A Titanic sírja

A legjobb technológia

A Titanic elsüllyedésének egyik legnagyobb érdekessége abból ered, hogy amikor 1912-ben elindult végzetes útjára, az akkori legmodernebb technológiát képviselte, és 73 évvel később is a legjobb technológiára (hanglokátorra, műholdas követésre és mélymerülésre) volt szükség nyugvóhelye megtalálásához.

Az 1900-as éves elején a vízi közlekedés volt a leggyakoribb, ma pedig már mindenki természetesnek veszi a műholdak létezését. Azt azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mekkora erőfeszítést igényel e két technológia maximális kihasználása. Egészen napjainkig nem létezett olyan technológia, amellyel megtalálhattuk, lefényképezhettük és felderíthettük volna a hajót, amely 4 kilométerrel a tengerszint alatt nyugszik a tenger fenekén.

Az elsüllyedt hajó roncsainak felfedezése

A Titanic roncsait Dr Robert Ballard, a Woods Hole Oceanographic Institution oceanográfusa és tengerbiológusa találta meg 1985-ben. Amikor megtalálta a hajót, észrevette, hogy az utasok beszámolóinak megfelelően a hajótest kettétört. Úgy vélte, hogy a vízzel teli előrész súlya kiemelte a vízből a hajó hátsó részét, és ez nem sokkal a süllyedés előtt kettétörte a hajótestet. A hajóból kiesett törmelék több száz méteres területen szétszóródott a tengerfenéken. A hajó első és hátsó része egymástól közel 600 méterre feküdt.

Bob Ballard egyelőre titokban tartotta a felfedezést, és GPS segítségével kereste meg ismét a roncsot, amikor a következő évben visszatért a helyszínre. Azt remélte, hogy ezzel meg tudja akadályozni a kincsvadászok fosztogatását, akik például RMS Titanic feliratú kávésbögréket kerestek volna. Ezen a második expedíción tengeralattjáróval többször is lement a hajóroncshoz. Az utolsó merülés alkalmával lent hagyott egy emléklapot az 1500 áldozat tiszteletére, és arra kérte rajta az őt követő felderítőket, hogy ne bolygassák meg az áldozatok nyughelyét.

Hol fekszik a roncs?

Bob Ballard végül közzétette a Titanic roncsinak koordinátáit:
A hajó hátsó része: északi szélesség 41°43'35”, nyugati hosszúság 49°56'54”.
A kazánház: északi szélesség 41°43'32”, nyugati hosszúság 49°56'49”.
A hajó első része: északi szélesség 41°43'57”, nyugati hosszúság 49°56'49”.

A baleset idején a hajó a jelentések szerint a következő ponton tartózkodott: északi szélesség 41°46', nyugati hosszúság 50°14'. Vagyis az utolsó segélyhívó jel leadásának a helyétől majdnem 22 kilométerre délkeletre találták meg.

GPS segítségével ma már maximum 10 méteres pontossággal meg tudjuk határozni a Föld bármely részén a helyzetünket. 1912-ben a becslés és a csillagászati úton történő helymeghatározás pontossága több kilométer volt! Ha a Titanicnak jobb navigációs felszerelései lettek volna, akkor vajon meg lehetett volna menteni az összes utast? Vagy akár kikerülhette volna a jéghegyet?

Folytatjuk!