Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
PASISZEMMEL

Az a bizonyos első randi - Ez a pasik őszinte véleménye róla

Szerző:
Szabó Anna
Be kell vallanom Hölgyeim, hogy mi, férfiak utáljuk az első randikat, ugyanakkor egy kicsit szeretjük is. Az első találkozáskor ugyanis végre azzá válhatunk, akik mindig is szerettünk volna lenni. Ám ami az első randi előnye, az egyben a hátránya is, mivel az együtt érző, figyelmes, gyengéd félisten ekkor felcsillantott képét egy ideig fenn is kell tartani. És itt kezdődik a gond.

{KEPGALERIA}

Az első találkozás után

Bárhogyan is alakuljon az este, hazafelé így is, úgy is meg vagyunk róla győződve, hogy mindent rosszul csináltunk, és egymás után tesszük magunknak a szemrehányásokat. Az a bájos integetés vajon örökre szóló búcsút jelentett, vagy egyszerűen a hölgy fejében is ugyanolyan rendetlenség van, mint a miénkben, és csupán meg akarta őrizni a látszatot? Az igazság csak a következő napokban fog kiderülni, de addig minden szó mérlegre kerül, és kezdetét veszi a nagy megmérettetés. Vagyis: mikor jelentkezzünk ismét? Hát ez az. A hormonszint állása szerint nyomban, most, rögtön telefonálnánk. De hát az első randin nem azt teszi az emberfia, amit a szíve mélyén szeretne. Akkor inkább másnap, vagy még jobb, ha az azután következőn, mert még azt gondolná a hölgyemény, hogy égetően sürgős az ügy. Pedig ez az igazság, és éppen ezért kell őt kétségek között tartani azzal, hogy nem telefonálunk rögtön. A legfontosabb, hogy elhitessük a nővel: nem afféle egyéjszakás kalandot akarunk.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL