Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZÉPSÉG

Beszédes ajkak csodás rúzsokkal

Szerző:
Szabó Anna
Mára klasszikussá vált formáját a töltények ihlették, elődjét már 5000 évvel ezelőtt kipróbálták. Mi az? Természetesen a rúzs, a nők fegyvere, mely nem hiányozhat egyetlen retikülből sem.

Számomra nehezen bizonyítható, de állítólag már a neandervölgyi ősember is kent színes festéket az arcára és ezzel együtt a szájára. Amit viszont már tényleg biztosan tudhatunk, hogy Mezopotámiában ötezer évvel ezelőtt féldrágaköveket törtek össze, majd ennek porával festették ajkaikat az emberek, férfiak és nők egyaránt. Egyiptomban szintén divatja volt a száj színezésének, de ők erre algakivonatot és hennát használtak. Történelmi leletek is bizonyítják ezt: mégpedig az i. e. 3200 körül uralkodó Menes fáraó sírjában talált rúzs.

 

Kezdeti visszásságok

Meglepő módon az első rúd formát öltött, tömör rúzs, egy arab tudós készítette el a 10. században, de csak I. Erzsébet angol királynőnek köszönhetően terjedt ötszáz évvel később. Ő a mai értelemben véve is igazi nő volt: előszeretettel jelent meg vörös ajkakkal nagyközönsége, alattvalói körében. Ám alig pár emberöltőnyi idő kellett hozzá, hogy betiltsák használatát, ugyanis 1770-ben az angol parlament úgy döntött a rúzs az ördögműve – részletesebben pedig a prostituáltak és a színészek eszköze a megtévesztésre – így használata tilos lett, és büntetést róttak ki azokra a nőkre, akik kirúzsozott szájukkal el merészeltek csábítani egy-egy életerős férfit. (Tegyük hozzá, napjainkban sok dolguk lenne ebből kifolyólag a törvény szolgáinak.)

Aztán az első világháború végén, egy labortechnikus a töltényhüvelyektől megihletődve, elkészítette az első tokjából kicsavarható, kúpos rúzst.

 

Irány a filmvászon!

Visszatérve a gyökerekhez a rúzs, első hódító körútján a színészek, előadóművészek körében aratott nagy sikert. A némafilmek sztárjai erős sminkjük kísérőjeként sötétre festették ajkaikat, majd tíz évvel később már pirosító helyett is inkább rúzs kentek orcájukra – annak tartóssága, pontosabb kezelhetősége, valamint egészségesebb fénye miatt.

A tüzes, vörös ajkak azonban a színes, hangos filmek világában törtek az élre Liz Taylornak köszönhetően. Gondolj csak bele, hogy olvadoztak a pasik hideg kék szeme, sötét hajkoronája, porcelán bőre és vadító ajkai láttán. A világhírű színésznő megjelenésével együtt kiugróan magas lett a kereslet a színes rudacskák iránt.

 

2010 nyarán

Végül essen néhány szó arról is, ami igazán foglalkoztatja a nőket: mi a trend idén, és hogy maradjunk a témánál, milyen színeket használj?

A válasz bonyolult, hiszen a rúzst évek óta igyekszik trónjáról ledönteni a szájfény. Idén úgy tűnik, a párbaj csitulni látszik: és mindkettőből elsősorban a ragyogó megjelenéssel kecsegtetőek kerülnek előtérbe. Igen, ragyogó, hisz elengedhetetlen kellékünk a gyémánt- és gyöngyházfény, szemkápráztatóan keveredve a korallal és a pinkkel. Ezek mellett persze a vörös még mindig tartja magát.

Ajánlott termékek, avagy kedvenceink balról jobbra:
AVON glazewear shine szájfény (pink watermelon árnyalat)
L’Oréal Paris Color Riche Shine Gelée
AVON Színmegújító megahatású ajakrúzs
L’Oréal Paris Glam Shine 6H
COLLISTAR rúzs
MAC Lipgelée

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL