A Theta Healing technikát Vianna Stibel alkotta meg, aki nyirokrákból gyógyította meg önmagát ezzel a módszerrel, és miután saját magán már sikereket ért el, másokat is elkezdett gyógyítani. Agyunk öt különböző frekvencián mozog, ezek egyike a théta, az agykontrollból ismerhető az alfa agyhullám, valamint létezik még béta állapot, ez az éber állapot, illetve a delta és a gamma. A módszer alapja az, hogy testünk képes az öngyógyításra, a Teremtő segítségével. A Théta tér, a feltétel nélküli szeretet tere, amit úgy érhetünk el, hogy egy nagyon egyszerű vizualizációs technikával becsatlakozunk a Teremtő terébe, ami maga a feltétel nélküli szeretet tere, egy mély állapot, amin mindenki naponta kétszer keresztülmegy, elalvás előtt és felkelés előtt. Maga a technika ezt az állapotot kezdi el tudatosan használni. Ma már több mint száz országban van jelen, Indiában egyes helyeken már az oktatás része, Japánban kórházakban alkalmazzák.
Mi a siker titka?Az egyszerűsége. Bárki megtanulhatja, akár könyvből is, de léteznek már tanfolyamok is azok számára, akik vezetetten szeretnék a módszert elsajátítani. Valamint a hatékonysága, hiszen magának a módszernek a leglényegesebb pontja az úgynevezett „ásás" technika, amellyel felderítjük a probléma okát, az úgynevezett megbetegítő hitrendszert és ezt kicseréljük. Ez egy nagyon lényeges pont, hiszen életünk minden percét meghatározza a gondolkodásunk, hitünk a különböző dolgokról, ami minden esetben egy érzést generál. Ha az érzést megváltoztatjuk, okafogyottá válik a betegség megléte. Ez az oka annak, hogy egy Théta kezelés után, akár már azonnal is megváltozhatnak a dolgok, mert a théta állapotban nagyon fogékony az agyunk, ezért alkalmas régi minták elengedésére, újraprogramozásra.
A tiszta szándék erejeNagyon lényeges elfogadni azt, ebben a módszerben, hogy nem mi magunk vagyunk a gyógyítók, hanem a Teremtő végzi a gyógyítást, viszont ahhoz, hogy megtörténjen, tanúsítanunk kell. Így tulajdonképpen biztosak lehetünk benne, hogy sem magunknak, sem másoknak nem okozhatunk kárt, hiszen a Teremtő Teréből dolgozunk, a Teremtő által, a tiszta szándék, a feltétel nélküli szeretet erejével, és így a végeredmény is csak jó lehet.
Nem csak gyógyító technikaBár Vianna eredetileg a gyógyításra alkalmazta, de nem csak betegségeket lehet elengedni általa. Egy egészséges embernek is rengeteg gátló hitrendszere lehet, az élet más területein, mint anyagi helyzet, párkapcsolat, munkahely, tanulás. Mivel a metodika ugyanaz, mint a betegségek esetében, ezért kiválóan lehet alkalmazni a Thétát bármilyen problémára, ami az életünkben felmerül. A megoldás a kisugárzásunkban, az elvárásainkban rejlik, amelynek 95%-át tudatosan nem ismerjük. Ha a hitrendszerek megváltoztatása által megváltozik a kisugárzásunk, akkor a Vonzás Törvénye alapján elérhetjük céljainkat, megváltoztathatjuk életünket a legjobb úton-módon.
OLVASS TOVÁBB!
Szeptemberi immunerősítés - Több haszna van, mint gondolnád!
Az őszi hónapokban szervezetünk hajlamosabbá válik a különböző betegségekre....
KÖZÉRZETEzért okozhat kiütést a Spa látogatásod: A Whirlpool-betegség
Egy kellemes fürdőzés után a szállodai jakuzziban hirtelen viszketni kezd a bőröd? Lehet, hogy a híres „Whirlpool-kiütés”, azaz a ...
KÖZÉRZETMegújultak a Gymbeam kifejezetten nők számára kifejlesztett BeastPink termékei
Nem csak fehérjepor, hanem divat márka is a BeastPink....
„Hogyan éljük túl a napot?” - Egyre több szülőt érint a kiégés
A gyerekek stresszesek, ez nem újdonság. Azonban a szakértők évek óta figyelmeztetnek, hogy egyre több szülő is kiég. Hasonló a helyze...
KÖZÉRZETNagy a hype egy szájvíz körül, ami állítólag örökre megszabadít a rossz lehelettől
A TikTokon vírusként terjed egy szájvíz, ami azt ígéri, hogy megszünteti a rossz leheletet, és reggelre friss lehelettel ébredhetsz. De ...
KÖZÉRZETTranszgenerációs hatások: hogyan öröklődnek a múlt sebei?
A mai világban, amikor egyre többen keresnek választ saját mentális és érzelmi problémáik eredetére, egyre gyakrabban merül fel a kér...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK