Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Lefújta az esküvőt, mert a szellemvőlegénye bulizni és drogozni kezdett!

Szerző:
Szabó Anna
Ilyet se sűrűn olvasni! De az biztos, hogy a hölgyet nagyon is megrázta a szakítás, aki komolyan szerelmes volt az ő szellemvőlegényébe. A Wookey Hole-barlangoknál készültek összeházasodni, és még gyereket is terveztek! Ám a nő végül lefújta az esküvőt, miután az volt az érzése, hogy szellemvőlegénye rossz társaságba került, és inni, illetve drogozni kezdett, miközben együtt nyaraltak Thaiföldön.

Erről számolt be Amethyst Realm Holly Willoughby-nak és Phillip Schofield-nek a This Morning beszélgetős műsorban, ahol kitárta szívét és, elmesélte szomorú szakítást Ray-el, akivel 2018-ban ismerkedtek meg Ausztráliában, amikor Amethyst üzleti úton járt ott. Még abban az évben meg is történt a lánykérés. Jelenleg az exét zsályával tartja távolt magától.

Az egyébként spirituális tanácsadóként dolgozó, 32 éves Amethyst elmesélte, hogy nagyszerűen kijöttek egymással a szellempárjával, minden remekül alakult közöttük, de a dolgok megváltoztak nyaralás ideje alatt tavaly májusban. Pedig még a repülőgép vécéjében is szeretkeztek! – árulta el a showban a nő ezt a kis pikáns részletet is.

Amethyst úgy véli, hogy szellemvőlegénye rossz társaságba keveredett Thaiföldön. Ray figyelmetlenné vált, hosszú időre eltűnt, és amikor visszatért, más szellemeket hozott a házba, akik napokig velük lógtak. Hiába kérte Amethyst, hogy változtasson a viselkedésén, a szellem nem tette, így végül a nő a szakítás mellett döntött. „Megpróbáltam beszélni vele" - mondta. „Egyik esélyt adtam neki a másik után, de ő egyszerűen nem változott.”

Phil megkérdezte, hogy Ray adott-e magyarázatot a viselkedésében bekövetkezett változásra, erre Amethyst így válaszolt: „Azt hiszem, elkezdett drogozni és kicsit sokat bulizni.” Szörnyű zajt, lármát csaptak az új szellembarátaival együtt, akik ráadásul bűzlöttek az alkoholtól. 

Phil arra is rákérdezett, hogy Ray pontosan hol bulizik. „A szellemvilágban bulizott, vagy ebben a világban bulizott?” - Nos, mindkettőben bulizott, abból ítélve, hogy eltűnt, majd visszatért hozzám.” - válaszolta Amethyst.

Nem Ray volt az első szellempartnere

Amethyst 2017-ben tűnt fel először a brit sajtóban. Akkor jelentette be, hogy többé nem óhajt valódi emberekkel párkapcsolatot, és csak szellemekkel szeretne szexelni, illetve kapcsolatot kialakítani. Elmondása szerint már több, mint 20 szellemmel viszonya. 

A járvány is okozhatta az elválást

Amethyst szerint a járvány miatti stressz is szerepet játszhatott Ray viselkedésének megváltozásában, mivel a koronavírus a szellemek számára is veszélyes. Azt mondta, hogy a szellemeknek is szociálisan el kell távolodniuk egymástól, félve a „megbetegedéstől”, és a vírus miatt éppúgy rosszul lennének, mint mi. „A szellemek megbetegedhetnek?” - kérdezte Phil, mire ő egyszerűen azt válaszolta: Igen.

Különben a szakítás hírét mindkettejük családja szomorúan fogadta, de Amethyst nem adja fel, hogy megtalálja az igaz szerelmet egy szellem mellett. „Jelenleg boldog vagyok, mert szabad és szingli vagyok." - mondta. 

Mit mond minderre a szakértő?

Christopher French, a londoni egyetem Goldsmiths College pszichológia professzora szerint a kísérteties tapasztalatok nem feltétlenül kapcsolódnak a mentális betegségekhez.
Kerülnünk kell mindenfajta leegyszerűsítő elképzelést, miszerint bárki, akinek furcsa tapasztalatai vannak, mentális betegségben szenved.

A hallucinációs tapasztalatok sokkal gyakoribbak az egészséges embereknél, mint azt gondolnánk. Bárkinek lehetnek hallucinációi - különösen, ha stresszes vagy alváshiányos.
French professzor úgy véli, hogy a „szellemekkel való szex” legtöbb esete könnyen megmagyarázható.

"Az alvási bénulás gyakori - az emberek 20-40 százaléka már megtapasztalta -, és ez az állapot az alvás és az ébrenlét között zajlik, amikor rájössz, hogy nem tudsz mozogni. Az egyik tünet, amiről beszámoltak, hogy gyakran éreznek idegen jelenlétet a szobában, esetleg a közvetlen közelükben, hallucinálnak vagy sötét árnyékokat látnak. Úgy érezhetik, mintha fogva tartanák őket, a tarkójuknál lélegezne, vagy mintha kihúznák őket az ágyból.”

Nos, mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mennyire hisz Amethyst szerelmi történetében!


forrás

 

rejtély szellem misztika
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL