Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

10 csodás képességekkel megáldott stigmata – A 8. fog a legjobban sokkolni!

Szerző:
Szabó Anna
Sokuk valóban képes volt azután gyógyítani, csodákat tenni, hogy stigmatizált lett, de korán sem volt kellemesnek mondható annak lenni. Rettentő fájdalmaik voltak ezeknek az embereknek, még akkor is, ha a hitük és a szentek, akiket láttak és kommunikáltak velük, képesek voltak erőt adni ennek a 10 embernek.

Kevesen tudják, hogy ez a 10 ember stigmatizált volt:

Marie Rose Ferron

Marie Rose Ferron 1902. május 24-én született Quebecben, Kanadában. Három éves korában a családja az Egyesült Államokba, Massachusettsbe költözött. Ő az első dokumentált személy az Egyesült Államokban, aki stigmákat viselt. Egész gyerekkorában hívő volt, látomásai voltak a kisjézusról, de 13 évesen Rose megbetegedett, és kezei-lábai megbénultak. Elmondása szerint egyszer a Szentlélek meglátogatta és meggyógyította a kezeit, de attól még mankóval kellett járnia. 24 éves korától Rose stigmatizált lett és megjelentek rajta is a jellegzetes, fájdalmas sebek. 1929 augusztusában volt az első alkalom, hogy Rose vért könnyezett. Utoljára 1930. augusztus 1-jén jöttek elő a stigmái, azután teljesen magába zuhant. Ekkor pletykák kezdtek keringeni, hogy minden sebét hamisították, és hogy fájdalma hamis volt. Sok családtag is elfordult tőle. Egyszer Jézus azt mondta neki, 33 éves koráig fog élni. Végül május 11-én halt meg a 34. születésnapja előtt és előtte már iszonyatos fájdalmakat élt át, ráadásul meg is vakult és süketült.
 

rejtély misztika
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL