Amikor úgy érezzük, hogy valami olyan történik, amit nem szeretnénk, akkor tenni kell érte, hogy ismét ugyanolyan jó legyen, mint előtte volt. Nem számíthatsz arra, hogy a dolgok elkezdenek javulni, anélkül, hogy nem érted meg, mi miatt történnek. A negatív érzelmek arra utalnak, hogy a felépülés felé haladunk és a gyógyuláshoz mindannyiunknak időre van szüksége.
Természetesen, a gyógyulási folyamat nem egyszerű, de egy olyan helyzetet eredményez, amelyben tényleg jól érezheted magad. A fájdalomnak és szenvedésnek köszönhetően olyan módon találhatod meg újra önmagad, amire nem lennél máshogy képes. Miután átvészelted a nehéz időket, olyan dolgot fogsz felfedezni saját magadban, amely végül döntő jelentőségű lesz az életed hátralévő részében.
Ne feledd, az Univerzum soha nem állít szembe olyan dolgokkal, amiket nem tudsz leküzdeni. Csak is olyan helyzeteket tár eléd, amely életterületen fejlődésre van szükséged. A negatív érzelmek tehát nem olyan dolgok, amik ellen harcolni kell, vagy el kell utasítani őket, hanem olyanok, amelyeket meg kell érteni a siker érdekében. Íme, néhány dolog, melynek segítségével a helyén kezelheted negatív érzelmeidet.
Semmi jót nem teszel azzal, hogy felhalmozod magadban az érzelmeidet. Minél jobban elrejted őket, annál rosszabbak lesz, amikor újra a felszínre kerülnek. Ezzel csak halogatod az elkerülhetetlent.
OLVASS TOVÁBB!
6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA7 rossz élmény, amely azt sugallja, hogy jó úton haladsz az életben
Az élet nem mindig habos torta - tartja a mondás. Ahhoz, hogy boldog és erős lehessen, mindenkinek le kell küzdenie bizonyos akadályokat. G...
LELKIPATIKA8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
10 jel, hogy az életed szépen lassan darabokra hullik
Milyen gyakran kérdezed meg magadtól elalvás előtt, hogy elégedett voltál-e a napoddal? Otthon - munka - otthon, ritka találkozók a bará...
LELKIPATIKA7 dolog, ami mindennap a módodban áll, de elfelejted, pedig erőt adhatna neked
Az emberek arra vannak beállítva, hogy azt keressék és sajnálják, mijük nincs. Pedig valójában mennyi mindenük van és mégis elfeledke...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK