Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

10 őrületes csernobili összeesküvés-elmélet, amitől a hajad is égnek áll

Szerző:
Szabó Anna
Az atomerőmű balesetéről szóló nagysikerű HBO sorozat az egész világot felkavarta és azóta is Csernobilon van a világ szeme. A történtek óta pedig egyesek olyan vad összeesküvés-elméletekkel álltak elő a baleset kapcsán, hogy csak úgy lesni fogsz!

Szédületes ez a 10 Csernobillal kapcsolatos összeesküvés-elmélet:

Az űrlények mentettek még Európát

A baleset előtti napokban számos szemtanú UFO-kat vélt látni a térségben, ideértve a robbanás utáni pillanatokat is. Egy tanú, Mihail Varitsky, aki a robbanás után a helyszínre siettet, azt mondta, hogy többen is láttak tűzgolyót, ami lassan repült az égen. „Azt hiszem, a labda átmérője hat vagy nyolc méter volt. Aztán két bíborvörös sugarat láttunk a negyedik egység felé nyúlva. Az objektum körülbelül 300 méterre volt a reaktortól. Az esemény kb. három percig tartott. A tárgy fényei kialudtak, és az északnyugati irányban elrepült.” Az UFO-rajongók szerint így akarták megakadályozni az UFO-k, hogy még nagyobb baj történjen. Egy orosz lap, amelyet korábban a Szovjetunió Kommunista Pártjának hivatalos lapjaként ismertek, felfedte, hogy valóban több száz ember látott egy UFO-t, amely hat órán át az üzem fölött lebegett. A Pravda szerint fele Európát egy UFO mentette meg. Néhányan úgy vélik, hogy ez közel négyszer csökkentette a sugárzás szintjét, megakadályozva a nukleáris robbantást.
 

rejtély misztika csernobil
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL