Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

10 UFO-találkozás, ami megváltoztatta az emberek életét – Egy férfi az elrablása után látnok lett!

Szerző:
Szabó Anna
Gondolj csak bele: találkozol egy ufóval, talán még el is rabolnak. Képes lennél utána ugyanúgy gondolkodni, élni? Nem csoda, hogy ezeknek az embereknek is megváltozott az élete, pláne annak, aki képessé vált a jövőbe látni, miután visszatért az elrablásból.

Sorsfordító lehetett a résztvevők számára a következő UFO-találkozás:

Az elrablás valahol Columbus és Mansfield között

A pontos dátum és a hely, bizonytalan. Talán 1973 második felében történhetett, amikor több UFO- és humanoidokkal történt találkozásról számoltak be. Amikor a tanú szeptember végén az ohiói 71-es autópályán haladt, furcsa fényre figyelt fel. Úgy vélte, hogy nem sokkal a fény észlelése után mindent elsötétült, mivel a következő dolog, amit tudott, hogy teljesen másik úton volt. Később a hipnózis során kiderült, hogy amikor furcsa fény megjelent autója mögött, letért a főútról és egy földútra ment. Nem tudta, miért tette ezt. Mintha kontrollálták volna a tetteit. Hirtelen „három entitást” vett észre járműve körül. A következő, amit tudott, egy asztalon volt, körülötte a különös lényekkel. Különböző kísérleteket folytattak rajta és megvizsgálták a testét. Következő emléke arról szól, hogy az autójában ébredt a főúton.
 

rejtély misztika ufo idegenek
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL