Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

10 megmagyarázhatatlan sztori olyanokról, akik teljesen elveszítettek az emlékezetüket

Szerző:
Szabó Anna
Ugyanis még az orvosok is csak találgatni tudtak, hogy miért, hogyan vesztették el ezek az emberek az emlékezetüket. Csupán egy-két esetben sikerült teljes mértékig megfejteni a rejtélyt. Ugyanakkor ritkán, de visszatért az emlékezetük azoknak, akik egyik napról a másikra elveszítették. Hihetetlenül megdöbbentő, hogy ez valóban megtörténhet az emberrel, hogy egyszer csak elveszíti minden emlékét!

Sokkoló ez a 10 eset, amelyben ezek az emberek elveszítették az emlékezetüket:

Agatha Christie esete

Igen, ő ugyanaz az Agatha Christie, aki a regényeket írta. 1926 decemberében Christie 11 napra eltűnt. Utoljára a saját otthonában látták reggel, majd kocsiba is ült és végül egy szállodában találták meg, ahol Teresa Neele néven tartózkodott. Azt állította, hogy nem emlékszik rá, hogyan került oda.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy Christie hazudott és csak így akart a figyelem középpontjába kerülni. Ugyanis a Teresa Neele nem véletlen név volt; annak nőnek a neve volt, akinek a férjével volt viszonya. Lehetséges azonban, hogy az anyja halálának a közelmúltban bekövetkezett stressz és a házassága miatt ideiglenesen elveszítette a memóriáját.
 

rejtély misztika
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL