Rettenetes reinkarnáció

A történetnek három főszereplője van. Férj, feleség, pszichológus. Ez utóbbi dr. Joel Whitton kanadai orvos, aki a regresszív hipnózist gyógymódként alkalmazza, és ezzel kapcsolatban évek óta kutatásokat végzett. A másik férfi dr. Michael Gallander, amerikai tudós, az elektronika egyik kiválósága, az IBM cég egyik ásza. Olyan ember, aki elért mindent: tehetséges, gazdag, remekül él. De ez csak a látszat. Gallander naponta úgy indul munkába, hogy egyik zsebébe aprópénzt tesz, a másikba kenyeret. Az előbbit az útjába kerülő koldusok között osztja majd szét, a másik a galamboknak jut… Jó ember, mondják róla. De Michael tudja: ez nem igaz. Tele van kétségekkel, bűntudattal és elégedetlenséggel. Ha tükörbe néz, elfogja az undor önmaga iránt, sokszor gondol az öngyilkosságra. Egész élete tele van fóbiákkal, félelmekkel. Bár szereti feleségét, Sharont, fél közelíteni hozzá, aki ezt nem érti. Ezt sem érti. Michael gyűlöli önmagát.

Rettenetes félelem

Gallander pánikszerűen fél, hogy élve temetik el. A legnagyobb zajban is tud aludni, de egy kis neszre rémülten ugrik talpra. Sokszor lát maga előtt egy fehérruhás nőt, akit megölnek. Gallander vállán időről időre furcsa véraláfutásos foltok jelennek meg, majd percekkel később eltűnnek. Tizenöt évig járt pszichoanalitikusokhoz, akik gyermekkorában keresték a bajt, nem gyógyították meg. 38 éves volt, amikor cége Torontóba, azaz Kanadába helyezte át. Egyszer betévedt egy előadásra, ahol dr. Whitton beszélt hallgatóinak a reinkarnációs hipnózisról. Vissza lehet menni az időben, a páciens múltjába, megkeresni, mi történt vele régebben, az előző életében, és meggyógyítani. Michael másnap jelentkezik a doktornál és beleegyezik: bármilyen terápiára vagy kísérletre hajlandó, csak szabadítsák meg félelmeitől. És eljön az első nap, 1979 februárjában. Michael aláveti magát az első kísérletnek, bár meg van győződve arról, hogy reinkarnáció nem létezik.
Az első kezelés eredménytelen – bár fény derül Michael legalább három korábbi életére: volt svéd vándorárus, volt francia gyapjúkereskedő a 16. században. Ekkor Michael régimódi francia szavakat kevert beszédébe, majd hipnotikus „álmában” egyszer csak eljutottak 1216-ba. De mintha falba ütköztek volna, a beteg tudata nem engedett az orvos parancsainak. Csak egy későbbi szeánszon derült ki… valami borzalmas.

Vérben fürdik a lovag

1189-ben Hildebrandt von Wesel egy kis westfaliai német hercegség uralkodója volt. Sok kezelés során derült fény a herceg tetteire. Rettenetes dolgokat művelt. Az események nem történésük sorrendjében jöttek elő. Az egyik történet Palesztinában játszódott. Hildebrandt keresztes hadjáratban vett részt, a nagy hőségben alakulata egy csapat arab nőt fogott el. A férfi kísérőket levágták, sok keresztes vitéz is odaveszett. Hildebrandt kiadja a parancsot: a nőket öltöztessék a halottak páncéljaiba és ássák el élve a sivatagban! Szörnyű kínszenvedések közepette haltak meg azok a nők… És 1979-ben Michael Gallander ezért retteg attól, hogy élve eltemetik. Mert valahol tudja, érti, hogy megérdemelné azért, amit akkor tett. De miután hipnózisban elmondta ezt is, megszűnik a félelme, és többé elő sem jön.

Ám egy másik kezelésnél még korábbra mentek az időben. Hildebrandt 12 éves volt, apja tanította őt vívni. Egy felnőtt és egy gyerek, karddal a kézben, a palota udvarán, egymással szemben. Hildebrandt gyűlölte az apját, tele volt agresszivitással és haraggal. Vívás közben, amikor apja figyelme lankad, a kisfiú mintegy véletlenül apja arcába szúr, a penge hegye a szeme mellett tűvékonyan behatol a fejébe. Talán az agyába? Apja ágynak esik, a seb elfertőződik, két hét múlva meghal. Aztán jön a másik szörnyűség – az anyja. Aki ugyan most a gyámja, de mint nő, nem kerülhet trónra, hát fia révén akarja megszerezni a hatalmat. A tizenéves, nagyra nőtt kamaszt az ágyába csábítja, így akar közel férni hozzá és befolyása alá vonni. A fiatal hercegben ismét felnő a harag, egy nap a lépcső tetején mellette álló anyját lelöki a mélybe. Az anya a nyakát szegi. Hildebrandt végre szabad, és uralja országát.

Ám mielőtt anyja lezuhant, utolsó erejével még elkapta ujjaival fia vállát, abba kapaszkodott volna, de a fia mégis eltaszította. A huszadik századi férfi vállán ezért jelentek meg azok a rejtélyes, véraláfutásos foltok. De most, hogy elmondta orvosának, a foltok többé nem bukkannak fel.

A titkos viszony

Mielőtt Hildebrandt nagykorú lett és már senki sem vonhatta kétségbe uralmát a hercegségben, találkozott egy Rachel nevű zsidó lánnyal, egy orvos lányával. Az udvari pap rájön, hogy Hildebrandtnak titkos viszonya van a szép zsidó lánnyal. A pap munkához lát: meggyőzi Hildebrandtot, hogy a lány hamarosan terhes lesz tőle – ez önmagában is szentségtörés, egy keresztény uralkodó nem állhat össze egy, az Isten által is kiátkozott néppel! –, majd a zsidók letaszítják trónjáról őt, a herceget, és egy fattyút ültetnek a helyére. Addig duruzsol a pap a fiatalember fülébe, míg az elhiszi minden szavát, és cselekedni kezd.

A következő találkozójukon Rachel örömmel tudatja vele, hogy terhes. A herceg dührohamot kap. Olyan erősen üti meg kedvesét, hogy az azonnal meghal. A herceg a palota ablakából a várárokba dobja a holttestet, és amikor féktelen haragja lecsillapodik, egyszerűen nem is emlékszik többé a lányra. Minden érzelmét eltitkolja – a következő 800 éven át! Mert a kanadai orvos ezután tovább kutatja páciense múltját és későbbi életeit. Mindenütt ugyanarra lel: ez az ember nem akar érezni semmit. Ezért szervez aztán egy keresztes hadjáratot, ahol nemcsak az ellenségen, de a helybeli nőkön vezeti le az idegállapotából fakadó vallási fanatizmusát, az erőszak iránti mérhetetlen vágyát.

A közös múlt átka

Dr. Whitton ekkor már mindent értett. Amikor lejátszotta páciensének a kép- és hanganyagot, arról, mi zajlott le a szeánszokon, a férfi megértette: ez volt ő, de a múltban. Most, amikor minderre fény derült, bajai szép sorban elmúltak. Nem jelentek meg vállán a foltok, nem érzett bűntudatot, nem akarta már önmagát büntetni… De mi van a feleségével, Sharonnal?
Más nővel kapcsolatban soha nem érzett ilyesmit, jól elvolt velük. Ám a felesége félelmet és tiszteletet ébresztett benne. Az utóbbi években viszont már közeledni sem mert hozzá, valamilyen láthatatlan fal nőtt közéjük.
Whitton doktor úgy döntött, megkérdezi erről Sharont is, aki bevallotta neki, hogy ő is furcsa dolgokat érez férjével kapcsolatban, ismeretlen érzések kavarognak benne, amelyek egyszerre vonzzák őt Michaelhez, azért ment hozzá feleségül, de taszítják is homályos félelmek. Az orvosnak ekkor merész gondolata támadt, ugyanakkor azt mondogatta magában: „Nem, az nem lehetséges!” Mégis tett egy kísérletet. Meghívta Sharont, vegyen részt egy reinkarnációs hipnózisban. Az asszony némi rábeszélés után engedett…

És ekkor hihetetlen dolog történt: kiderült, hogy Sharon egyik régi életében Rachel volt! A zsidó lány, aki szerelmes lett Hildebrandt hercegbe, és akit végül hitszegő herceg dührohamában meggyilkolt. Mi több, hipnotizált állapotában Sharon-Rachel pontosan elmondta annak a tragikus utolsó estének a történetét, amikor vitatkoztak a születendő gyermeken. Hildebrandt állítólag vérbe borult szemmel kiabálta, hogy „egy zsidó fattyú nem fog utánam örökölni!”. Az asszony részletesen elmondta, hogyan ölte meg őt a férfi, sőt azt is, mi történt még órákkal a halála után.
Ez volt eddig talán az egyetlen bizonyított eset, hogy a reinkarnáció ösvényein nagy időtávval ugyanaz a két lélek ismét találkozhat, sőt az életük összekapcsolódhat. Most, amikor a doktor a házaspár elé tárta mindezt, Michael lelkéből elröppentek a fékek, már semmi sem tartotta vissza Sharontól, aki szintén képes volt őt továbbra is úgy szeretni, mint addig. Michael lelkében pedig elsimultak a ráncok, mert megértette: a sors – a karma? – adott neki még egy esélyt, hogy helyrehozza bűneit. Mit sem számított, hogy nyolcszáz év telt el a két esemény: a bűn és a megbocsátás között. A lényeg: létrejött egyfajta egyensúly, és a férfi egyik régi bűne eltöröltetett.

Persze a tudomány mást mond. A Gallander-féle esetekből eddig több tucatot filmre vettek. Bárki ellenzi is elméletileg a reinkarnáció lehetőségét, hamarosan kénytelen lesz beismerni legalább annyit, hogy valami van a dologban. Valami, ami még titok, de könnyen lehet, hogy szerves része a bennünket körülvevő világnak. Az emberi tudat, a „lélek” folyamatosan újrakezdi a próbálkozásokat, egészen addig, amíg tökéletessé, bűntelenné nem válik. Ez gyönyörű cél. És csak örülhetnénk, hogy ez a világ, és benne mi, így működünk.