Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

7 elátkozott lottó nyertes, akik ha tudták volna mi vár rájuk, inkább nem adják fel a lottót

Szerző:
Szabó Anna
Mindenki erre vágyik. Úgy hisszük, ez lesz életünk egyik legboldogabb napja, mikor végre a mi számainkat húzzák ki a lottón. Ám a Sors erre időnként rácáfol a maga módján, és a rövidke boldogság után pokollá változtatja az életünket. Legalább jó néhány ember esett már így arcul a földnek, miután Fortuna kitaszította őket a kegyeiből. De minek a nyeremény, ha átok jár cserébe? Van itt 7 pórul járt lottó milliomos, akik biztos megbánták, hogy nyertek…

2001-ben a korábban nővérként dolgozó amerikai Victoria Zell 1,1 milliárd forintot kaszált. Méghozzá úgy, hogy a válófélben lévő férje igen nagylelkűen neki adta a nyereménye felét. Ezután nem volt más dolga, mint szórni a pénzt, botrányosan viselkedni. és kábítószereken élni. Majd 2004 júliusában, egy éjszakai bulizást követően kosiba szállt és összeütközött egy másik járművel, mikor megpróbálta a barátait a veszélyes vezetési stílusával lenyűgözni. A balesetben egyik barátnője életét belehalt, másik pedig deréktól lefelé megbénult. De a kétgyerekes anyának ez sem volt elég, hogy észhez térjen. Két hónappal később, a tárgyalás idején drogot találtak nála. Az asszony pénze elúszott, ő pedig a minnesotai fegyházban hűsöl.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL