Ördögszerető, Ludvérc, Lüdérc

Nyugat-Dunántúlon ludvérc, lucfir néven ismerték, mint éjszakai fényjelenség, tüzes alak, de gyakran ölt magára emberi formát. Méghozzá leginkább távol levő vagy meghalt szerető, házastárs képét. Egyesek szerint emberalakja tulajdonképpen maga az ördög. A legtöbb róla szóló monda arról mesél, hogyan ismerjük fel benne az ördögöt. Például homokban, sárban, hamuban felismerik az állati lábnyomát. A házba kéményen, kulcslyukon átjut be.

Távozásakor tüzet szór és nem túl udvariasan, de barna macit hagy a ház falán. Sok történet szerint a szeretőjét szerencsétlenné, beteggé teszi.

Főleg a Dunántúlon ismeretes a ludvérc elleni védekezés. Gatyamadzaggal, övcsattal, ujjak összekulcsolásával „kötötték el” az útját. A házra helyezett nyírfaággal, szentelt tömjénnel meg lehetett akadályozni, hogy betérjen a házba.

A ludvérc alakja sokszor keveredett a tüzes kerék, tüzes szekér alakjában megjelenő kísértettel, lidércfénnyel. Sok helyen azt tartották, hogy ránehezedik a járókelők vállára, nem lehet utolérni vagy a temetőbe jár és az első kakasszóra el kell tűnnie.