Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Van alapja ennek a 6 ősi legendának – Mégsem mese az összes!

Szerző:
Szabó Anna
Mielőtt megörülnénk, hogy léteznek vámpírok, vérfarkasok meg és a legtöbb álomszép vagy épp horrorisztikus legendának van alapja, nyugodjunk meg. Valószínűleg van. Legfeljebb nem egészen úgy, ahogy elképzeljük. Egyes legendákat például kimondottan tudományos szempontból sikerült igazolni. A többi pedig várat magára és az is lehet, hogy egy szép napon az igazolódik be, hogy csak léteznek sellők és megtörténtek mesének hitt legendák.

Hihetetlen, de valóban van igazság ebben a 6 legendában:

A Kráter-tó és az istenek csatája

Az észak-amerikai Klamath indián törzs legendái szerint az Oregon államban található Kráter-tó helyén régen a hatalmas Mazama hegy állt, és Llao, a halál istene lakott benne. Csakhogy, amikor Skell, az ég istensége csatába szállt vele, és tüzet meg kénkövet zúdított rá, Llao elmenekült az alvilágba. Skell pedig, hogy biztosra menjen, ráomlasztotta a hegyet, hogy örökre bezárja. A csata színhelyére meg egy álomszép kék tavat varázsolt.

A geológusok és történészek szerint ez a sztori egy 7700 évvel ezelőtti vulkánkitörésen alapszik, ami feltehetően negyvenszer erősebb lehetett a Mount St. Helens kataklizmájánál. Egy óriási magmakamra dőlt össze egy robbanás kíséretében ezzel óriási lyukat hozva létre, amit később feltöltött az esővíz.
 

rejtély misztika
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL