Ki tehát az Idős Lélek?
Ez a kifejezés széleskörben elterjedt, sokan azonban helytelenül használják különböző okokból. Pedig igenis van mögötte igazság, amit most megpróbálunk felfedni előtted. Az Idős Lélek tehát egy olyan létforma, aki meghatározott okból, ismételten ezt a bolygót választotta. Miért? Valószínűleg valami nagyon fontos dolga van itt. Talán valamitől még el kell szakadnia itt, mielőtt tovább lépne, esetleg földi léte során nem tudott elsajátítani egy nagyon fontos leckét.
Senki nem tudhatja biztosan, hány életsíkot jártak már be. Ugyanakkor azt tudjuk, hogy a mennyként és pokolként leírt helyek valójában csak sötétebb és világosabb síkjai a létezésnek. Rengeteg ilyen sík van, például a Tündérbirodalom, néhány sámán és boszorkány olyan erővel rendelkezik, hogy képes utazni a Birodalmak között. Mi csak azokról tudunk néhány dolgot, melyek közel vannak ehhez az anyagi síkhoz.
Térjünk is vissza az Idős Lelkekhez. Ha a következő 7 jel közül legalább 4 rád illik, akkor Idős Léleknek tekintheted magad.
Az Idős Lelkek általában azok a gyerekek, akik nem igazán érdeklődnek a megszokott „gyerekes” viselkedés és tevékenységek iránt. Ennélfogva általában úgy viselkednek, mintha bölcsebben születtek volna a többieknél. A gyerekek számára nehéz megérteni ezt a különbséget. Az Idős Lelkek már többször átélték ugyanezeket a tapasztalatokat, ezért kicsit már unalmasnak találják. Habár valójában nem sznobok, néha mégis úgy viselkednek.
OLVASS TOVÁBB!
6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA7 rossz élmény, amely azt sugallja, hogy jó úton haladsz az életben
Az élet nem mindig habos torta - tartja a mondás. Ahhoz, hogy boldog és erős lehessen, mindenkinek le kell küzdenie bizonyos akadályokat. G...
LELKIPATIKA8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
10 jel, hogy az életed szépen lassan darabokra hullik
Milyen gyakran kérdezed meg magadtól elalvás előtt, hogy elégedett voltál-e a napoddal? Otthon - munka - otthon, ritka találkozók a bará...
LELKIPATIKA7 dolog, ami mindennap a módodban áll, de elfelejted, pedig erőt adhatna neked
Az emberek arra vannak beállítva, hogy azt keressék és sajnálják, mijük nincs. Pedig valójában mennyi mindenük van és mégis elfeledke...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK