Torokszorító pillanatok a fa körül

Ha nem lenne elég az év végi hajtás, legyen szó munkahelyről, vagy bármilyen fokú iskolai tanulmányokról, mindennek tetejébe az utolsó hónapban még ott díszeleg az a három piros betűs nap is. Nesze neked pihenés! Pedig valaha azt a célt szolgálta a karácsony, hogy a családok összegyűljenek, és békében, szeretetben együtt ünnepeljenek. Ebből mára annyi maradt, hogy jó esetben a família tagjai összegyűlnek, de békés hangulatot már csak elvétve csomagolnak az ajándékokhoz. Anélkül viszont fabatkát sem ér az egész. Lehetne hibáztatni a vágtázó hétköznapokat, de ezzel az elcsépelt indokkal takargatni lelki hiányosságainkat meglehetősen hamisan csengő szólam. Ugyanakkor nincs min csodálkozni, hiszen mire elérkezik az ünnep napja, a készülődés fáradtságától mindenki elcsigázottan zuhan be a fa alá, és szinte már csak annak örül, hogy eljött az a pillanat, mikor végre túl lehet az egészen. Nem állítom, hogy a nagytakarítás, a pulyka megtömködése, a halászlé átpasszírozása, és az ajándékok becsomagolása könnyed ujjgyakorlat, de azért ne feledkezzünk el szegény férfiakról sem, mert számukra sem csak evésből és a dobozok bontogatásából áll a karácsony.

A kedvenc autósmagazinod, drágám!

Nem véletlenül kapta ez a néhány bekezdés az oldal tetején látható címet, hiszen mire a párok végigverekszik magukat a télapókkal és fenyőfákkal körbebástyázott kirakodóvásárokon, félő, hogy úgy 24-e magasságában az egyik bevásárlóközpont mozgólépcsőjén egymás torkának esnek. Ahhoz, hogy ez ne következzen be, legalább mi, pasik bepakolhatunk a puttonyunkba néhány hasznos megelőző intézkedést. Saját hisztérikus rohamaik feloldására meg találjanak ki a nők valamit.

Eleve némi agytréningtől megkímélhetjük magunkat, ha nem hagyjuk az utolsó percre a mi szőke, barna, esetleg fekete, vagy éppen vörös angyalkánk ajándékát. Az igényei felől sem árt tájékozódni (lesznek neki, nyugodjunk meg), mert idővel érdemes kiszakadni a szexi fehérnemű (ez kinek is ajándék igazából?), a plüssmackó (az első évben még tuti befutó), étkészlet (kettő már úgyis porosodik valahol a szekrényben) sztenderd meglepik kínálatából. Ne vegyünk neki se focilabdát, se autósmagazin előfizetést azzal az örömteli felkiáltással, hogy neki annál nem is lehet szebb ajándék, mintha minket boldognak lát. Amennyiben végképp nem jutunk semmire, akkor kérjük meg, hogy állítson össze számunkra egy listát (maximum egy A4-es oldalon), hogy mi az, amit sikítozva ölelne a keblére a fa alatt. Tudom, talán nem olyan ötletes eljárás, de legalább olyat fog Hölgyünk kapni, aminek örül, és a lajstrom változatossága miatt még a titok is garantálva lesz. A mi dolgunkat pedig mindenképp megkönnyíti, hiszen a férfiaktól túlzott kreativitást várni nem igazán életszerű. Ha az első akadályt sikerrel vettük, ugorhatunk is a következőhöz.

Ezüstös mamutok

Elgyötört tekintetű férfiak gubbasztanak szorosan egymás mellett az ügyeletes orvosi intézmény várójában, kezeiken mind változatos nagyságú, vérrel átitatott kötést szorongatnak. Akár a fafaragó művészek éves vándorkonferenciáját is lezavarhatnák a helyszínen, hiszen mindegyik szerencsétlen a kiskés, karácsonyfa, és annak talpa találkozásának „köszönhetően” ücsörög a kényelmetlen műanyag széken. Drága uraim, azt tanácsolnám, kerüljük a hősködést, mert némi pirulás közepette még mindig könnyebb kikötni azt a beste fenyőt az ablakkilincshez, mint pánikhangulatban felidézni a vérző beteg ellátására irányuló ápolási útmutató intelmeit.

Erre amúgy az árusok is rájöhettek, hiszen manapság már szinte mindenhol avatott kezek faragják méretre tűlevelűnk szárát. Ehhez már csak egyetlen dolog kell: ne felejtsük otthon a talpat. Tudom, nem lesz könnyű. Ahogy a fa kiválasztása sem az. Vehetünk bármilyen formás, gyantaillatot árasztó mesebeli egykori erdőlakót, otthon kotyvasztó szerelmünk „Ezt bírtad venni?” kérdésétől úgysem ment meg semmi. Erre nem árt majd emlékeztetni őt, mikor csillogó szemekkel dicséri a feldíszített, fényárban ragyogó, ideiglenes szobanövényt. És így rögtön lesz egy bármikor bevethető szemrehányásunk a következő fél évre.

Decemberben kéne menni?

Amennyiben az előzőek ellenére is vagyunk olyan szerencsések – vagy szerencsétlenek… -, hogy még nem estek nekünk a konyhai robotgéppel, úgy kezdhetünk megbarátkozni azzal a keserűséggel, hogy az év végi ismétléseket nem nekünk vetíti a televízió. Mi ugyanis nem úszhatjuk meg a rokonlátogatást anyóspajtáséknál. Mondtam én, ki beszél itt nyugalomról és szeretetről… ráadásul kezdődhet az egész tortúra elölről, hiszen az após házába sem állíthatunk be üres kézzel, plusz, a körültekintés itt is javallott, hiszen ha anyuka csak barnarizst eszik párolt zöldséggel, akkor semmi esetre se vegyük meg neki a „100 legjobb étel bárányból” című szakácskönyvet. Ha sikerült lebeszélni a családfőt a harmadik kupicáról, és magunkra erőltettük az egészestés bájvigyort, hátradőlhetünk, mert a nehezén már túl vagyunk. A sportösszefoglaló miatt meg ne aggódjunk: valamelyik haver felveszi nekünk.

Gyertyalángnyi útravaló

Fellélegezhetünk, eljött december 27-e. És túléltük! De hiába éltük túl, hiszen ha így fogjuk fel, akkor ott valami baj van. Mert az mégsem állapot, hogy a céges karácsonyi bulin mézes-mázosak vagyunk mindenkihez, otthon meg azon őrjöngünk, hogy kevés a mák a bejgliben. Próbáljuk kihasználni ezt a néhány napot arra, amiről valóban az egész karácsonynak szólnia kell. És miközben kedvesünk az asztalt teríti, gondoljunk arra, hogy nélküle nem aggódnánk annyit az ajándék miatt, nem próbálkoznánk meg a fafaragás mesterségével, és nem beszélgetnénk a konyhában a kötés-horgolás rejtelmeiről leendő anyósunkkal. Lehet, hogy nem mindent csinálunk jól, de mi mégis mindezzel a nőknek akarunk megfelelni. Arról nem is beszélve, hogy nélkülük éhen halnánk az ünnepek alatt, és a lakás sem tündökölne a tisztaságtól, valamint a kipakolt apró díszektől. Szóval tudjuk mi ezt, csak nem nagyon akarjuk beismerni. Az olyan férfiatlan. Boldog karácsonyt, Hölgyeim!