Házinyúlra lőni tilos?

Nézzük a jó oldalát: legalább a kezdeti törekvés megvan bennünk. Hogy ezt sem csináljuk tökéletesen? Hát Istenem, férfiakról van szó, ugyebár. Kevés díszpéldányunk állhatna modellt az élet névre hallgató művésznek, midőn az nekilát az erény szobrának elkészítéséhez. Főleg igaz ez akkor, ha egy olyan kísértésekkel teli aranymezőre lépünk be, mint a munkahelyünk. A napi robotot igencsak megszépíti egy kis ártatlan flört, aztán mikor zihálva, egy szál nyakkendőben harapdáljuk az íróasztalunk fölött a titkárnőnk bokáját, rájövünk: az a kis játék nem is volt annyira ártatlan. Ez a titkárnős példa azon szexuális képzelgéseink egyike, amely leginkább beindítja a második agyunk – tudjátok, ott lent… - működését.

Elég csak megnézni, hogy hány szexfilmben köszön vissza a fentebb bemutatott irodai jelenet. Egyébként meg ahány férfi, annyi kéjelgő fantáziálás. Ha valaki a raktárban húzza az igát, a targoncáslány kezeslábasára gerjed rá, ha pedig épp a csontlevest kavargatja egy étterem konyháján, akkor arra vár, hogy a fehér blúzos, fekete miniszoknyás pincérnő feltűnjön a színen. Ilyenkor kellene, hogy felcsendüljön ismét az a bizonyos hang: „hé, nem emlékszel mit fogadtál meg munkába állás előtt?!”. De mi erre már rég nem figyelünk. Különben is: a férfi meg a fogadalom… ugyan már, Hölgyek! Ekkora ziccert kihagyni vétek lenne, pedig nem is vagyunk Cristiano Ronaldók. Se külsőre, se focitudásra. Bezzeg azért a széptevéshez van eszünk…

Ez aztán az igazi csapatépítés!

Két dolog van, amitől a férfi reszket, mikor új melóhelyre veti a sors szele: vagy egyetlen jó nő sem lesz ott, vagy csupa szemrevaló pipivel kell megosztania a napi nyolc órát. Ez a nyolc óra manapság már úgyis opciós, könnyen lehet belőle 10-12 is akár. Ha meg olyan közegben senyved az ember, ahol a munkáltató mindenáron jó közösséget akar kovácsolni a bagázsból, akkor ráadásul még mehet a lant lerakása után sörözni, tekézni, kerti partira, közös paintballozásra, és a többi. Miért írtam ezt le? Hát kell ezeknél jobb alkalom az összemelegedésre, az egymáshoz dörgölődzésre?

De mondok még jobbakat! Háromnapos konferencia, csapatépítő tréning. A kerüljünk közelebb non plus ultrája! Az egész napos fejtágítás után egy kis iszogatás a szálloda bárjában, aztán esetleg felkeresni egy szórakozóhelyet, és minő meglepetés: valahogy a végén az ágyban kötünk ki a könyvelési asszisztenssel. A másnapi ébredés ilyenkor lehet csak igazán kínos: egyfelől bele kell tudni nézni a csaj szemébe is, másrészt meg a többiekébe is. No meg előbbitől várhatóan azt a kérdést is megkapjuk: „És most hogyan tovább?”

Dönts okosan

Ha már rálőttünk a házinyúlra (rossz az, aki rosszra gondol…), abban az esetben érdemes felkészülni a lehetséges folytatásokra. Mert hát az egyéjszakás kaland ritkán áll meg úgy következő reggel, hogy én erre, te meg arra. Ha például az a bizonyos gyűrű ott figyel az ujjunkon, akkor komoly gondban vagyunk. Kivéve, ha az „ártatlan” bárányka (mert hát ehhez is két ember kell…) betudja az egészet egyetlen, jelentéktelen eltévelyedésnek. Mi, férfiak, szeretünk minderre így gondolni; apró balszerencse, hogy Ti, Hölgyek, már ritkábban tesztek így. A frenetikus aktus mámorában még a csillagokat is leígérjük az égről, mondván: elválunk, új család, közös gyerek, és minden, amit akartok… aztán kedves női Olvasók, meg lehet hallgatni a barátnők sztorijait, hogy a csalfa férj hány esetben pattant meg hazulról az újsütetű szerető kedvéért. Persze, nem zárható ki, hogy mindkét vétkező fél egyedül van, és akkor az egész sokkal egyszerűbb. Gondolja a könnyelmű pasi…

A titkunk táplálja a tüzet

Amennyire rafkósak vagyunk, az sem zárható ki, hogy jó előre kiterveltük az egész hódítást. Sokszor már akkor tudjuk, hogy „én ezt bizony megdöntöm”, amikor a főnökünk még épp csak bemutatja a betanításra váró kolleginát. Na, majd mi betanítjuk, he-he! Túlórák, közös ebédek, hazafele eldobjuk egy darabon, egyre többet megtudunk a magánéletéről, és ezek hozományaként eljön az a pont, amikor a kicsike nem szabadulhat a hálónkból. Ha nagypályás spílerek vagyunk, akkor az első lepedőgyűrögetés után valljuk csak meg, hogy részünkről több most nem fér bele, és ezzel átpasszoljuk a döntés labdáját a megszeppent lánynak. Ezt természetesen bevallhatjuk előtte is, csakhogy az ilyen gerinces férfi legalább olyan ritka, mint a hatékony szemránckrém. És van még egy opció: mert akárhogy pasikról van szó, nem zárható ki, hogy gyengéd érzelmek vezérelnek bennünket. Vagyis: képesek vagyunk tovább látni a farkunknál.

Pszt, egy szót se!

A szexuális légyottokból állandósult éjszakák lehetnek, amelynek vadhajtásából a románc virágja nyílhat ki. Tehát egymásba szeretünk. A nagy kérdés: kinek és mennyit mondjunk el? Mert hát a munkahelyek általában olyanok, mint egy női fodrászüzlet: a pletykák melegágyai. Titkolódzni igencsak nehéz, bár kétségtelenül izgalmas játék, ha a kollegák előtt fapofával köszönünk egymásnak, a blokkolás után meg valósággal felfaljuk a másikat. Ha nyílt kártyákkal játszunk, akkor meg hallgathatjuk, ahogy az egész irodaház nekünk drukkol, vagy épp a tanácsaival próbál segíteni, esetleg – mivel emberekből vagyunk – irigykedés szülte kavarásokkal igyekeznek szétválasztani minket. Ebben különösen a féltékeny kolleginák járhatnak az élen, pedig aztán ilyen téren a gyengébbik nemet sem kell félteni.

A karrieremért mindent

Mielőtt kedves olvasóim elkönyvelnék magukban, hogy a férfi a munkahelyére is csak azért jár be, hogy újabb trófeákat gyűjtsön, jobb lesz, ha egy picit a saját portájukon is sepergetnek. Egy nő a legegyszerűbb módon úgy bukhat felfelé, ha a főnök szeretője lesz. Előítéletes megállapítás, ugye? Akkor viszont miért van annyi indokolatlan előléptetés, annyi nehezen megmagyarázható extra munkaóra a vezér hétvégi rezidenciáján, annyi elepedő és bánatos női szív, amiért a cégvezető nem hajlandó otthagyni a családját. Szóval? Hölgyek, ne akarjuk tagadni: egy pályán játszunk, Ti és mi. És eközben egy csomó kapufát meg öngólt lövünk. Nektek ez még elnézhető. Na de egy férfinak?