Megfogadtam: sosem fogom azt mondani, hogy ehhez vagy ahhoz én már öreg vagyok. Komoly lelki kínokat okoz nekem, amikor kortársaim panaszkodnak arra, hogy bizonyos programokhoz ők már túl idősek; miközben a nagymamájuk még vígan bevállalja, hogy az ötödik sorban csápoljon egy hangversenyen. Nem hagyom, hogy a taposómalom fásult fiatalembert faragjon belőlem! És milyen remek, hogy néhány elszánt haver személyében megfelelő társakat is találtam ehhez. Küldetésünk címe: „bebizonyítjuk, hogy a fiatalság nem múlandó”! Az már csak hab a sörön, hogy a kedvenc bandáink érkeznek kis hazánkba, abból a célból, hogy táncra perdítsék a Kárpát-medence bulizni vágyó fiait és lányait. Mi kellhet még? Hideg italok, forró hangulat, lengén öltözött lányok, jó zenék – pazar felhozatal! Programfüzet a zsebbe, a legszakadtabb farmer elő, a haj maradéka belő: indulhat a menet! Majd mi megmutatjuk, hogy nem csak a húszéveseké a fesztivál!
Erőteljesen halványuló ifjúságunk elvetemült hajkurászása közben azért nem árt néha megpihenni. A kérdés már csak az: hol? Ez a talány minket is erőteljesen foglalkoztatott, de mivel a férfi öntörvényű faj, ezért a kompromisszumot nem sikerült megtalálni. Végül kétfelé szakadt kis csapatunk: ketten sátoroztak, ketten pedig szállást béreltek. Utóbbi puhányok táborába tartozott szerény személyem is. Mint később kiderült, mindkét változatnak megvan a maga előnye és hátránya. Amikor például a kempingezős cimborák arra panaszkodtak, hogy már hajnalban olyan a sátruk, mint a szauna, vagy hogy a zuhanyzóban csak hideg víz van, mi elégedett vigyorral gondoltunk szobánk sötétítő függönyére és a csempézett fürdőszobánkra. Akkor már kevésbé voltunk víg legények, amikor súlyos forintokat taxiztunk el, ráadásul a zuhogó esőben vártunk a jönni csak nem akaró járműre. Meg hát a haveroknak jelentős helyzeti előnye volt a közelség miatt: mégis csak könnyebb egy csajt a sátradba csábítani, mint a város másik végére utaztatni. Már persze annak, aki nővadászatra adja a fejét.
Amíg tartotta magát a jó idő, bizony volt miben gyönyörködni. Gondolom kitaláltátok, kedves olvasó Hölgyek, hogy nem feltétlenül a táj szépségeit vettük szemügyre… Persze, impozáns környezetben a bikinfelsős, szupermini shortos lányok még inkább tündököltek. Egyik barátunk épp a szakítását próbálta meg elfelejteni (figyelem, a férfiaknak is van lelke!), és hát a kutyaharapást szőrivel megoldás nem csak a másnaposság ellen hatásos. Amikor aztán az ígéretesnek induló próbálkozása azzal zárult, hogy a csaj előkapta a mobilját egy „épp most írt a barátom!” sikkantással, akkor a megzuhant srác az egyik rutinosabb cimboránkhoz fordult segítségért. „Nézd, nincs ebben semmi trükk. Csak lazán!” – kapta meg a tanácsot a társaság szívtiprójától. „Szépen mosolyogsz, integetsz a neked tetsző csajnak, ő visszainteget, aztán odamész beszélgetni. Ennyi az egész.” És ez az egész a szemünk előtt meg is valósult, mintegy szemléltető példaként. Az éjszaka közepén azonban már ő sem feltétlenül volt ilyen menő. „Az összes csajra ráírtam, akinek a fesztiválon begyűjtöttem a számát, de egy se válaszolt. Azt hiszem, megyek aludni”. Avagy a vereséget is lehet emelt fővel viselni. Szunyókálni viszont igen problémás ezzel a fejtartással.
Amíg a többiek az éjjeli betevő nő után hajtottak, én egyedül próbáltam bebizonyítani magamnak, hogy bírom még a bulizással járó strapát. Ehhez képest már hajnali egy körül bőszen ásítoztam, és a telefonom óráját nézegettem. És álommanó támadása csak az egyik zavaró tényező volt. Kicsit nyűgös voltam már a különböző sátrak és színpadok kavargó zaja miatt, éreztem, ahogy a bakancsok felverte por vastagon megtelepszik az arcomon; végül pedig morogtam egy sort amiatt, hogy a kaja és pia árak az egekbe szöktek. Hát mi van velem? Hová tűnt belőlem a lázadó szellem, aki néhány éve még a felkelő nap fényében is lelkesen nyomta a dance-t? Aztán ahogy elnéztem a sikertelen hódító körútról visszaszivárgó társaimat, rájöttem: nem vagyok egyedül az érzéseimmel. „Nekem már úgyis mindegy” – rogyott le mellém az egyikük. „Bakker, nem való nekem már ez!” – fakadt ki a másik éjszaka császára. És ahogy ott ültünk, hirtelen történt valami.
„Srácok, ez a legjobb az egészben!” – kiáltott fel csillogó szemmel az utolsó estén hoppon maradó Don Juan. Igaza volt. Hiszen senki sem tudta megmondani, hogy mikor voltunk utoljára így együtt. Márpedig ez kell a Pasiléleknek. Ez az, amit annyira kevés nő képes megérteni – már elnézést. Lehet, hogy nem hajt már minket az a hév, mint néhány esztendővel ezelőtt, de még mindig itt vagyunk, még mindig tartjuk a kapcsolatot, és ha többen le is morzsolódtak mellőlünk, és lassan már korelnöknek számítunk a fesztiválon, mi akkor is felkerekedünk, hogy legalább néhány napot együtt töltsünk. Meló, fizetendő hitelek és az „asszony” szúrós tekintete nélkül. Mielőtt a meghatottságtól mindenki elmorzsolt volna egy könnycseppet (ez még most is annyira szép, mikor írom ezeket a sorokat, hüpp-hüpp), meghallottuk, hogy az egyik színpadtól jóféle zene hangjai áramlanak felénk. Több se kellett, már kaptuk is magunkat, és új lendülettel annyira belemerültünk a táncba és a partyzásba, hogy észre se vettük: közben feljött a nap. Kifele jövet szélesen mosolyogtunk. Mégis megmutattuk: bírjuk még a kiképzést. Ezek után nem is kérdéses, hogy jövőre is itt leszünk! Már persze, ha kapok rá engedélyt a nőmtől…
OLVASS TOVÁBB!
Ipari részegység
Az ipari részegységek szerepe az ipari folyamatokban folyamatosan bővül, és az új technológiai fejlődések révén az ipari szektor is ú...
PASISZEMMEL7 dolog, amit egy férfi csak álmai nőjével tesz meg - Ha ezt csinálja, azonnal menj hozzá feleségül!
Úgy tartják, ha a férfi szerelmes, akkor bizony minden őrültségre képes. Néha a szerelem által kiváltott gesztusok túl csöpögősnek,...
PASISZEMMEL7 férfigesztus, ami elárulja, mit érez valójában a pasi egy nő iránt - Ők maguk vallottak színt
A mai világban szinte mindenki képes manipulálni a gesztusait, és szinte minden ember maszkot visel, hogy ne kelljen felfednie a valódi érz...
10 hely, ahol a férfiak leginkább imádják az érintésedet – Ők maguk árulták el a titkot!
Szerintem mindig fontos elmélyíteni a fizikai intimitást egy párkapcsolatban, annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a párunkhoz. Man...
PASISZEMMEL9 viselkedésforma, amely önkéntelenül is taszítja a férfiakat! - Ők mondták, nem mi találtuk ki!
Biztosan ti is arra törekszetek Drága Hölgyeim, hogy vonzóak legyetek az erősebbik nem szemében, ennek ellenére mégis megeshet, hogy hiá...
PASISZEMMELKíváncsi vagy, mi izgatja legjobban a pasikat? - Ezt a 10 dolgot sorolták fel!
Nem kell nehéz és bonyolult feladatnak lennie egy férfi felizgatásának, csak tudnotok kell, mit csináltok, és mivel pezsdíthetitek fel a ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK