4. A szenvedés gyökere az ideiglenes érzésekhez való görcsös ragaszkodás

 „A szenvedés igazi alapja a véget nem érő és görcsös törekvés mindarra, amely érzéseket már el kellene engedned, mindez pedig állandó feszültséget, nyugtalanságot és elégedetlenséget eredményez.”

Ez az, amit mindenképpen meg kell értened, amikor az évek során szépen haladsz előre a spirituális úton és folyamatosan azon dolgozol, hogy fejlődj. Biztosan volt rá példa sokszor, hogy önkéntelenül is összehasonlítottad másokat saját magaddal, azt látva, hogy mások boldogok. Ám érdemes megtanulnod, hogy a boldogságra való görcsös törekvés több kárt okozhat, semmint jót. Persze, akarnod kell boldognak lenni, törekedned kell rá, hiszen izgalmas és kalandos az élet, és minden másodpercet szenvedélyesen érdemes átélni. Másrészről azonban, ami hiba, ha az ember könnyet ejt, azt mondják neki mások, hogy legyen erős, uralkodjon az érzelmein. Nem kell azonban mindig kontrollálnod magad és erősnek lenned, és a boldogságot sem kell üldöznöd. Miért törekednél adott érzésekre és miért tagadnád meg azt, amit eddig el akartál rejteni?

Ez nem azt jelenti, hogy ne tapasztalhatnád meg az örömöt vagy épp a boldogságot, ám ezzel egy időben a fájdalom, a szomorúság és a szenvedés is az élet része, attól függetlenül, hogy át akarod-e élni ezeket, vagy sem. Amit képes vagy kontrollálni az az, hogy ragaszkodsz-e görcsösen bizonyos érzelmekhez vagy éppen elengeded az ilyen érzéseket. Fontos, hogy megértsd, a belső béke megtalálása hozza el a valódi boldogságot, ám ez a béke belülről fakad, és egyetlen külső tényező sem befolyásolja igazán. Ha megtalálod, akkor képes leszel elfogadni a dolgokat, ahogy éppen jönnek – legyen az jó vagy éppen rossz.