Hagyd el a panaszkodást! - Minél többet panaszkodsz, annál több problémád lesz!

Amikor egy rovar beleakad a pók hálójába, pánikhangulat uralkodik el rajta. Minden erejével megpróbál kiszabadulni onnan, de ahelyett, hogy ezzel segítene a helyzetén, valójában még jobban belegabalyodik a hálóba. És végzetes hibaként, természetesen a pókot is figyelmezteti a jelenlétére. Ez a minta a mi életünkben is megismétlődik. Időnként saját magunk rabjává válunk, és meneküléskor még jobban belemászunk a csapdába. Anélkül, hogy észrevennénk, különböző zsákutcákat hozunk létre, kettős pszichológiai kapcsolatokat, amelyek csapdába ejtenek minket egy olyan helyzetben, ami rendkívül ártalmas, vagy kellemetlenül érint minket.

Mi a kettős pszichológiai kötés?

A kettős pszichológiai kötés egy olyan helyzet, amelyben minél jobban igyekszünk megoldani egy adott problémát, annál bonyolultabbá tesszük azt. Minél jobban meg akarunk szabadulni egy érzelemtől vagy gondolattól, annál jobban megerősítjük azt. Tulajdonképpen önmagunknak teremtünk olyan helyzetet, amelyből nem tudunk sikerrel kilépni, mivel minden menekülési kísérlet csak megerősíti a problémát vagy új akadályokat teremt. Azt hisszük, hogy a kijáratot keressük, de valójában azzal foglalkozunk, hogy befalazzuk őket.

Hogyan működik a kettős pszichológiai kötés?

A panaszkodás a tökéletes példája annak, hogy megértsük, hogyan is működik a kettős pszichológiai kötés a mindennapi életben. A siránkozás nem csak az elégedetlenség állapotát fejezi ki, hanem megsokszorozza a nehézségeket is, mivel kizárólag azokra az akadályokra és a következményeire összpontosítunk, amelyről panaszkodunk. A valójában sopánkodás olyan, mintha egy fekete kötést helyeznél a szemedre, miközben a világ színeit szeretnéd látni. Ha folyton csak a negatív képet látjuk a történtekről, megakadályozzuk magunkat abban, hogy megoldást találjunk, mivel az elménk egy valóságos problémagyárrá alakul. Amikor ezekkel a panaszokkal foglalkozunk, mindennel, ami rosszul sikerült, és rosszul sikerülhet majd, benne rekedünk a szituációban.

A panaszok miatt az alapproblémához még hozzájön a hozzáállásunk is a körülmények miatt, a negatív sugallatok, amik megakadályoznak minket abban, hogy mihamarabb megtaláljuk a megoldást. Ezért a panaszkodással csak zsákutcába vezetjük, kettős pszichológiai kötésbe hurkoljuk magunkat. Nyilvánvalóan a mindennapi életben sok más helyzetet is találunk, amikor bilincsbe kötjük a kezünket és a lábunkat. Ilyenek például a negatív visszatérő gondolatok. Amikor el akarjuk felejteni a nem kívánt gondolatot, minél erősebben próbálunk nem gondolni rá, annál fokozottabban irányul rá a figyelmünk. Ez már egy vesztes csata, hiszen beleesünk a csapdába, amit saját magunknak állítottunk. Ha tudatosítod magadban, hogy nem akarsz többet a rózsaszín elefántokra gondolni, biztosan egész nap az fog a fejedben járni.

Minden egyes alkalommal mikor azért aggódunk, mert aggódunk valamin, attól tartunk, hogy depressziósak leszünk és szorongással fogunk küzdeni, mert szomorúak vagyunk. Olyan helyzetet teremtünk, amiből lehetetlen elmenekülni, mert nem tudunk megoldani egy olyan problémát amit a saját mentalitásunk hozott létre.

Hogyan szedheted szét ezt a kettős pszichológiai csomót?

A kulcs, vagy legalábbis az egyik, a Wu-Wei- elvben, vagyis a nem cselekvésben rejlik, azaz hagyod, hogy minden a természetes irányba menjen. Ha nem próbálod folyamatosan eltávolítani azt a gondolatot az elmédből, hidd el, előbb-utóbb el fog tűnni. Az elménk ugyanis természetétől fogva úgy működik, hogy egyik gondolatról a másikra ugrál.

Ha megpróbálod aktívan elfojtani a nem kívánt gondolatokat, sokkal stresszesebbé, feszültebbé válsz annak érdekében, hogy elfelejtsd, amit szeretnél. Ám az, aki elfogadja az elméje természetes működését, és nem telepedik rá ezekre a betolakodó gondolatokra, kevésbé hajlamos a stresszel kapcsolatos betegségekre, és a depresszió is kisebb eséllyel alakul ki nála.

Ugyanez az elv érvényes az érzelmi állapotokra is. A negatív érzelmek elfogadása csökkenti azok intenzitását, így gyorsabban és kevesebb szenvedéssel lapozhatunk. Ezért, ha nem táplálod félelemmel a félelmet, aggodalommal az aggodalmat, vagy szomorúsággal a szomorúságot, akkor ezek az érzelmek végül eltűnnek, mint ahogyan a szél elfújja a felhőket. Ez egy radikális elfogadás, amelyben elkülönülünk a probléma megoldását célzó mentalitástól.