6. Jacob

Körülbelül egy hónapja voltam korboncnok. A munkám legnehezebb része az volt, amikor a családtagoknak kellett azonosítaniuk a testet. Egyik nap a szülőknek kellett azonosítaniuk fiukat, aki autóbalesetben hunyt el. A lányukat addig kint hagyták várakozni. Az hölgy nem tudta kezelni a fájdalmát, teljesen összetört, így megkértem a lányát, hogy kísérje ki a mosdóba. 5 perc múlva visszaértek és azt mondták, hogy egy fiatal férfi hangját hallották. Nem tudtam mit mondani.

Pár nappal az incidens után az irodában maradtam éjfél után, és egyszer csak a fények villogni kezdtek. „Segítség” mondta valaki egyenesen az egyik fagyasztóból. „Jacob vagyok, segítség”. A fiatal fiút is Jacobnak hívták, akit nemrégiben a szülőknek azonosítaniuk kellett.

A fáradtságnak tudtam be a dolgot és hazamenetem. Másnap éjszaka ugyanez ez történt, ezért bementem abba a szobába, ahonnan tegnap segélykérés hangzott, hogy kitöltsem a papírokat. „Segítség, Jacob vagyok!” – hallottam megint, de nem volt ott senki és olyan gyorsan kiszaladtam, amennyire csak tudtam.  A mai napig azon agyalok, mi lett volna, ha megkérdezem „És miben tudok segíteni neked, Jacob?”