Meggyőződésem, hogy erről is a filmek tehetnek. A moziban látunk mindig olyat, hogy az amúgy folyton veszekedő férfi és női főszereplő végül a zuhanyzóban esnek egymásnak: száll a gőz, a víz csobog, a tenyereik pedig nyomot hagynak a zuhanyfülke üvegén. De a romantikus amcsi filmekből ismerős lehet az a jelenet is, ahol a pár még a szobában csókolódzik, aztán vágás, és már egy hatalmas kádban ismerkednek egymással, habfürdőtől bolyhos vízben, milliónyi égő gyertyától körülvéve. Hölgyeim, de most komolyan! Hát mennyire lenne már vágy-gyilkos, ha az aktus előtt még azzal húznánk az időt, hogy gyertyákat gyújtogatunk gyufával?! Ugye szerintetek is nagyon. Mert szerintünk aztán még annál is jobban. Egyébként is túl van az egész lihegve – nem a zuhanyzó, bár az is könnyen előfordulhat. A férfi tusolás közben szeret eljátszani azzal a gondolattal, hogy váratlanul meglepi a kedvese a hátmosás szándékával, de ha mélyebben a dolgok – meg a lefolyó – mélyére nézünk, akkor rájövünk, hogy annyira nem is jó, ha minden nedves körülöttünk. Vagyis a fürdőszobában szexelni hasonlít a sztriptízbárhoz: első látásra nagyon jónak tűnik, de a végén kiderül, hogy felesleges volt a nagy hűhó.
Szóval lehet, hogy a hűhó annyira nem nagy, viszont attól a hő még lehet az. Arról egyszer már általatok is elismerést kiváltó módon anekdotáztam, hogy a nők olyan elviselhetetlen forróságú vízben szeretnek fürdeni, ami nem az érzékeny férfibőrnek való. Ha mégis megpróbálunk osztozni veletek ebben az élményben, akkor néhány pillanat múltán már pusztán a túlélés reménye hajt minket (se hőguta, se infarktus ne jöjjön); szexről szó sem lehet. Drágáim, örülünk, hogy levegőt kapunk a gőzkabinban, nemhogy még bármi ütemes mozgást is bemutassunk! Meg aztán, amikor a testünk azzal van elfoglalva, hogy valahogy hűtse magát, akkor elég nehéz lenne vért pumpálni a megfelelő testrészbe. Amúgy meg vannak olyan nők, akiket ugyanennyire zavar a fürdő esőerdőkkel vetekedő páratartalma. Ott meg hiába akarnánk mi próbálkozni, a kendőzetlen domborulataik helyett a strandpapucsuk csípősebb felével találkozhatunk.
Az érmének természetesen két oldala van: egy fürdőszoba nemcsak szaharai forróságot áraszthat magából, hanem sarkvidéki hideget is. Valamilyen okból kifolyólag férfi őseink sok helyen úgy tervezték meg a lakások és házak tisztálkodásra kialakított részét, hogy kispórolták belőle a fűtést. És így aztán ugyanott vagyunk, ahol az előbb, csak éppen a hőmérő ellentétes régiójában. Ki gondol a szexre akkor, ha kis híján látszik a lehelete? Meglepő lesz, de még a pasik sem. Olyankor más nem érdekel minket, csak az, hogy a lehető legrövidebb idő alatt lezavarjuk a kandúrmosdást. De ha nincs baj a klímával, még mindig akadhat egy ellenségünk: a jéghideg csempe. Egyik barátom (már csak név nélkül vállalják a szereplést, mert be lettek fenyítve az asszonyok által, hogy itt teregetik ki a szennyest…) egyszer vágytól hajtva rontott be Hölgyével a fürdőszobába, hogy annak padlóján majd adnak az erotikának. A haver lelkesedése egészen addig tartott, amíg a mezítelen hátsója nem került közelebbi kapcsolatba a hűvös járólappal. Bizony nagyon gyorsan lekókadt a kedve… Ezért kell, hogy mindig kéznél legyen egy törülköző!
De azért ne túl közel, és hát az sem ideális, ha a samponos flakon nyomja a hátamat. Ebből fakadóan sem a zuhanyfülke, sem egy szimpla kád nem ideális terep a hancúrozáshoz. A legtöbb zuhanyzónál már az kisebb bravúrnak számít, ha befértek mindketten, és utána még ott elkezdeni akrobatikázni… A hagyományos kádakkal ugyanez a gond. Ha ketten telepedtek bele, az egyikőtök már maximum a másik füle mellé tudja tenni a lábát, és akkor utána ebből a kicsavart pozitúrából kellene átbukfencezni némileg és nemileg aktív formációba. Lehetetlen. A kádas verzió amúgy sem nagyon működik: simán lehet, hogy a csajod teljes figyelmét leköti az, hogy az ujjával tökéletesen párhuzamos barázdákra tagolja a szőrt a vizes combodon. Ezt azért nem nevezném előjátéknak…
Amennyiben nem a fentebb vázolt kellemetlen és kényelmetlen körülmények között vinnyogunk a fürdőben, akkor még van esélyünk arra, hogy másnap olyan kör e-mailt küldhessünk a haveroknak, amelynek a tárgy mezőjében ez áll: „szexeltem a fürdőszobában!”. Ehhez viszont előrelátónak kell lenni. Ha például az egyik kondom gyár minden évben dísztáviratot küld, mert a profitjuk jelentős százalékát nekünk köszönhetik, akkor nem árt, ha a fürdőbe is becsempészünk egy csomaggal. Az ugyanis felettébb lankasztó, ha már majdnem ott vagy a bejáratnál (nem a fürdőénél…), és a csaj akkor szólít fel arra, hogy húzz gumit. Te meg vehetsz fürdőköpenyt, klaffoghatsz be papucsban a szobába, és kezdheted feltúrni a fiókokat egy arra bóklászó óvszerért. A hirtelen vágy okozta hevületnek így már lőttek, ennyi erővel akár bent is folytathatjuk. Vagy úgy már az sem lesz az igazi?
Miután kilőttük a zuhanyfülkét és a hosszúkás formájúra kialakított kádakat, nem marad más hely a vizes szexre, mint a böhöm nagy sarokkádak, és intelligensebb tesóik, a jakuzzik. Nem véletlen, hogy annyi pár hanyatló libidója a wellness hétvégék alatt kap egy újabb, kapcsolatmentő löketet. Nem akarok ünneprontó lenni, de ez sem olyan nagy szám. Oké, igen, egynek jó, de nem az a fajta öröm, amit a férfiember feltétlenül újra és újra át akar élni. Hogy mást ne mondjak: vizes lesz a hajam, és lőhetem be újra. Szóval ha választani kell, akkor inkább egy perverz titkárnő jelmezes bujálkodás, mint egy pezsgőfürdős akció. De legalább a fürdőszoba olyan hely lesz a lakásban, ahol nem a szexen jár az eszünk. Nektek viszont egy kicsit még elkalandozhatna erre a fejecskétek, és hozzászólásként szépen megírhatnátok vicces, vagy más ok miatt emlékezetes fürdőszobás kalandjaitokat. Hölgyek, billentyűzetre fel! Addig én megyek tusolni…
OLVASS TOVÁBB!
Ipari részegység
Az ipari részegységek szerepe az ipari folyamatokban folyamatosan bővül, és az új technológiai fejlődések révén az ipari szektor is ú...
PASISZEMMEL7 dolog, amit egy férfi csak álmai nőjével tesz meg - Ha ezt csinálja, azonnal menj hozzá feleségül!
Úgy tartják, ha a férfi szerelmes, akkor bizony minden őrültségre képes. Néha a szerelem által kiváltott gesztusok túl csöpögősnek,...
PASISZEMMEL7 férfigesztus, ami elárulja, mit érez valójában a pasi egy nő iránt - Ők maguk vallottak színt
A mai világban szinte mindenki képes manipulálni a gesztusait, és szinte minden ember maszkot visel, hogy ne kelljen felfednie a valódi érz...
10 hely, ahol a férfiak leginkább imádják az érintésedet – Ők maguk árulták el a titkot!
Szerintem mindig fontos elmélyíteni a fizikai intimitást egy párkapcsolatban, annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a párunkhoz. Man...
PASISZEMMEL9 viselkedésforma, amely önkéntelenül is taszítja a férfiakat! - Ők mondták, nem mi találtuk ki!
Biztosan ti is arra törekszetek Drága Hölgyeim, hogy vonzóak legyetek az erősebbik nem szemében, ennek ellenére mégis megeshet, hogy hiá...
PASISZEMMELKíváncsi vagy, mi izgatja legjobban a pasikat? - Ezt a 10 dolgot sorolták fel!
Nem kell nehéz és bonyolult feladatnak lennie egy férfi felizgatásának, csak tudnotok kell, mit csináltok, és mivel pezsdíthetitek fel a ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK