Kulcs a jelek megfejtéséhez

Néha annyira naivak vagyunk, hogy az bármely hölgynek dicsőségére válna – már elnézést eme merész kijelentésért. Képesek vagyunk a nagy verseny napjára készülődő agár bőrébe bújni, amely nem lát maga előtt mást, csak a pálya szélén dróton rángatott mesterséges nyulat. Bár meg kell jegyeznem, sokszor inkább hasonlítunk erre a bizonyos tapsifülesre, akit egy láthatatlan erő irányít. Talán szomorú – nézőpont kérdése –, de imádunk megmártózni a saját képzelgéseink feszített tükrű medencéjében, hogy aztán döbbenten vegyük tudomásul, miszerint a medence alján hegyes késpengék meredeznek, és ha valahogy sikerült a partra evickélni, akkor hitetlenkedve fogadjuk saját szellemi töketlenségünket. Nem is kérdéses, hogy a férfiember fantasztikus tákolmány, aki titkosügynököket megszégyenítő konspirációkba bocsátkozik, hogy kinyomozza a szívének kedves lánytól felé küldött jelzéseket. Ilyenkor vagy illúziókba ringatja magát, vagy elképzelhetetlennek tartja a megdicsőülést, esetleg helyesek a megérzései – néha ez utóbbi is előfordul. Azért annyira nem bonyolult feladat, csak észnél kell lenni. Vagy pont ezért nehéz?


Vigyázat: veszélyes terület!

Persze, minden szituációra érvényes megfejtés, vagy kifogástalanul működő behelyettesítő képlet nincs, de azért többnyire sejthető, mikor csinálunk szamarat magunkból. Nem egyszerű feladat kiigazodni a női nemen, de néhány halvány ceruzával felvázolt tézis azért megállapítható. Vegyük kiindulási helyzetnek ama egyszerű, hétköznapi esetet, hogy látószögünkben – figyelem, még nincs rajtunk szemellenző! – feltűnik egy meghódításra váró préda. Kőkorszaki szakik ilyenkor változó tempójú hódításba kezdenek, modern lovagok a lényegesen egyszerűbb lerohanás módszerével élnek; most inkább azokkal foglalkozunk, akiknek nem áll módjukban Audival megszöktetni a szende királylányt a harcmezőről. Amennyiben a kihalás szélére sodródott szolid udvarló összeszedi a bátorságát, és randira hívja a rajongása tárgyául választott kecses gazellát, akkor nem árt, ha figyel az út szélén elhelyezkedő táblákra…

Gyenge kezdés után…

Ha az a csoda áll elő, hogy a hölgy pillanatnyi rövidzárlat következtében igent mond a találkára, még akkor se gyújtsunk örömtüzeket a nappali közepén, hiszen semmi sem garantálja, hogy a kaland végállomása a hálószoba lesz. Több mint figyelmeztető, ha a tünemény mackóalsóban és borzasan érkezik a megbeszélt kiindulási ponthoz, hiszen ez azzal az üzenetértékkel bírhat, hogy nem feltétlenül akar lehengerelni minket a megjelenésével (naivabbja itt már azzal kezd magyarázkodni, hogy a csajnak minden bizonnyal lételeme a fitness). Az ehhez hasonló kezdést azzal teheti még lelombozóbbá, ha mindezt megtoldja egy „nincs ám sok időm, szóval gyorsan mondd, hogy mi legyen” mondattal. Na, így lehet kapásból porrá zúzni a jó előre felépített hadi stratégiát. Ekkor kezdünk el hebegni-habogni, hogy igazából mi arra gondoltunk, hogy egész délután szerelmetesen andalgunk, majd elfogyasztunk egy isteni vacsorát, és így tovább. Hát ne forgassunk ilyesmit a fejünkben! A kevesebb néha több, elsőre elégedjünk meg a kis lépésekkel, ne akarjuk rögtön 80 nap alatt körbejárni a földet.

Amíg visz előre a lendület

A felemásra sikerült start után – ha nem ment el teljesen a kedvünk –, megpróbálkozhatunk ismét kivetni a hálónkat a gyanútlan (gyanútlan, persze…) áldozatra. Háló helyett dobjuk meg egy sms-sel, a válasz hangneme árulkodó lesz! Sőt, már az is beszédes, ha postafordultával érkezik a reakció, vagy csak egy hétre rá. Azt hiszem, a kettő közti differencia nem szorul különösebb magyarázatra. Egy flegma, „bocs, mostanában zsúfoltak a napjaim” beérkezett üzenet elég határozott rövidre zárása közös pályafutásunknak, ellenben ha érezhetően várták a felbukkanásunkat, ráadásul egyenesen valamilyen programjavaslattal is előáll a drága, akkor ott még lehet keresnivalónk. Kifejezetten önbizalomnövelők a minden különösebb ok nélkül nálunk landoló szösszenetek (pl: „gratulálok a csapatod győzelméhez!”), mert ezek a napnál is világosabban mutatják, hogy ott motoszkálunk a lány buksijában. Csapjunk le keselyűként a célozgatásokra („úgy megnéznék egy romantikus vígjátékot a hétvégén, csak nincs kivel”), és próbáljuk meg gondolkodásunkat lineáris pályára állítani, azaz ne kombináljunk! Bizony, azért írta, mert egy fokkal vonzóbbnak talál minket az alvilági patás, vasvillás monstrumnál.

Inkább levegőt se vegyünk!

Tündérkeresztanyánk varázspálcájának suhintására egy pár lettünk! Remek, de ne dőljünk hátra elégedetten. Hamar vége lehet a turbékolásnak, ha hagyjuk elringatni magunkat saját fantáziálásunkkal. Miközben úgy érezzük, minden a legnagyobb rendben halad, de szerelmünk egyre gyakrabban talál hibát cselekedeteinkben, akkor ott valami baj lehet. Ne hagyjuk, hogy palimadarat csináljon belőlünk, rúgjuk inkább mi ki a beste némbert, mielőtt porig alázná önbecsülésünk. Nem jó végignézni, hogy a korábban imádott rigolyáink miként válnak idegesítővé a számára; amíg néhány hete még édesnek találta röfögve előadott bukfenceinket, azt most fagyos tekintettel gyerekes viselkedésnek minősíti. Amikor már abba is beleköt, hogy miért jobbról balra vajazzuk a zsemlét, akkor ott érdemes felkészíteni a férfilelket a csalódásra: valószínűleg már nem szeretnek minket. Annál rosszabb pedig már nem is jöhet, mint amikor egyenesen szégyell minket mások előtt, és jól érzékelhetően nem kívánatos számára a társaságunk. Szomorú a pofára esés, de inkább vegyük a kalapunkat. Amúgy valószínűleg már a fejfedőnket is utálja…

Mindenki okosabb lett

A fentiekből szépen kiderül, hogy a nők milyen fondorlatosak is tudnak lenni, és a mi lelki épségünk megóvása érdekében – ez mekkora baromság… - inkább alattomos jelzésekkel kommunikálnak velünk, mintsem, hogy kerek perec útilaput kötnének a talpunkra. A másik oldalról nézve viszont nincs is annál édesebb és mámorítóbb, mikor az apróságokból szépen lassan összeáll a mozaik teljes képe, és boldogan újságoljuk a haveroknak: „hiszen én jó vagyok ennél a csajnál!”. Bárhogy is alakuljon, az igazán borzasztó az, amikor kedvenc csatárunk az utolsó percben, döntetlen állásnál az üres kapu mellé lövi a labdát.