Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Még senki sem adott magyarázatot erre az 5 rejtélyre! – A 3. a legparásabb!

Szerző:
Szabó Anna
Egy férfi salétromsavat vett a szájába, és még csak meg sem égett tőle! Egy erdélyi erdőben pedig furcsa dolgok történnek. A mai napig nem sikerült megfejteni ezt az 5 az rejtélyt, pedig az egyik esetben már a gyerekek is félnek!

Vajon sikerül egyszer valakinek megfejtenie ezt az 5 rejtélyt?

Jo Girardelli

Az 1800-as évek elején Jo Girardelli egy olyan artista volt, aki képes volt lenyelni, illetve a szájába venni forró tárnyakat, és még csak fájdalmat sem okoztak neki. Képes volt salétromsavval öblögetni anélkül, hogy lyukak keletkeztek volna a szájában vagy az arcán. Onnan lehetett tudni, hogy valóban savval dolgozik, hogy előtte rácseppentett egy keveset egy vasra és a fém sistergett. Girardelli olykor a forrásban lévő olajjal játszott és megtöltötte vele a száját. Girardelli itt nem állt meg. Az összes tette nagyobbnak és jobbnak kellett lennie, ezért elkezdett forró viaszt és olvadt ólmot használni. Fémtárgyakat, például lapátokat, melegített nyitott tüzek felett, majd a bőréhez nyomta. Még némelyikükhöz a nyelvét is odanyomta. Mindezen cselekedetekben alig látszott valami elváltozás a bőrén. Anglia egész területén senki sem tudta kitalálni, hogy csinálja. Még a szkeptikusok sem tudták bebizonyítani, hogy csal. Nincs adat Jo életéről, miután elköltözött Angliából, és csodálatos tettei ugyanolyan titokzatosak, mint régen.
 

rejtély misztika
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL