Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Kik azok a Felemelkedett Mesterek?

Szerző:
Szabó Anna
A Felemelkedett Mesterek olyan tanítók és gyógyítók, akik közül jó néhányan éltek már itt köztünk és már halandó életükben is mesterek voltak. Miután tökéletessé váltak, felemelkedtek és még több tudásra tettek szert, azon vannak, hogy nekünk segítsenek, ugyanolyan mesterré és nagytudásúakká válni, mint ők, mi pedig megint csak tovább adhassuk ezt, mert természetesen a cél az emberiség szolgálata és megsegítése.

Egyes New Ages gondolkodók szerint a világegyetemet olyan lények teremtették, akiknek rezgésük és világunk eggyel a miénk fölött van. Vagyis „értelmesebbek", mint mi. És akkor közben tekintsünk el az Isten megteremette a Földe című résztől...
Tehát ezeket a lényeket hívják általában Felemelkedett Mestereknek, és ők azok, akik a mi szféránk feletti szférákban találhatóak. Persze időnkét megjelennek nekünk segíteni, prófétálni nagy fénypacában, amitől mi egyszerű emberünk kiszoktunk nyúlni a döbbenettől.

Rajtuk kívül vannak pedig az „új" Felemelkedett Mesterek, akik innen a földről, a mi „szintünkről" emelkedtek fel, mert feláldozták magukat, bölcsek voltak, Isten kiszemelte őket, túl okos volt, különleges képessége volt, prófétált, tanított egy szó mint száz, már idelent is egyfajta mester volt. Akinek miután felemelkedett, szüksége van egy kis időre, hogy felfedezze új tudatát és környezetét, kezdődhet is a pályafutása. Nem árt tudni, hogy a mesterek között nincsen diszkrimináció, nők és férfiak vegyesen felemelkedtek.

Illetve a mestereket még úgy határozzák meg, hogy olyan személyek, akik beteljesítették idelent az életfeladatukat, kipipálták a karmájukat. A további céljuk pedig nem más, hogy segítsenek másoknak is ezt elérni, és hogy elérjék a tökéletességet, akár csak ők. Illetve ők pedig a náluk is hatalmasabb Istentől avagy Legfelsőbb Erőtől kapják az instrukciókat.

Ha róluk van szó, gyakran találkozunk a „chohánok" (Csohánok) kifejezéssel. Lényegében több spirituális sugár avagy szint alkotja azt az alap energiát, amelyből az anyagi világegyetem felépült (pontosan hét) és ezek a csohánok. Ahhoz, hogy valaki felemelkedett mester legyen avagy csak egy kiadós spirituális utat szeretne tenni a nagy beavatáshoz, annak végig kell mennie ezeken a szinten és el kell sajátítania a tudását. Ahhoz, hogy az ottani tudást megszerezzük, igénybe kell vennünk az egyik mester szolgálatát, aki uralja azt a szintet vagyis annak „Chohánja".

Úgy fest, van nekik egy külön kis szervezetük is, amelynek Nagy Hierarchia – Nagy Fehér testvériség a neve, amelyben a mesterek és azok tanítványai vannak. Az ő tudatuk pedig már kapcsolatban áll Istenével. Ha te is szeretnél ebbe a klubba tartozni, avagy felemelkedni vagy földi mester lenni, illetve egyszerűen csak tudatosabb, jobb életet élni, hívd bátran valamelyik szimpatikus mester, aki a segítségedre siet! Szólítsd meg a gondolatodban, meditációban és már érkezik is.

Íme néhány mester:

El Moyra: Az első sugárCsohánja, az Isteni Akarat és Terv közvetítője az Isteni Terv. Segíti életfeladatunk beteljesítését és megerősít minket a hitünkben.

Kuthumi: A második sugár Csohénja. Megtanítja, hogyan lehetünk a szeretet által bölcsek és egyáltalán megtanít bölcsnek lenni. Illetve a megvilágosodásról és a felemelkedésről is okít.

Lanto: Szeretetet, bölcsességet és megértést hoz.

Velencei Pál: Kreativitással és szeretettel segít.

Serapis Bey: A negyedik sugár Csohánja. A harmóniát, egyensúlyt és Egyiptom ősi bölcsességét ossza meg veled. Érzelmileg felszabadít és fényt vetít a dolgok lényegére.

Hillarion: Az ötödik sugár Csohánja. A végső igazság felé vezető utat mutatja meg. Továbbá a tudomány, technológia, bölcsesség, igazság és tudás sugarát felügyeli.

Mária Magdolna: A feltétel nélküli szeretettel segít független gondolkodást kialakítani.

Lady Nada: Az úgynevezett „Átváltozás Istennője", a hatodik sugár Csohánja, aki az asztrális szintet tisztítja. Ősi gyógyító módszereket tesz elérhetővé, segít az intuíció, a telepátia és a bölcsesség fejlesztésében.

Saint-Germain: A hetedik sugár Csohánja. A mágia tudományának tanítója és a veszteségek feletti bánkódás "gyógyítója". Az Ibolya Láng mestere, egyensúlyt hoz a világba.

Melkizédek: Az ősi bölcsességről tanít.

Djwal Kuhl: a Tanítók Tanítója és ezért több sugárral is dolgozik, mint például az ember evolúciója. Illetve segíti a gyógyítók munkáját, akik a világ gyógyulásáért és békéjéért dolgoznak. Végezetül az okkult tudás megismerését.
Gautama Buddha: Általa megtalálhatod a valódi életcélodat.

 

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL