A gyakorlat során hatszor érintjük meg a földet, miközben lábunk és kezünk hozzáér. Egyúttal túl adunk félelmeink, büszkeségeinknek, nehézségeinken, reményeinken, mert belépünk abba a világba, ahol minden olyan, amilyen.
Első földérintés:
Hálásan meghajolok vér szerinti családom valamennyi előttem álló nemzedéke előtt. Megpróbálom jóra áltani a szenvedést és mindazt, ami formálásra vár. Megnyitom szívemet, húsomat, csontjaimat, hogy bele áramoljon az ősöm felismerései, szeretete és tapasztalata. Felismerem majd gyökereimet anyámban és apámban és valamennyi elődömben. Megkérem őket, hogy támogassanak és védjenek, adják át erejüket, majd hagyom magamba áramlani.
Ez azoknak a sebeire gyógyír, akik haragszanak szüleikre vagy családjuk előttük álló nemzedékére.
Második földérintés:
Ismét meghajolok az ősök előtt. Magamba tekintve felfedezem mesteremet, aki a szeretet és együttérzés újtára vezérelt, és tanított. Hálát adok neki. Majd érzem, hogy belém áramlik Buddha ereje, és a többi mesteré, a sajátomé is. Majd megnyitom magamat Buddha, a dhrarma, és szangha védelme előtt, és hogy belém áramoljon az ő erejük. Aztán megfogadom, hogy mindazt, amit kaptam jóra használom.
Harmadik földérintés:
Hálásan meghajolok e föld és valamennyi ősöm előtt. Majd elkezdem megérteni a földet, mennyi mindent ad nekem, és másoknak. Hálát adok azokak, akik igazán tettek valami ezért a földért, s őket is megérintem. Utána érzem, hogy a föld ereje is átjár engem. Megfogadom végül, hogy azon leszek, hogy segítsek a földnek, és a tudást tovább adjam majd és hogy minden rosszat, erőszakot, gyűlölet, negatív érzelmeket megváltsak és jóvá alakítsam.
Negyedik földérintés:
Hálával és együttérzéssel hajolok meg, és adom át az erőmet azoknak, akiket szeretek. Mindazt, amit kaptam, most átadom őseimnek és szeretteimnek. Megbánom bűneimet, figyelmetlenségeimet, s nekik pedig minden jót kívánok. Majd értük fogok imádkozni, hogy őket védjék meg.
Ötödik földérintés:
Megértéssel és együttérzéssel hajolok meg, hogy megbékéljek mindazokkal, akik szenvedést okoztak nekem. Szeretet és megértés sugárzok azoknak, akik ártottak nekem, s azoknak, akiket szeretek. Majd megértem őket, mind, hogy miken mentek keresztül. Imádkozom szeretteimért, és azokért, akik ártottak, s segítek rajtuk.
Szeressük úgy ellenségünket, ahogy önmagunkat.
Meg kell tanulnunk, hogyan válhatunk olyan emberré, akiből a nap minden órájában szeretet, együttérzés, öröm és egyensúly árad.
Hatodik földérintés:
Hálával és együttérzéssel hajolok meg az ősi spirituális gyökereim előtt. Látom, amint gyermekkén ülök. Látom újra gyermeki énemet. S megértem, hogy már akkor is kik voltak körülöttem, s hogy milyen erő vett körül. Ahogy újra vissza akarok térni az egykor hagyományokhoz, hogy újra kapcsolatba szeretnék kerülni a spirituális erőmmel, és a vallásomhoz fordulok. Majd mindenki előtt meghajolok.
Forrás: Tanítások a szeretetről - Thich Nhat Hanh
OLVASS TOVÁBB!
6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA7 rossz élmény, amely azt sugallja, hogy jó úton haladsz az életben
Az élet nem mindig habos torta - tartja a mondás. Ahhoz, hogy boldog és erős lehessen, mindenkinek le kell küzdenie bizonyos akadályokat. G...
LELKIPATIKA8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
10 jel, hogy az életed szépen lassan darabokra hullik
Milyen gyakran kérdezed meg magadtól elalvás előtt, hogy elégedett voltál-e a napoddal? Otthon - munka - otthon, ritka találkozók a bará...
LELKIPATIKA7 dolog, ami mindennap a módodban áll, de elfelejted, pedig erőt adhatna neked
Az emberek arra vannak beállítva, hogy azt keressék és sajnálják, mijük nincs. Pedig valójában mennyi mindenük van és mégis elfeledke...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK