Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Buzz Aldrin is bevallotta, hogy ufót látott az Apollo 11-en repülve - 5 megdöbbentő UFO-találkozás

Szerző:
Szabó Anna
A legendás űrhajós, Buzz Aldrin elmondása szerint egy azonosítatlan repülő tárgyat látott az Apollo 11 repülése során. De az ő beszámolóján kívül van négy másik találkozás is az idegenekkel, amelyekről felvételek is készültek. Persze, csak ha hihetünk a szemünknek.

Vajon csakugyan idegenekkel találkozták az alábbi 5 esetben?

Egy csillagvizsgáló olyat látott, amit azelőtt még sosem

A több, mint 60 éves Kenneth Parsons a hampshire-i Winchester Tudományos Központ és Planetárium közelében rögzítette a korong alakú ufó képét.

De amikor később elemezte fényképeit, egy titokzatos képre bukkant, amelyet nem tudott megmagyarázni.

Azt mondta: „Amikor később megnéztem a képeket a számítógépemen, észrevettem valamit a levegőben az egyik képen, bár a felvétel rögzítésekor nem láttam semmit elrepülni.
Természetesen először azt hittem, hogy csak egy rovart fogtam a fényképezőgépem objektívjének közelében, vagy talán egy madarat.

Ám a kinagyítás után kezdtem rájönni, hogy egy korong alakú légi objektum van a háttérben – vagy a középmezőnyben – úgy becsülném, hogy körülbelül egy mérföldre van.

Azoknak, akik azt hiszik, hogy ez csak egy bogár vagy madár, azt tanácsolom, hogy nézzék meg alaposabban a képet.”

forrás

rejtély misztika ufo idegenek
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL