Még alig léptünk be a novemberbe, amikor a dolgom az egyik bevásárlóközpontba szólított. Ott aztán egy másik (kis) dolgom pedig a mellékhelyiségbe. Már addig is nehezen viselte a bennem élő gyerek a feldíszített kirakatokat és az akciós társasjátékokat, de kézmosás közben végleg eltört bennem valami – és az majdnem a mécses volt. A hangszórókból ugyanis egy andalító karácsonyi melódia szólt. Én meg valahol a hüppögés határán eszméltem rá, hogy tényleg közelednek az ünnepek, és hogy ez milyen jó! Láthatjátok, Hölgyeim, akár ennyi is elég ahhoz, hogy a teremtés koronája szentimentális hangulatba keveredjen. Ugyanakkor kíváncsi lettem arra, hogy vajon csak én vagyok az, akit a karácsony ennyire elvarázsol, vagy más hímek is ledobják ilyenkor a farkasgúnyát, és báránymódra bégetnek a feldíszített fa, az ajándékok, a halászlé és a talpig kinyalt család között. Ja, a kinyaltat természetesen nem úgy értettem. Hiszen karácsony van. Ilyenkor ezt talán mégse. Vagy mégis?
Narancsillat fahéjjal, megjöttem az égősorral!
Alapvetően tehát azt szerettem volna megtudni a kanfalka tagjaitól, hogy a karácsony nem több-e a férfiember számára, mint feleslegesen kidobott pénz ajándékokra, őrjöngő vásárlás a dugig tömött boltokban, kötelező mosolyparádé, amiben azért annyi jó is van, hogy nagyokat lehet kajálni és jól be lehet rúgni a rokonoknál. Ahogy az általában lenni szokott, Domi ragadta magához elsőként a szót, hogy bevallja: nem vagyok egyedül azzal, hogy már a Last Christmas nyitó taktusa könnyeket csal a szemembe. „Volt már olyan utópisztikus álmom, mint amiket a reklámokban látunk, de nem tudom, hogy valaha is át fogom-e élni” – kezdte egy sóhaj kíséretében barátunk. „Tudod, milyen ez. Mindenki összeborul, kötött rénszarvasos pulóverben, a házon százezer forintnyi égősor villog, és egy akkora pulyka, hogy az asztal majd összeroskad alatta. Aztán a térdemre csücsül a két kis csemetém, a drága feleségem pedig Mikulina jelmezben egy kicsit később ül a térdemre”. Eh, na máris elkalandoztunk kicsit… de ne is szaladjunk ennyire előre.
Az otthon melege – de a nőmmel-e?
Ó, itt máris felvetődik egy érdekes kérdés: amíg csak vágyálom a hűséges feleség és a gyermek, de a barátnő azért már befigyel, kinél töltsük az ünnepeket? Múlt héten már szó volt a házon kívüli karácsonyról, de Pasiszemmel nem ritka, hogy szenteste ragaszkodunk ahhoz, amit már gyerekként megszoktunk. „Az igazat megvallva, nálam a karácsony inkább családi ünnep. Mindig otthon töltöttem, illetve az aktuális barátnő is mindig az övéivel. Az ünnepi menüt is édesanyámmal szoktuk tervezgetni” – folytatta Domi. Bercinél viszont ilyesmi fel sem merül, hiszen a nagy magyar valóságtól sok ezer kilométerre élő lányt vett el feleségül – és bizony nehezen barátkozik meg az új ünnepi szokásokkal. „Imádom a karácsonyt, sajnos 3 éve nem igazán van részem olyan igazi, hamisítatlan ünnepben. Hiányzik is” – szólt az e-mail a távolból. „Tavaly azért nem volt rossz, kedvesemmel ünnepeltük itt a 30 fokban. Vettem fát, főztem, tehát volt minden, ami ilyenkor kell. Felöltöztem szépen, ahogy illik: ing, farmer. Nem volt jó ötlet: a húsleves alatt már ömlött rólam a víz...”
Na, ki felejtkezett el az ajándékomról?
Ha otthon is töltjük az ünnepeket, azért ajándékról még gondoskodni kell a nőnk számára. És Pasiszemmel ez évről évre egyre nagyobb feladattá növi ki magát. Ahogy lépegetünk előre közösen, annál jobban tornyosulhat elénk a dilemma: de mit vegyek neki? Hiszen már minden ötletemet elsütöttem, Őt meg hiába kérdezem, csak annyit mond, hogy én vagyok neki a legszebb ajándék. Bezzeg ha tényleg nem kapna semmit, rövid úton repülnék, akár a Mikulás szánja. Pedig Bence szerint van ebben ráció, avagy éljen a praktikus férfi gondolkodás! „Sokkal olcsóbban kijönnék, ha karácsonykor csak magamnak vásárolnék, és mindenki más is így tenne. Ezzel egy rakás felesleges körtől és plusz kiadástól megkímélnénk magunkat. Amúgy a hangulatot szeretem, meg a nagy zabálásokat is” – vette szimplára a figurát a cimbora. Ám én azt mondom, ne feledkezzünk meg a kicsomagolás öröméről... „Az egyik ajándékom egyszer elég szexire sikerült” – terelte a témát izgalmas irányba Berci. „Olyan fehérneműt ’kaptam’, ami csak a csajomra volt jó. Utána persze felpróbálta, és nagyon nagy szex lett a vége. Szóval szerintem nem bűn karácsonykor az ilyesmi”. Hát akkor meg is érkeztünk…
Itt, Drágám? És ha meglátják a rénszarvasok?
Mert lehet-e karácsonykor szexelni? Hiszen ez egy meghitt, vallási utalásokkal átszőtt ünnep, aminek a szeretet a fő üzenete, nem a hancúrozás. De a fentiekből és a most következőkből úgy tűnik, hogy ilyesmin csak én kattogok egyedül. „Persze, hogy lehet!” – vágta rá Bence, és még egy jó sztori is lapult nála. „Szaporodjatok és sokasodjatok: ez ilyenkor is érvényes. És ha már karácsonyi szex: volt egyszer olyan, hogy 24-én vacsora után állatira egymásnak estünk, de úgy felkavarodott a gyomrom a végére, hogy miután elmentem, elmentem egyből kidobni a taccsot a WC-re… Kicsit félreérthető volt a szituáció… Ja, és azóta nem ettem halászlevet!” Ehhez a gyönyörű karácsonyi történethez már csak annyit fűznék hozzá, hogy ha a rokonok miatt esetleg nem lehetünk kettesben, a fürdőszobában lophatunk egymásnak néhány édes percet. Na jó, azt hiszem, mégis lehet szexelni karácsonykor. A lényeg a szeretet. Majd legfeljebb finomabban, romantikusabban csináljuk. Legalábbis az elején. Nehogy feldőljön a fa. Vagy felkavarodjon a gyomrunk.
OLVASS TOVÁBB!
Ipari részegység
Az ipari részegységek szerepe az ipari folyamatokban folyamatosan bővül, és az új technológiai fejlődések révén az ipari szektor is ú...
PASISZEMMEL7 dolog, amit egy férfi csak álmai nőjével tesz meg - Ha ezt csinálja, azonnal menj hozzá feleségül!
Úgy tartják, ha a férfi szerelmes, akkor bizony minden őrültségre képes. Néha a szerelem által kiváltott gesztusok túl csöpögősnek,...
PASISZEMMEL7 férfigesztus, ami elárulja, mit érez valójában a pasi egy nő iránt - Ők maguk vallottak színt
A mai világban szinte mindenki képes manipulálni a gesztusait, és szinte minden ember maszkot visel, hogy ne kelljen felfednie a valódi érz...
10 hely, ahol a férfiak leginkább imádják az érintésedet – Ők maguk árulták el a titkot!
Szerintem mindig fontos elmélyíteni a fizikai intimitást egy párkapcsolatban, annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a párunkhoz. Man...
PASISZEMMEL9 viselkedésforma, amely önkéntelenül is taszítja a férfiakat! - Ők mondták, nem mi találtuk ki!
Biztosan ti is arra törekszetek Drága Hölgyeim, hogy vonzóak legyetek az erősebbik nem szemében, ennek ellenére mégis megeshet, hogy hiá...
PASISZEMMELKíváncsi vagy, mi izgatja legjobban a pasikat? - Ezt a 10 dolgot sorolták fel!
Nem kell nehéz és bonyolult feladatnak lennie egy férfi felizgatásának, csak tudnotok kell, mit csináltok, és mivel pezsdíthetitek fel a ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK