Mi történt a robbanás után a csernobili atomerőműben? A sorozat nem tárt fel mindent!

Annak ellenére, hogy a sorozat hihetetlenül pontos volt a legtöbb részlet leírásakor, a valóság egy kicsit más a sorozathoz képest:

A csernobili atomerőmű munkavállalói és a tragédia kezdete

Minden április 26-án kezdődött, 1:23 órakor. Két robbanás után egy fénysugár jelent meg az égen a 4. reaktor fölött, és tűz ütött ki az üzemben. Ekkor meghalt egy ember az erőműben.

01.30-kor az erőmű vezetőjét Viktor Bryukhanov felveszi a kapcsolatot a vegyi részleg vezetőjével. Látta, mi történik a házának erkélyéről, és nem tudta elérni az éjszakás műszak dolgozóit. Speciális védőruhák nélküli tűzoltók érkeztek a helyszínre, és hatalmas sugárzási dózist kaptak - az arcukon vörös égések jelentek meg, az emberek hánytak és elveszítették az eszméletüket.

„A csernobili katasztrófa idején, senki sem volt felkészítve: sem a polgárok, sem az orvosok, nagyon kevés doziméter volt, és a tűzoltók meg nem tudták, mit tegyenek ... A következő napon esküvőt tartottak és a gyerekek kint játszottak. A riasztórendszer szörnyű volt. Nem volt automatikus leállítás. A radioaktív felhő a robbanás után terjedni kezdett. Látta valaki ezt? Valaki tett intézkedéseket? Nem." - Mihail Gorbacsov, a CPSU korábbi főtitkára

1:55 órakor az igazgató megérkezett az állomáshoz, és Moszkvába telefonált. Alexander Lelechenko, az elektromos osztály vezérigazgatója, feláldozta magát azzal, hogy kiszivattyúzta a hidrogént a generátorokból, és egy új, sokkal nagyobb robbanásból mentette meg az atomerőművet. Kórházba szállították, de 11 nappal később meghalt.
2:45 órakor az üzem igazgatója kérte a város evakuálását. Elutasították. Mindenki várta a moszkvai bizottságot. A reaktor továbbra is radioaktív füstöt bocsátott ki a levegőbe.

A felnőttek és a gyermekek Pripyat városában

A robbanás után 3 és fél óra múlva a Pripyat rendőrség vezetője lezárta az utakat az atomerőműhöz. A kórházban nincs elegendő ágy, így a tűzoltók és a munkások Ivankivba, a legközelebbi városba kerültek, néhányuk pedig a moszkvai radiológiai kórházba kerül.

Szokásos szombat reggel kezdődött a városban. Néhány ember horgászni ment, a gyerekek pedig iskolába. Katonák voltak az utcákon, maszkokkal és doziméterekkel. Azt mondták az embereknek, hogy ez csak gyakorlat.

11:40 órakor, a folyóparton, az erőműben lévő más reaktorok munkatársai elvitték a családjukat, és egy zsúfolt hajón elhagyták a várost. A nap természetellenesen fehérnek tűnt.

16:00 órára az emberek már tudták a Pripyat tüzéről az égő sötét füstje miatt. De nem volt pánik. Az emberek sétáltak az utcákon, megvitatták a következő nap futballjátékát a Dynamo és a Spartak között. Néhány lakos a kórházba ment, és az orvosok a jód és a víz keverékét adták nekik. A gyár igazgatója újabb visszautasítást kapott, amikor kérte az evakuálást.

Valery Legasov és Boris Shcherbina érkeznek a helyszínre

16:50-kor Boris Shcherbina, a Miniszterek Tanácsának alelnöke, és Valery Legasov, a Kurchatov Atomenergia Intézet első igazgatóhelyettese, Moszkvából Kijevbe repült. A csernobili atomerőmű felszámolási csoportjának tagjai csak néhány óra alatt értették meg, hogy hogyan működik egy nukleáris reaktor.

Pripyatban a nap leereszkedett, és a reaktor fölött piros ragyogás volt látható, amely megijesztette a lakókat. Nem voltak figyelmeztetések a veszélyre vonatkozóan, de járőrök sétáltak doziméterekkel az utcán.

20:30 órakor kezdődött az ülés. Kémiai szakértők érkeztek Pripyatba helikopterrel. A helikopterek segítségével láthatóvá vált, hogy a reaktor valóban felrobbant. Ezt megelőzően mindenki azt hitte, hogy a robbanás mellette történt, de nem benne. A tudósok nyomása alatt Shcherbina úgy döntött, hogy reggel elindítja a város evakuálását.

„A pártok és a kormányzati vezetők csak a saját családjuk miatt aggódtak. Rengeteg járatot töröltek Ukrajnából. A családjaikat gépre tették és elküldtél. És nem foglalkoztak másokkal.” - Lepnin Georgy, a fizika professzora, aki 1986 és 1992 között önkéntesként dolgozott a csernobili atomerőműben.

Április 28-án 5 órakor a Leningrádi Atomerőmű magas sugárzási szintet észlelt. A dolgozók ellenőrzik az összes rendszert. Nyilvánvalóvá vált, hogy egy felhőből származik, amelyet a csernobili erőműből a szél sodort arra.

Egy órával később, egy svédországi Oskarshamn-i atomerőmű munkavállalói rájöttek, hogy radioaktív kibocsátás történt a Szovjetunióban. Ugyanakkor, Valerij Legasov azt javasolta, hogy kezdjenek egy speciális keveréket önteni a reaktorra, hogy megállítsák a további kibocsátásokat. 1250 busz, 350 teherautó és 2 vonat érkezik a Pripyatba, hogy közel 50 000 embert evakuáljon.

Az evakuálás kezdete és a következmények felszámolásával kapcsolatos teendők

„Amikor a hátizsákommal a kezemben sétáltam, már 2 tűzoltóautó volt a fenyőfák között, öntözve a fákat. 10 éves voltam, annyira nem érdekelt a dolog, de a kisebb gyerekek izgatottan játszottak a fákról leömlő vízben, annak ellenére, hogy a tűzoltók figyelmeztették őket. Különböző buszok kezdték elszállítani az embereket, bárkit, akit találtak. Páncélozott autók mentek végig a mezőkön, és mindenhol fiatal srácok voltak, akik védőruhákat viseltek.” - Andrey Shabanov

A helikopterek miatt radioaktív por került a levegőbe, és a helyzet a mozgó buszok miatt rosszabbodott. A járatokat az evakuálás végére késleltették, de az ott élő emberek továbbra is belélegezték a mérgező port.

Délben a BBC jelentette a magas sugárzási szintet és a szovjet nukleáris erőmű balesetét. A Szovjetunió egyáltalán nem kommentálta a helyzetet. 21:00 órakor a Vremya hírcsatornán rövid üzenetet mutattak be a csernobili atomerőmű balesetéről, de nem szóltak egy szót sem a sugárzásról vagy a veszélyről.

Fiatal katonák is részt vettek az evakuálásban. Nyáron a katonák megtisztították a területet a törmeléktől, eltemették az üres falvakat és megölték az állatokat, hogy megakadályozzák a sugárzás terjedését a kizárási zónán kívül.

Május 1-jén a keleti blokk városaiban élő emberek a radioaktív esőzések ellenére kimentek a felvonulásokra. Pripyatban csak a hadsereg, a rendőrség, a felszámolók, az üzemi személyzet és a kormánybizottság tagjai maradtak.

Majdnem ezer helikopter dolgozott a reaktor felett, és az egészséges pilóták száma folyamatosan csökkent. 

Május 2-án Pripyatban az emberek azt remélték, hogy az elpusztult reaktort az októberi forradalom évfordulóján visszaállítják. Esténként kezdődött a Pripyat körüli 30 kilométeres zóna kiürítése. A baleset első felszámolói kórházban haltak meg. Az orvosok ólomvédőt viseltek, hogy megvédjék magukat a betegek által kibocsátott sugárzástól.

A szakértők rájöttek, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a robbanásveszélyes reaktorból származó radioaktív tüzelőanyag megolvad a betonon és bejut a víztározókhoz, ami újabb katasztrófához vezethet. 3 mérnök, különleges védőruházat nélkül, lement a félig elárasztott épületbe, és leengedték a vízet.

A bányászok, a kijevi metró építőivel együtt ástak egy alagutat a hűtőrendszer telepítéséhez, és építettek egy védőfalat, hogy megakadályozzák az üzemanyag bejutását a föld alatti vízellátásba, a Dnyeper folyóba és a Fekete-tengerbe. Még a gátakat is építették a Pripyat folyón.

Május 15-én az első felszámolási csapat elhagyta Csernobilt Shcherbinával együtt, de Valery Legasov és néhány más tudós ott maradt, hogy a megsemmisített reaktor pajzsán dolgozzanak.

Augusztusban Legasov Bécsbe ment, hogy elmondja a világnak a balesetet, és azt mondta, hogy emberi hiba történt. De egy másik változatot mondott a Szovjetuniónak, és azt mondta, hogy maga a reaktor volt a robbanás oka. Megkérte a kormányt, hogy hagyja abba a hasonló reaktorok használatát más erőművekben. Elutasították. November végén a reaktor fölött megépítették a csernobili atomerőmű szarkofágját. Ennek állapota később megromlott és 2010-ben megkezdődött az új szarkofág építése, ami elvileg 100 évig fog kitartani.

A Szovjetunió bemutatja az igazság saját változatát a világnak, és úgy dönt, hogy megállítja az új atomerőművek építését.

1986 végén Valerij Legasov volt az egyetlen személy a felszámolási csapat vezetői között, akik nem kapták meg az állami díjat. Néhány hónappal később nem is fogadta el a Kurchatov Intézet kitüntetését. Bélrákja volt, de folytatta a robbanás okainak vizsgálatát. A csernobili atomerőmű ezen a ponton továbbra is működött.

A csernobili baleset második évfordulóján Legasovot holtan találták. Öngyilkos lett. Másnap megtalálták az általa készített saját vizsgálati anyagát, a Csernobili Nukleáris katasztrófa során felmerült ismeretlen tényeket.

1990-ben Boris Shcherbina meghalt. Viktor Bryukhanov visszatért Csernobilba dolgozni. 1991 nyarán a sugárzás szintje még mindig nagyon magas volt: 171 mikroröntgen / óra, míg a normál szint 20-25 mikroröntgen.

1991 októberében a 2. reaktor közelében tűz keletkezett. Az üzem és a tűzoltók munkásai 2 hetes sugárzási adagot kaptak, de nem volt veszélyes a lakosságra. Ezután úgy döntöttek, hogy ideiglenesen leállítják a munkát az üzemben.

A csernobili atomerőmű 2000-ig nem állította le a termelést. A veszélyes vegyi anyagok bomlásához további 1000 év szükséges. De ennek ellenére az emberek visszatérnek az üres házukba.

Ma Oroszországban 3 atomerőmű és 10 reaktor található, amelyek hasonlóak az 1986-ban Csernobilban felrobbant erőműhöz. A robbanás után helyreállították, de más hasonló reaktorokat nem építettek.

A baleset áldozatainak hivatalos száma kevesebb, mint 50 fő - ők azok, akik nem élték túl a robbanást, vagy nagyon magas sugárterhelés miatt haltak meg. De több ezer sugárfertőzött áldozat lehet.