Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

5 jel, amelyből megtudhatod, hogy raboltak-e már el az idegenek

Szerző:
Szabó Anna
Most talán ezt szórakoztatónak tartod, de sokaknak bizony nem az! Hipnózis alatt több ember is számolt be különös élményekről, amikről még csak nem is sejtette, hogy megtörtént vele. Olyanok is, akik a legkevésbé sem hisznek az idegenek létezésében – nem mintha ténykedésüket a hithez lehetne kötni – és, a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy bizony ők is áldozatul estek.

 

.

 

 

Elveszett idő

Az elraboltak gyakran számolnak be az elveszett idő jelenségéről. Sokszor csak percek, de máskor akár órák is kiesnek az elrabolt emberek életéről, akár útban hazafele a kocsiban, otthon vagy bárhol. De az extrém esetekben akár napokra is eltűnhetnek és a legváratlanabb helyeken tűnnek fel ismét, akár olyan helyen is, ahol még nem is járta. Sylvia ugyancsak tapasztalt ilyen jelenségeket. Elmondta, hogy egyszer az egyik régen nem látott barátnőjéhez indult, azonban csak az ajtóig jutott el. Délre indult volna ebédre, azonban 15:20 perckor ébredt fel otthon az ágyában. Hová lett az a három óra és mi történt az alatt?

ufo rejtély misztika idegenek
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL