Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

6 ember, aki állítólag eladta a lelkét az Ördögnek

Szerző:
Szabó Anna
Igaz-e vagy sem, azt senki sem tudhatja. Csak az Ördög. Vagy, aki eladta a lelkét. Néhányukról azt pletykálják: annak köszönhetik tehetségüket és sikerüket, hogy eladták a lelküket az Ördögnek.

Mese vagy sem, mindenesetre elég érdekes elmélet, hogy ez a 6 ember eladta a lelkét az Ördögnek:
 

Adanai Szent Teofil

Az első ember, aki állítólag tárgyalt az ördöggel, Adanai Szent Teofil volt az Kr.u. a hatodik században. A másik ok, amiért figyelemre méltó, az a tény, hogy a Faust-legendát ő ihlette. A legenda szerint Teofilt a társai egyhangúlag megszavazták, hogy püspök legyen. Teofil azonban az úr alázatos szolgájaként elutasította. Miután egy kortárs elfoglalta a pozícióját, a férfi ezt követően pokollá tette Teofil életét, aki természetesen megbánta azt a döntését. Végül megidézte az Ördögöt, aki kész volt orvosolni a helyzetet, ha Teofil a saját vérével írt szerződésben lemond Krisztusról és Szűz Máriáról. A klerikus beleegyezett, és jutalma a püspöki pozíció lett.

Ahogy teltek az évek, nyugtalanná vált tettei miatt, és bocsánatért könyörgött Szűz Máriától. Negyven napig böjtölt, remélve, hogy Szűz Mária megjelenik. Végül megjelent, és megdorgálta, de Teofil könyörgött neki irgalmáért. További harminc napos böjt után Szűz Mária visszatért, és elmondta neki, hogy Isten megbocsátott neki. De az Ördögnek más elképzelései voltak.

Amikor a pap egy napon felébredt, azt találta, hogy a szerződést a mellkasára szorították. Az Ördög nem volt hajlandó lemondani Teofil lelkéről. Pánikba esett és elégette a szerződést, erre meghalt.
 

rejtély misztika
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL