Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Ti küldtétek - 3 furcsa, misztikus eset, mely valóban megtörtént

Szerző:
Szabó Anna
Titokzatos környezeti hatásokról, szokatlan égi látványról, és az általuk keltett félelmekről már többen beszámoltak. A következő történetek bizonyára felkeltik figyelmedet, ha érdekelnek a rejtélyes események.

Egy furcsa csillag

Hazafelé tartottunk a barátaimmal, és szokás szerint megálltunk beszélgetni annál az útkereszteződésnél, amelynél elválnak útjaink. Sok mindenről esett szó, többek között – egy könyv kapcsán – az Ufókról is. Alighogy szóba kerültek, észrevettem, hogy az égbolton sárgán és pirosan villogni kezd egy csillag. Olyan volt, mintha lassan közeledett volna felénk. Szinte a földbe gyökerezett a lábunk, olyan volt az egész, mintha valamilyen mágneses erő hatott volna ránk. Mozdulni sem mertünk, mert a csillag szinte „figyelt” bennünket. Egy hónap elteltével ugyanott és ugyanazokkal a barátaimmal még egyszer megismétlődött a dolog. Ráadásul úgy vettük észre, hogy valaki követ is bennünket. Egyébként máskor is előfordult hasonló eset, és mindezek alapján azt kell mondanom, hogy hiszek az Ufók létezésében.

A történetet M. Erzsébet küldte Mosonmagyaróvárról. Köszönjük!

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL