Egy híres szerző, 15 éves volt, amikor egyes folyóiratok kommentfolyamán fejtette ki a véleményét, és így tulajdonképpen önmagát gyógyította. Három évtizeddel később, mint már gyógyító szakértő és szerző, felismerte azt, hogy mennyire remek eszköz volt abban az időszakban, hogy begyógyulhassanak a lelki sebei. Az elmúlt néhány évben a naplózás egyfajta népszerű terápiává vált. Sok terapeuta és gyógyító ajánlja a betegeinek, mert így lelkileg meg tudnak tisztulni, és el tudják engedni a problémáikat.
Az írás ugyanis elősegíti a világos tudatot, és ha a benned lévő gondolatokat papírra veted, akkor ezek a gondolatok egyfajta kapaszkodók is lehetnek. Például az álmaid, a céljaid egyfajta mentális világítótornyok és biztonságos kikötők, ahová le tudod pakolni az önismereti rakományt. Íme, 3 tipp hogy, hogyan érdemes használni a naplózást:
{KEPGALERIA}
1. Testileg is legyél jelen, mielőtt elkezdenéd
A gyógyuláshoz a test maga szintúgy elengedhetetlen, hiszen a gyógyulás kreatív része az agyban zajlik, és szó szerint fizikai érzések lépnek fel. Amikor összpontosítasz, összekapcsolódik az intuícióval, belső bölcsességgel és ez gyógyító hatású. John F. Barnes, aki több mint 40 ezer terapeutát oktatott az elmúlt 40 évben így fogalmazott:
Amikor valamiért traumatizált vagy, fizikailag és érzelmileg, akkor bele vagy ragadva egyfajta energiamezőbe, hiszen mindenki elektromágneses lény. Fényhullámokból és természetes rezgésekből áll minden, és ez szilárdul meg. Tulajdonképpen egy földi anyaggá válik, és ez fájdalmat okoz, fejfájást, belső szorongást, depressziót. Ha a trauma intenzitása túl nagy és fájdalmas, akkor hajlamos vagy lefagyni ettől, és ez az elmédet is korlátok közé szorítja. Érdemes tehát először is az elmédet felszabadítani, hogy mélyebben tudj kommunikálni magaddal.
OLVASS TOVÁBB!
6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA7 rossz élmény, amely azt sugallja, hogy jó úton haladsz az életben
Az élet nem mindig habos torta - tartja a mondás. Ahhoz, hogy boldog és erős lehessen, mindenkinek le kell küzdenie bizonyos akadályokat. G...
LELKIPATIKA8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
10 jel, hogy az életed szépen lassan darabokra hullik
Milyen gyakran kérdezed meg magadtól elalvás előtt, hogy elégedett voltál-e a napoddal? Otthon - munka - otthon, ritka találkozók a bará...
LELKIPATIKA7 dolog, ami mindennap a módodban áll, de elfelejted, pedig erőt adhatna neked
Az emberek arra vannak beállítva, hogy azt keressék és sajnálják, mijük nincs. Pedig valójában mennyi mindenük van és mégis elfeledke...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK