Nagyfiúk az idő viharában

Valahol az általános iskola felsőbb tagozataiban irigykedő pillantásokat lövelltünk a végzős menők felé, mivel az osztályunkhoz tartozó lányok fülig pirulva vihorásztak, midőn egy-egy ilyen díszpéldány peckesen elvonult a folyósón. Mi, semmibe vett fiúk tudtuk: egyszer eljön majd a mi időnk. De milyen drámai és kegyetlen az élet, megalapozatlan hitünk csalárd módon becsapott minket. Hiszen mire elballagott a vén diák, mi nem viháncoló libákra kívántuk kivetni a hálónk, hanem nővé cseperedő gimnazista lányokra. Akik viszont érettségiző, a férfivé válás határán ügyetlenül egyensúlyozó pasikra vágytak. Aztán legkésőbb az érettségi banketten azzal kellett szembesülnünk, hogy a középsulis fruskák egyetemista bikák ölelésére szomjaznak. És ez a sor így folytatható tovább és tovább. A helyzet nem javult semmit sem, a mi fránya időnk csak nem akar megérkezni. Éppen ezért az alábbi bekezdések arra hivatottak bizonyítékul szolgálni, hogy mennyire szerencsétlen, magára hagyatott és elveszett a harminc felé cammogó férfiak élete. Lehet elkezdeni sajnálni minket…

Január dilemmája

Így, az első hónap első napjaiban különösen égető a kérdés, hiszen a szilveszter estét minden szabad palimadár nők utáni futkosással töltötte. A pezsgősüvegek eldurrantak, a mulatozás zajai a múltba vesztek, de a kérdés megmaradt: kinél érdemes próbálkoznia egy ereje teljében lévő, szenvedélytől és tettvágytól fűtött férfiembernek? Távol álljon tőlem – mind merészség, mind tapasztalat híján -, hogy erre a talányra egyedül keressek megoldást, ezért a rovat régi, kedves ismerőseihez fordultam. Hiszen ha a modern Don Juan a csókok helyett csak a kosarakat gyűjti, legalább hűséges fegyverhordozói legyenek. Így tértünk be Attila és Zalán barátommal egy billiárdszalonba, hogy némi „lökdösődés” és teljesen ártalmatlan összetételű italok mellett megvitassuk: kikre érdemes rárepülniük a kan-barakk egyedülálló vadászpilótáinak.

Hosszútávú befektetés, bizonytalan kamaty

Hol máshol is kezdhetnénk, mint a legfiatalabb kiszemelteknél. Ijedtségnek helye nincs, kizárólag a húszhoz alulról közelítő „évjáratra” gondoltunk. És van, aki nem csak gondol rájuk. Egyik haverunk, aki épp nem volt jelen eme diskurzuson, például mély meggyőződéssel vallja, hogy nála mindenképpen ez az alosztály a befutó. Buzgó tevékenységét kész megalapozott érvekkel is alátámasztani, miszerint a tizenéves jelzőt lassan maga mögött hagyó korosztály bár külsőleg már kész nő, mégis kiforratlan; ennél fogva pedig a karakteres hímek számára kellően formálhatóak, idomíthatóak. „Talán lehet ebben valami” – reflektál a megidézett felvetésre Zalán – „de az én tapasztalataim azt mondják, hogy egy ennyi idős csaj mellett sem csak móka és kacagás az élet. Sok türelem kell ám hozzájuk, előfordulhat, hogy nagyon ragaszkodóak, nem hagynak levegőt neked; vagy parttalan vitákat kell folytatnod az éretlen dolgaikról. Gondoljatok csak a lépten-nyomon előforduló besértődéseikre… kinek van kedve ezzel vesződni?” – szürcsöl bele italába a billiárd koronázatlan királya. Úgy vélem, azt már csak gondolatban tesszük hozzá, hogy a hosszútávú befektetésnek szánt ébredező virágot lehet, hogy valaki más fogja leszakítani. És akkor bizony kárba veszett a gondosan felépített munka. Oké, 18-19-es korosztály tehát kihúzva. Lépjünk tovább.

Játszótér csak felnőtteknek!

A fal másik oldala, vagyis a húszon túliak társasága. Közmegegyezéssel az első éveket még nyugodtan hozzácsapjuk az előbb megtárgyalt kiinduló célcsoporthoz, a negyedszázados határhoz somfordáló Hölgyekkel viszont újabb problémák merülnek fel. „Én még azt mondom, hogy a 23-24 éveseknél lehet a legtöbb keresnivalónk.” – vall színt Attila – „ugyanakkor nem egy eset bizonyítja, hogy bizony már ők is az érettebb férfiak felé kacsingatnak. Annyira nevetséges, amikor arról beszélnek, hogy egy negyvenes fickó mennyire tudja, mi kell a nőknek. Azt nem veszik észre, hogy a legtöbbjük csak szórakozik velük, és a kapuzárási pánikjuk elhessegetésére használja őket? Ha éppen nem nős… „ – borul el ekképpen barátom tekintete; gyaníthatóan végighallgatott néhány ilyen okfejtést. De mi a helyzet a kortársakkal?

Tessék engem észrevenni!

„Ó, ők már szimplán átnéznek rajtunk!” – legyint lemondóan Zalán. „Egyenesen férfiszámba se vesznek minket! Tántoríthatatlanul hisznek benne, hogy harminc alatt az összes férfi komolytalan, egzisztencia és tervek nélkül kószáló, link alak. Itt aztán már nagyüzemben zajlik a leendő férj becserkészése, éljenek a 32 környékén járó középvezetők!” – hergeli bele magát a témába a vérmes felszólaló. Attól tartok, némileg szelektív a cimborák memóriája, hiszen szélesebb társaságunk nagy hányada a saját korosztályával tudott hosszabban tartó kapcsolatokat kialakítani, így annyira nem lehet reménytelen a helyzet. Csak szándék kell hozzá. Meg egy kis biztos háttér is jól jön. Onnan meg megy már minden, mint a karikacsapás. Persze, csak ha a férfi is úgy akarja. Végezetül nézzük, nekünk mennyire ízlik, ha a fiatalabb fél szerepét osztják ránk a kétszemélyes darabban.

Érett nők karjaiban

Kis túlzással az egyetlen, amiben bízhatunk, hogy egy 40 felé robogó üzletasszony majd velünk próbálja meg felidézni ifjúsága bohó tetteit? Nem-nem, ez az eshetőség fel sem merül. „Csak megtáncoltatom őket, aztán a többivel kapcsolatban felejtsenek el.” – ad meglehetősen konkrét választ a felvetésre Attila. Érdekes mód, a legtöbbször hihetetlenül hitetlenek tudunk lenni, ha egy nálunk idősebb nő küld felénk félreérthetetlen jeleket. Így hát ezeket próbáljuk alaposan félreérteni, vagy kisebbségi érzésünk tolakodik előre: ugyan, mit láthatna bennem, egy fiatalabb fickóban? Megfordult a kocka… tehát akkor senki sem jó? Ez nagyon pesszimista és valóságtól elrugaszkodott lezárása lenne a témának. Mert igazából bárki tökéletes lehet, úgysem a Hölgy kora dönti el, hogy mikor kezd el hevesebben verni az a kérges férfiszív. A többi meg csak ostoba szócséplés pasiktól. De hát valamivel le kell foglalni magunkat, amíg várjuk, hogy eljöjjön a mi időnk…