Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

5 hihetetlen képességgel megáldott stigmata – Tátva marad tőlük a szád!

Szerző:
Szabó Anna
A stigma egy olyan testi jegy vagy fájdalom, amely azokon testtájakon jelenik meg, ahol Jézus is sérülést szerzett a keresztre feszítés idején. Ha valakin valóban megjelennek ezek a stigmák, azokat szentnek tartják, akik közel állnak Jézushoz és esetleg küldetéssel érkeztek a világra. Kétségkívül ez az 5 stigmata is mély nyomot hagyott az emberekben!

Nem semmi ez az 5 száz százalékban valódi stigmata: 

Teresa Helena Higginson

Teresa Higginson 1844-ben született Észak-Walesben, mélyen vallásos családban. A kilenc gyermek közül ő volt a legfurcsább. Azt állították, hogy csak egyetlen bűnt követett el: négy éves korában nem tette le kalapját, amikor az anyja kérte. Gyermekkorának nagy részét bűnbánattal töltötte. Meglepő módon úgy döntött, hogy nem apáca lesz, hanem tanár. Himlő és kolera járvány után Liverpoolba ment, és tanítani kezdett. Aztán feltűnt neki, hogy ritkán eszik, és napok óta egyetlen áldozó ostyán kívül semmi egyéb nem volt benne. 1874-ben, közvetlenül a húsvét előtt sebek jelentek meg a kezén és a lábán, és tüske által okozott sérülések a fején. Egyesek szerint ez persze mind az ördög műve. De egész életében látomásokat és jeleket kapott az égiektől, míg végül 1905-ben elhunyt. Bár a Vatikántól kérték, hogy Teresa Higginsont avassák szentté, ez idáig nem történt meg.
 

rejtély misztika stigmata
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL