Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Ijesztő! Tömegek álmodnak ugyanazzal a férfival - Ki lehet a titokzatos idegen?

Szerző:
Szabó Anna
Bizonyára neked is vannak visszatérő, különös álmaid - ezek lehetnek jók és rosszak egyaránt. Ez idáig rendben is van. Ám az már igencsak furcsa, hogy egyszerre ezrek álmodnak ugyanazzal a különös férfival, ráadásul úgy, hogy soha életükben nem találkoztak vele.

A történet kezdete

2006 januárjában egy nő felkeresett egy ismert New York-i pszichiátert, akinek elmondta, hogy rendszeresen álmodik egy bizonyos férfialakkal, ám soha életében nem találkozott ezzel az emberrel, fogalma sincs, ki lehet az illető. Állítása szerint a férfi minden egyes álomban tanácsokkal látja el őt a magán életével kapcsolatban. A nő a pszichiáter kérésére lerajzolta a férfi arcát.

A portré néhány napig a pszichiáter asztalán hánykolódott, egészen addig, amíg egy másik női paciens véletlenül meg nem látta a rajzot. Meglepetten mesélte kezelő orvosának, hogy ezzel a férfival már több ízben álmodott, ami azért is furcsa, mert soha nem találkozott vele a való életben. Ez a két történet igencsak kíváncsivá tette a pszichiátert, így másolatokat készített a rajzból, és elküldte néhány szakmabeli kollégának, akik visszatérő álmokkal foglalkoznak. Az eredmény nem sokáig váratott magára, ugyanis néhány hónapon belül további 4 páciens jelezte, hogy álmaiból ismeri a portrén szereplő alakot, ugyanis rendszeresen álmodik vele, ám személyesen nem is látta még.

Egyre többen álmodnak vele

2006 januárjától a mai napig, legalább 2000 nő állította, hogy már látta ezt az embert a saját álmaiban, ráadásul a világ minden tájáról: Los Angeles, Berlin, Sao Paulo, Teherán, Peking, Róma, Barcelona, Stockholm, Párizs, New Dehli, Moszkva stb. A dolog pikantériája, hogy a férfival álmodó nők között semmilyen közös jellemvonás nem lelhető fel, sőt, nincs élő ember, aki valaha is találkozott volna – az álmain kívül – a titokzatos idegennel.
Időközben létrehoztak egy honlapot (http://www.thisman.org/), melynek az a célja, hogy segítse a kommunikációt azok között, akik a különös férfival álmodnak, illetve szeretnének rájönni, hogy ki ez az ember, és miért jelenik meg egyre nagyobb tömegek álmában. Ezen a honlapon egyébként láthatók az álmodók által készített fantomképek is. A hasonlóság döbbenetes.

Elméletek a férfi mivoltát illetően

Számos feltevés született arra, hogy ki lehet a titokzatos férfi, és vajon miért jelenik meg ennyi ember álmában, akik az égvilágon semmilyen kapcsolatban nem állnak egymással. Egy tudományos pszichológiai elmélet szerint a kollektív tudattalanból jön elő a férfi arca, főleg olyankor, amikor az arra érzékenyek valamilyen nehézséggel küzdenek a való életben (érzelmi fejlődés, drámai változások az életben, stresszes körülmények stb.). Igen ám, de miért van az, hogy tömegesen álmodják ugyanazt a képet? Erre ezidáig nem sikerült magyarázatot találni.

Egy vallási elmélet szerint ez az ember maga a Teremtő megjelenésének egyik formája, amelyben Isten kinyilatkoztatja magát. A hívők szerint ez az oka annak, a férfi beszél az álmodókhoz, tanácsokkal látja el őket a magánéleti problémákat illetően.
A legérdekesebb feltevés szerint, mely a legnagyobb hatással volt az emberekre, ám hitelessége minimális, az ember egy valós személy, egy „álomlovas", aki rendelkezik azon képességgel, hogy belépjen az emberek álmaiba. Egyesek úgy vélik, hogy a férfi a való életben is úgy néz ki, mint álmaikban, mások azonban úgy gondolják, hogy teljesen más lehet.

Létezik még egy tudományos pszicho-szociológiai elmélet is, amely azt állítja, hogy maga a férfiarc egyfajta sablon, amit az emberek egész egyszerűen behelyettesítenek azokba az álmokba, ahol egyáltalán vagy nagyon nehezen felidézhető arcot látnak. Ám sokan úgy vélik, hogy nem többről van itt szó, mint arról, hogy aki már valaha értesült az álmokban felrejlő férfialakról, és látta a róla készült portrékat, olyan mély benyomás alá került, hogy meglátta a saját álmában is.

Hogy valójában mi lehet az igazság a titokzatos férfit és az álmokat illetően, azt a mai napig senki nem tudja biztosan, mindenesetre igencsak elgondolkodtató a tény, hogy több ezrek álmában megjelent. Te is álmodtál már róla?

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL