Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZÁMMISZTIKA

A szavak bűvereje

Szerző:
Szabó Anna
Gondolataink is befolyásolják sorsunk alakulását, hát még a kimondott szavak, melyek mágikus erejét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Azonban vannak szavak, melyeknek az ereje nagyobb, míg másoké gyengébb. Mit gondolsz, a szeretet szóé mekkora lehet? Bizony, hatalmas, de nem csak az érzelmi töltete miatt, hanem a benne rejlő számok rezgése okán is.

 

Amint a bevezetőben is szóba került, a „szeretet" vagy akár a „szeretlek" szó különösen nagy érzelmi töltettel bír. Ehhez hasonlóan más olyan szavaink is, amelyek kifejezik mások iránt való viszonyunkat, érzéseinket, jelentős energiával rendelkeznek. A szeretet erejét megsemmisíteni kívánó gyűlölet, irigység vagy harag szavaknak még a csengése is zord és negatív.


Honnan eredhet eme szavak csekélynek egyáltalán nem nevezhető hatása? A jelentésükön túl az őket összetevő betűkből, az azoknak tulajdonított számokból. És mint sokak által ismeretes, a számoknak mind egyedi rezgése van. Vizsgáljuk meg a dolgot most kicsit közelebbről is.


A betűknek rendelt számok a következő táblázatból olvashatók ki:

Ez alapján vegyünk górcső alá egy szót, legyen az az említett HARAG


Nincs más dolgunk, mint a betűknek megfelelő számokat összeadni, külön a magánhangzókét, külön a mássalhangzókét. Azért is vizsgáljuk így ezen betűcsoportok összegét, mert teljesebb képet kapunk, amikor értelmezni szándékozunk azt.

H + A + R + A + G
Az A betűkből a következő összeget kapjuk: A + A = 1 + 1 = 2
A H, R és G betűk pedig a következőt adják: H + R + G = 8 + 9 + 7 = 24, ezt tovább redukálva 2 + 4 = 6 lesz az eredmény.


Miért kell külön számolni a magán- és mássalhangzókat?

Mert a számmisztikában mindkét összeg száma külön nevet kapott. A magánhangzóké a Lelki Óhaj, vagy a Szív Vágya. A belső indíttatás, motiváció és szándék száma ez. A mássalhangzók számát hozzáadva kapjuk a szó Kifejezés számát, mely az abban rejlő lehetőségeket tartalmazza. Eszerint a HARAG kifejezésszáma: 2 + 6 = 8.

A 8-as szám az anyagi szabadságra és a hatalomra vonatkozik, így ha belegondolunk, nem kevés haragot is szül ez a két tényező a mindennapi életben, akár irigységgel megtetézve. Benne lehet egy eltúlzott ambíció, mely vezető szerepre tör, kérkedő és erőszakos természetű.

Mit mutat a SZERETET szó ennek fényében?


A három darab E betű összege: E + E + E = 5 + 5 + 5 = 15, tovább számolva: 1 + 5 = 6

A mássalhangzók pedig a következő összeget adják: S + Z + R + T + T = 1 + 8 + 9 + 2 + 2 = 22, tovább redukálva pedig: 2 + 2 = 4.


A Lelki Óhaj száma tehát a 6-os és a Kifejezés száma az 1, hiszen 6 + 4 = 10, egyjegyűre redukálva pedig 1 + 0 = 1. A 6-os tökéletes összhangban van a szó jelentésével, hiszen segítőkészséget és felelősségérzetet takar. Lehet benne túlzott aggodalom és ragaszkodás is, féltő gondoskodás és akár mártírszerep is. Az 1-es a függetlenséget és a megvalósítást jelképezi elsősorban. A szeretet esetében ez határozottságot takar, olyan törekvést, mely tekintettel van másokra is. Vezető szerepre termett, akit a jó szándék vezérel, nem a hatalomvágy.

A következő összefoglalás pedig tartalmazza a többi szám jelentését, így bármely kifejezés vagy akár név mögöttes jelentését is meghatározhatjuk.

2.
Az alkalmazkodás és az együttműködés száma. Megfontolt döntés és békítő szándék rejlik benne, udvarias és diplomatikus stílussal ötvözve. Negatív oldala, hogy mindez tolakodó és tapintatlan módon is megvalósulhat.

3.
A hármas az önkifejezés száma, így a hozzá kapcsolódó szó bizonyos értelemben lehet hivalkodó és extravagáns, ez utóbbi talán túlontúl is igaz lehet. A megbocsájtás hiánya jellemzi, sok panasz és a pletyka lehet a háttérben. Pozitív értelemben lehet kreativitástól duzzadó, lelkesítő és inspiráló.


4.
A rend és a fegyelem számaként a komolyság tükröződik benne, ugyanakkor öntörvényű és érzéketlen is lehet. Az okoskodás és a szűk látókör rejtőzhet az általa képviselt szavak mögött. Azért hogy jót is mondjunk, a hűség, a becsület és a megbízhatóság fontos érdeme. Türelem, jól szervezettség és gazdaságosság is jellemzi.


5.
Vállalkozó szellem és merészség rejlik az 5-ös számot hordozó szavak mögött, bár előfordulhat ennek ellentéte, a változásoktól való tartózkodás is. Túlzott kritikai érzék és irányítani akarás jellemezheti. Pozitív értékei pedig a gyorsaság és rugalmasság, valamint az újító, fejlődni vágyó és törekvő szemlélet.

7.
A bölcsesség számáról lévén szó, a túlzott kritikai érzék itt is érvényesül, mindez önteltséggel és a „kákán is csomót kereső" szemlélettel párosulva. Legbelül azonban sok esetben kisebbségi érzés húzódik, érzelmi hidegség, ármány és titok. Jó értelemben véve kiváló elemző készség és műszaki érzék lakozik benne, higgadtság és egyensúly.

9.
Az emberséges magatartás számaként lehet túlzott nagylelkűség, kihasználhatóság és hiszékenység is az általa képviselt szavak mögött.
Együttérzés és művészi tehetség is lehet bennük, és idealizált szemlélet, ami a világ dolgait, a jó és a rossz egyensúlyát illeti.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL