Egy nyuszivadász kalandjai

Megint egy alkalom, ahol parádézni kell, felöltözni normálisan, végigcsókolni az egész rokonságot, a köszöntések után végigenni a menüt, ajándékvásárláson törni a fejünket, elviselni a csajunk tavaszi nagytakarítását – kész rémálom. Ott tartunk, hogy itt egy újabb pár napos „turnus”, amikor a családi kötelékeinket és a saját, férfiúi lelkünket kellene szeretettel felruházni, ehelyett ismét megannyi bosszúság szakad a nyakunkba. A kihívások terjedelmes listája valahol a „mit vegyek neki?”-nél kezdődik, átmegy a „hogyan bújjunk ki az alól, hogy mindenhol enni kelljen” egyszereplős jutalomjátékába (igen, Hölgyek, néha a pasik is aggódnak az övük körterülete miatt), és jó esetben egy csendesebb hétfővel záródnak, de akkor pedig pont a cselekvés hiánya hangol minket rosszkedvűvé. A kibővített változatot lásd alább. Rendhagyó módon segítségül hívtunk egy képzeletbeli karaktert – Hugót -, akit felruháztunk az átlagfickók összes tulajdonságával, és az ő fejében cikázó gondolattöredékek mentén, naplószerűen vázoljuk fel a húsvét által a férfiaknak kiosztott megpróbáltatásokat. Az óra indul…

Első nap: vásárlás

Hugó tulajdonképpen elégedett volt a sorsával. Karjait a feje alatt nyugtatta, és boldogan ábrándozott a marketing osztályon dolgozó nagymellű, szőke lányról. Igaz, pár napig most nem látja, hiszen rohamosan közeleg a húsvét. „Te jó ég, hiszen mindjárt húsvét!!” – úgy érezte, mintha kígyó marta volna meg; korábbi derűje elpárolgott, és riadtan ült fel az ágyban. Miközben az ablakon beszűrődő áprilisi napsugarak kopaszodó feje búbját csiklandozták, félénken pillantott le a mellette szendergő barátnőjére. „Basszus, nem vettem neki semmit, és ötletem sincs. Mit csináljak?” – töprengett kétségbeesetten. Mivel legjobb barátja, a laptopja, és a képernyőre varázsolt google nem dobott ki semmi használhatót a ’tökéletes ajándék’ kulcsszavas keresésre, ezért hősünket a délelőtt az egyik bevásárlóközpontban találta – más egyéb riadt férfiak társaságában. Lázasan kutatott elméjének leghátsó polcain, hogy valami épkézláb célozgatást összeszedjen a múltból. Tudta jól, a csaja sosem mondaná meg nyíltan, mit akar, mindig csak körülírja vágyai tárgyát. Jobban kellett volna figyelni. „Nem vehetem meg a tizenötödik plüssmacit neki!” – toporgott a kirakat előtt. Mit tehetett mást, feláldozta fantáziáját, és (szerinte) biztosra ment: könyv és fehérnemű. „A nők szeretnek olvasni, utóbbival meg legalább magamat is meglepem kicsit. Addig sem gondolok a marketinges bukszára. Hiszen mégis csak húsvét van, illik fegyelmezni magam.” – moralizált az úton hazafelé.

Második nap: előkészületek

Péntek reggel a porszívó brummogására ébredt. Egy szempillantás alatt megbánta, hogy kivette ezt a két szabadnapot, inkább bent lenne a nyugalmas irodában („nem, nem gondolhatsz a marketingesre!”). Párja ugyanis takarított, serényen és rigorózusan. Még a függönyöket is leszedte a drága, így hát nem akarván zavarni, Hugó jobbnak látta, ha inkább bevásárolni indul. A boltban nehéz szívvel szemezett a különféle húsféleségekkel, a böjt ugyanis kikezdte amúgy sem sziklaszilárd jellemét. De félt, hogy lebukik a házisárkány előtt, így inkább mindenféle magokat, szóját meg tönkölyt vett, vagyis ehetetlen borzalmakat. „Kint vedd le a cipőd, nincs kedvem mégegyszer felmosni!” – recsegte felé az ominózus tűzfújó szörny, és Hugó arra gondolt: minden férfi álma, hogy ezekre a szavakra érkezzen haza. Éjjel úgy döntött, hogy a shoppingolásért meg a ledorongolásért jár neki egy kis kényeztetés… így hát meglátogatta a hűtőt és befalta a maradék szalámit.

Harmadik és negyedik nap: az anyám, meg a te anyád!

De torkoskodását meg is bánta a hétvége alatt, ugyanis akkor aztán kijutott a jóból. Nyakukba vették a fél várost élete párjával, és tettetett vidámsággal vizitáltak mindkét szülői duónál, meg a család többi tagjánál („ennyi benzint elpazarolni a hülye rokonok miatt”). Azt hitte, az étkek sora sosem ér véget, meglátása szerint vagy négy kilót hízott („nem fogok tetszeni a marketingesnek!”), és nem kevés időbe telt, hogy lebeszélje apósát a folyton kínálgatott rövidekről („lehet, hogy mégis jó volt kocsival jönni?”). Fojtogatta a nyakkendő, a kaput viszont az tette be, hogy mikor épp leült Manchester meccset nézni az atyai házban, az egyik unokaöccs elkezdte a hisztit, hogy ő a rajzfilmet akarja, és mivel Hugónk ki nem állhatja a gyereksírást, ezért leplezetlen durcássággal átadta a távirányítót a kibírhatatlan kis kölyöknek. Vasárnap este azzal a megnyugtató ténnyel hajtotta le fejét a párnára, hogy már csak egy napot kell kibírnia, és mehet vissza dolgozni.

Ötödik nap: minden jó, ha a vége jó…

Hétfőre szokatlan mód nosztalgikus hangulatba került, és elmúlt gyerekéveit siratta. „Milyen szép is volt, amikor az osztálytársakkal együtt jártunk locsolkodni: pénz és sütemények vártak ránk. Hová lett mindez?” – sóhajtozott magában. Titkon gyilkos pillantásokat vetett a nőjére, aki a többi fajtársával együtt leszoktatta a férfiakat a locsolkodásról azzal, hogy ezen a napon állandóan elmenekülnek hazulról, így egyszersmind életben tartva a wellness szállodákat. Mit volt mit tenni, leült a laptopja elé, beüzemelte a wifit, és virtuális riválisokkal pókerozott. Csaja egész nap a tőle kapott könyvet olvasta – legalább sikerült neki örömet szereznie. Alig hitte el, hogy már ettől jó érzése támadt. Este pedig felavatták az új fehérneműt: be kellett vallania, hogy szerelmének formás hátsóját igen jól kiemeli az a kis tanga. Egyetlen percig sem jutott eszébe a marketinges. És már bánta, hogy másnap dolgoznia kell menni.