, hogy az öregedésnek 3 szakasza van.
Kire hatnak jobban a „korváltozások”?
Mindannyian keresztülmegyünk ezen a 3 időszakon, de 34 éves kor után van, akinél nyilvánvalóbbak az életkori változások, mint másoknál. Először is, azokra jellemző, akiknek a szülei idősebbnek vagy fiatalabbnak néztek ki a koruknál. Ez kapcsolatban áll a genetikával: örököljük a szépség és fiatalság állapotának jegyeit, de fordítva is igaz, örököljük őseinktől az öregedést is.
A második kockázati csoportba azok az emberek tartoznak, akiknek a biológiai órájuk előrébb jár, mint a rendes koruk. Például két 30 éves embernek teljesen különböző lehet az állapota, csak mert az egyik biológiailag 20, a másik pedig 60 éves. Ennek oka, hogy az emberi test átlagosan 3 évvel öregebb, mint a naptári emberi kor, függetlenül az egészséges élettől. Ezt előhozhatja a stresszes gyerekkor, de még a születési súlyunk is befolyásolhatja. A helyzetet súlyosbítja, hogy vannak emberek, akiknek a teste idő elött öregszik meg – a 34 éves korban lévő szakasz befolyásolja őket a legjobban. Ugyanakkor a korai öregedésnek nem csak a hirtelen megjelenő ráncok, vagy a bőr rugalmasságának elvesztése a jele. Néhány jel nem is kapcsolódik az arc szépségéhez.
Honnan tudod, hogy a tested idő előtt kezd öregedni?
• Amikor zúzódások jellenek meg a bőrön, még akkor is, ha csak egy táskát emeltél fel, és nem tűnik el a nyoma hetekig – ez aggodalomra ad okot. Ez a bőrreakció 45 éves kor után jellemző, de 35 évesen a korai öregedés jele lehet. Ugyan ez vonatkozik a karcolásokra. Ha két héten belül nem tűnnek el a kisállatod karmolásai, az bizony aggasztó.
• Amikor a bőr a kezeden vékonyabb és szárazabb lesz, és elkezdenek átlátszódni az ereid – az szintén a korai öregedés jele, aminek nem szabadna megtörténnie 30 éves kor előtt. Ha mindig is ilyen típusú kezeid voltak, akkor nincs semmi, ami miatt aggódnod kéne, akkor ez csak egy érdekes tulajdonság a testeden.
• Ha nem tudod tartani az iramot a pároddal, és séta közben azon kapod magad, hogy mindig mögötte vagy, pedig ugyan annyi idős, mint te – ez azt jelenti, hogy csökken az izommennyiséged. Ez nem normális az egészségedre vagy a korodra nézve, hogy kevésbé vagy fitt, mint a veled egykorúak, főleg, ha ugyanolyan életformát éltek.
• Ha azt veszed észre, hogy sok felesleges zsír van rajtad, de nem csak a hasadon, hanem a hátadon és a válladon is – az orvosok és kutatók szerin ez a leglátványosabb jele annak, hogy rosszul működik a tested. Ugyanakkor, a súlyfelesleg még nem jele a korai öregedésnek, de negatív hatással van a fiatalságra.
• Ha azt veszed észre, hogy pici barna foltok kezdenek növekedni az arcodon, nyakadon, mellkasodon, az bizony elszíneződés – ami a bőr reakciója a napfényre, és nem jelenik meg 40 éves kor előtt, vagy ha mégis, akkor csak nagyon kicsiben. Ez azokkal történik leginkább, akik nem használnak naptejet nyáron és télen.
• Azon kapod magad, hogy már a családod figyelmeztet a horkolásod miatt. Nem csak azoknak zavaró, akik melletted alszanak, hanem neked is, mert ez egy jele a közelgő problémának: növeli a magas vérnyomás kialakulásénak esélyét, és a kardiovaszkuláris betegségek kialakulását.
• Rendszertelen havi vérzés (nőknél). Az instabilitás a közelgő menopauza jele, ami 46 és 54 éves kor között szokott bekövetkezni. Ha a menopauza korábban elkezdődik, akkor az azt jelenti, hogy a tested gyorsabban öregszik, mint te.
Mit tegyél a korai öregedéssel?
Először is, ahelyett, hogy elkezdenél dolgozni ellene, inkább figyelj oda jobban a testedre. A jól ismert fiatalság megőrző módszereken kívül, mint pl. sportolás, sok vízivás, egészséges étkezés, van néhány kevésbé nyilvánvaló, de annál fontosabb módszer, melyek szokásokká válhatnak.
• Nézesd meg rendszeresen a véredet, és a benne lévő fehérjéket. Ezek megmutatják a tested állapotát, és ha már ezzel tisztában vagy, sokkal könnyebben tudsz ezen változtatni.
• Kövesd nyomon a hormonális hátteredet. Hormonális gyógyszert csak és kizárólag orvosi javaslatra szedj, különben még jobban rontod a saját állapotodat, és elősegíted a súlygyarapodást.
• Ne bámuld a telefonodat lehajtott fejjel. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy elkerüld a nyakfájdalmakat. Ugyan ez vonatkozik az esti TV nézésre is, amikor fekvő helyzetben, alacsony párnán nyugtatod a fejedet. Próbáld meg elkerülni ezt a pozíciót minden helyzetben.
• Mosd meg az arcod edzés után. A gyakori arcmosás eltávolítja a bőr védőrétegét, ugyanakkor a bőrön maradt verejték gyulladást, irritációt okozhat, amely a bőr kiszáradását és a ráncok korai megjelenését eredményezi. Ezért fontos, hogy ne csak edzés után, hanem reggel is megmosd az arcodat.
• Tölts kevesebb időt vezetéssel. Minden vezetéssel töltött óra stresszes a tested számára, megemeli az adrenalin szintedet és előhozza a korai ráncokat. Ha egy órát töltesz azzal, hogy eljuss a munkahelyedre, akkor jobban tennéd, ha a lakásodhoz közeli munkahelyet választanál magadnak.
OLVASS TOVÁBB!
Szeptemberi immunerősítés - Több haszna van, mint gondolnád!
Az őszi hónapokban szervezetünk hajlamosabbá válik a különböző betegségekre....
KÖZÉRZETEzért okozhat kiütést a Spa látogatásod: A Whirlpool-betegség
Egy kellemes fürdőzés után a szállodai jakuzziban hirtelen viszketni kezd a bőröd? Lehet, hogy a híres „Whirlpool-kiütés”, azaz a ...
KÖZÉRZETMegújultak a Gymbeam kifejezetten nők számára kifejlesztett BeastPink termékei
Nem csak fehérjepor, hanem divat márka is a BeastPink....
„Hogyan éljük túl a napot?” - Egyre több szülőt érint a kiégés
A gyerekek stresszesek, ez nem újdonság. Azonban a szakértők évek óta figyelmeztetnek, hogy egyre több szülő is kiég. Hasonló a helyze...
KÖZÉRZETNagy a hype egy szájvíz körül, ami állítólag örökre megszabadít a rossz lehelettől
A TikTokon vírusként terjed egy szájvíz, ami azt ígéri, hogy megszünteti a rossz leheletet, és reggelre friss lehelettel ébredhetsz. De ...
KÖZÉRZETTranszgenerációs hatások: hogyan öröklődnek a múlt sebei?
A mai világban, amikor egyre többen keresnek választ saját mentális és érzelmi problémáik eredetére, egyre gyakrabban merül fel a kér...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK