Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

8 tényező, ami miatt az angyalok idegen fajok lehetnek

Szerző:
Szabó Anna
Az angyalok a világ számos kultúrában és vallásban tanulmányozás és csodálat tárgyát képezik. A Bibliában rögzített változatukban ezeket a teremtményeket rendkívül erős lényekként írják le, akik Isten akaratának teljesítésére hivatottak. De meglehetősen sok a közös bennük és az idegenekben.

A következő 8 pont arról árulkodik, hogy az angyalok simán lehetnek valójában idegenek:

Az angyali világ kívül esik a látható univerzumon

A Biblia szerint három különböző zónából áll az ég. Az első a légkörünk, a második Menny, a harmadik pedig Isten lakóhelye. Azt is mondják, hogy az angyalok Isten előtt állnak, így logikusan ezek a teremtmények is ugyanott élnek, ahol Isten. Ha értelmezzük ezeket a történeteket, az angyalok lakhelye egy dimenzió nélküli birodalom lehet, ami mondjuk úgy lehetséges, ha egy párhuzamos Univerzumban helyezkedik el. Az ilyen univerzumok mindegyikének különböző fizikai törvényei lehetnek, ami kihívást jelent a valóság megértésére. Viszont az angyalok világának ötlete, amely kívül esik anyagi univerzumunkon, alátámasztja azt az érvet, hogy az embereknek nincs eszközük ezeknek a teremtményeknek a felderítésére, ha léteznek persze…
 

rejtély misztika ufo idegenek
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL