500 évig rejtegették a remetenő kéziratát. - Azt állította, Isten mindenkit szeret és nem létezik Pokol!

1342-ben született Norwichi Juliana, avagy Juliana Anya. Ő volt az első olyan remetenő a középkorban, aki könyvet írt, ráadásul nem is akármilyet! Finoman szólva is másképp gondolkodott, mint a korabeli katolikusok, és írt egy könyvet az Isteni szeretet kinyilatkoztatása címmel.

Julian harmincéves korára annyira lebetegedett, - javában dúlt akkoriban a pestis - hogy már le is mondtak róla. Az utolsó kenet feladása közben 1373. május 8-án, miközben a pap keresztet tartott elé, állítólag csoda történt. Juliana előtt megjelent Jézus majd önkívületi állapotba került és 16 látomása volt, amelyben meglátta a kereszténység igaz titkait. Az élmény olyan mély benyomást tett rá, hogy fel is épült május 13-án, majd úgy döntött, a vallásnak szenteli az életét. Ám nem apácaként, hanem remetenőként. 

A Norwichi Szent Julián templom egyik ilyen kis szobájába költözött be és felvette a templom védőszentjének nevét. A remeteséggel kapcsolatban érdemes tudni, hogy aki annak áll, az többé nem teheti a lábát a szobájából. Így Juliana addigi, földi életét elbúcsúztatták egy szertartás keretei között, mintha valóban meghalt volna és végleg bezárkózott. De a fennmaradt ábrázolások szerint volt egy macskája is. Ha minden igaz, az a szoba a sírja is, mivel akkoriban a remetéket a szobájukban temették el, ahol éltek. 

Ám a cellának volt három kis ablaka és azon keresztül tudott kapcsolatot ápolni Juliana a világgal. Gyakran fordultak hozzá az emberek tanácsért vagy legalábbis kiönteni neki a szívüket és rövid idő alatt a város rendkívül megbecsült tagja lett. Olyan hírnévre tett szert, hogy zarándokok érkeztek hozzá. Ráadásul ruhákat varrt a szegényeknek és egyesek szerint a tehetősebbek pénzzel is támogatták.

Hogy mivel foglalatoskodott Juliana? Természetesen írt. Leírta látomásait, majd volt rá negyven éve, hogy kifejtse őket. Olyan kérdéseket feszegetett, mint Isten és a Gonosz létezés és a bűn eredete. De még nem is ezek voltak a legnagyobb gondok Juliana könyveivel.

Már eleve „probléma” volt, hogy nő és nőként írt könyvet. Ez akkoriban teljesen elfogadhatatlan volt. A második, amivel kiverte a biztosítékot, hogy angolul írt, márpedig akkoriban az egyház hivatalos nyelve a latin volt. A harmadik és legsúlyosabb bűn pedig az, hogy teljesen szembement a katolikus egyház rendszerével. 

Azt hirdette, hogy nincs Pokol és Isten mindenkit szeret. Ezt a szeretetet ráadásul az anyai szeretethet hasonlította. Hogy Isten nemcsak az apánk, hanem az anyánk is. Sőt: Isten mindenkit szeret!

A kutatók szerint röviddel a halála előtt adhatta oda a kéziratot Margaret Kempe-nek, aki egy igen híres angol misztikus és zarándoknő volt, és aki utazásai alatt terjeszteni kezdte a kéziratot, mivel rajta is segített Julia és hitét lelte a könyvében. Hivatalosan nem terjeszthették, de akik láttak benne valamit, másolni majd óvni kezdték. 

Ez utóbbi főleg a Juliana 1416-os halála után volt szükség, mikor 1534-ben VIII. Henrik szakított a katolikus vallással, bezáratta a kolostorokat, felégette régi könyvtáraikat és leginkább a misztikus látomásokkal kapcsolatos könyvekre pikkelt, mivel szerinte a látomások a boszorkányoktól származnak. Emiatt sokan azt hitték, hogy Juliana könyve is elpusztult…

De szerencsére 1623-ban kilenc angol apáca szökött át Franciaországba, hogy ott új rendet alapítsanak és náluk volt Juliana könyve is. 1670-ben már nyomtatásban is megjelent, Serenus de Cressy néven. Az apácák rendje 200 évig működött, így volt lehetőségük terjeszteni és védeni Juliana könyvét, de persze továbbra is titokban. De sajnos jött a francia forradalom és az apácáknak menekülniük kellett, így megint úgy festett, hogy elveszett a könyv. Az eredeti valószínűleg el is pusztult.

Pár évszázaddal később, 1901-ben Grace Warric a British Library-ben hozzájutott a „Kinyilatkoztatása annak, aki nem tud egy betűt sem elolvasni, 1373” c. könyvhöz. Vagyis Julianna teljes könyvének a kettőből az egyik meglévő kéziratához, - bár sajnos csak másokat - amit a könyvtár alapítója, Sir Hans Sloane ajándékozott a könyvtárnak, több száz mások könyvvel együtt. A másik másolat a párizsi Francia Nemzeti Könyvtár ban található, amit valószínűleg még Dame Clementina Cary másolt, aki a bencés kolostort alapított Párizsban.

Persze az rejtély, hogy Warrick honnan tudott a könyvről és miért pont ezt kereste, milyen célzattal. De annyi szent, hogy lemásolta, átfordította modern angolra és kiadatta. A mai napig lehet kapni Juliana 86 fejezetes könyvét, amit azóta több nyelvre is lefordítottak.

Az a kevés, amit elárult magában a könyvben a következő:

Hat éves volt, mikor a Fekete Halál megérkezett Norwichbe, ami megölte a város lakosságának egyharmadát. Soraiból arra lehet következtetni, hogy fiatal lányként a Carrow Abbey bencés apácái között nevelkedettmivel ismert, hogy gyermekkorában ott volt egy iskola a lányoknak. A remeték általában nem vallásos közösségből származtak, és nem valószínű, hogy Juliana valaha apáca lett volna, bár nincs írásos bizonyíték arra, hogy az élete során soha nem volt apáca a Carrow-apátságban, és ahogy az írásaiban említette, hogy édesanyja meglátogatta a halálos ágyát és otthon élte át a látomásokat.

Több kutató, köztük Santha Bhattacharji szerint is Julian Isten anyai természetével kapcsolatos gondolatai azt sugallják, hogy ő maga is ismerte az anyaságot a saját gyermekei révén. Mivel a pestisjárványok tomboltak a 14. században, nem zárja ki, hogy Julian elveszítette a családját a pestis következtében. 

Mindenesetre műve roppant érdekes lehet – már önmagában az, hogy ennyi mindent átvészelt – és új gondolatokat ébreszthet a hívőkben, de akár azokban is, akik még csak keresik az útjukat.