Mennyei kíséret

Amikor még az 1980-as évek elején hallgató ápoló voltam, felelős voltam egy leukémiában haldokló középkorú hölgy gondozásáért. Magányos lélek volt. A lányai nem sokat törődtek vele, a férje pedig ritkán látogatta.

Egy este, miután nála jártam, kinéztem az ablakon, és megláttam egy alakot a kertben. Ahogy megpróbáltam alaposabban megnézni, az alak mintha elhalványult volna. A fáradtságnak tudtam be.

Az idő előrehaladtával és a betegem egyre rosszabb állapotban volt, rendszeresebben jelent meg az alak. Elmeséltem néhány kollégámnak, és nevettek, mondván, hogy túl aktív képzelőerőm van. Minden nap átnéztem az ablakon, és ha ott volt az alak, akkor intettem neki.

Egy nap az osztályra érve a páciensemhez mentem, de üresen találtam az ágyát. A hölgy barátom meghalt az éjszaka. Szomorú voltam, hogy egyedül volt. A következő napokban az alakot sem láttam az ablakból. Azzal vigasztalom magam, hogy a lény valószínűleg a páciensem őrangyala volt, aki arra várt, hogy elkísérje őt ebből az életből a béke és a boldogság helyére.—M. Seddon