1. A kislány

A bátyám temetkezési vállalkozó New Yorkban. Egyszer egy este megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele menni, hogy ne legyek egyedül. Igent mondtam, és bár akkor még nem aggódtam, de megbántam a döntésemet.

Kezdve azzal, hogy a helyszín maga borzalmasan félelmetes volt, sötét és furcsa szagú. Azzal nyugtatott, hogy a formaldehidet érzem, úgyhogy megpróbáltam megszokni. Ő pedig hamarosan munkához látott, én meg addig elmentem TV-t nézni.

Különben a halottasház bejáratának lengőajtaja volt, így mindig hallottuk, ha valaki éppen bejött.
Egy pár órára teljesen egyedül maradtam. El is aludtam, és az ajtó hangjára ébredtem fel. Azt hittem, hogy a bátyám jött be, de senki sem volt ott. Majd újra visszaaludtam, de akkor megint felébresztett az ajtó által keltett zaj. Nem lehetett megmondani, hogy valaki befelé vagy kifelé közlekedett, de a zaj nem hallgatott el. Azt hittem, a testvérem szórakozik velem, ezért felkeltem, hogy megmondjam neki, hagyja abba. De egy kislány állt az ajtóban. Köszöntem neki, de nem válaszolt. Kék ruhát viselt és rózsaszín szalag volt a hajában. Lefelé nézett, majd elrohant a másik irányba. Arra gondoltam, hogy biztos egy másik ott dolgozó hozta be.

Órákkal később véget ért a tesóm műszakja. Hazafelé tartottunk, amikor elmeséltem neki a kislányt a kék ruhában. Rátaposott a fékre, és felkiáltott, hogy mi a fenéről beszélek. Rémülettel a szemében azt mondta, hogy akkor éjjel egy kék ruhás kislányt vizsgált meg, akinek rózsaszín szalag volt a hajában, és megfulladt egy tóban. Még egyszer, soha az életben nem kísérem el a bátyámat a munkájába.