Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZÉPSÉG

Selymesen és barnán

Szerző:
Szabó Anna
Optikai trükkök minden olyan nőnek, aki így tavasszal szinte virítónak látja testi hibáit. Ugyan a fogyás és izomtónus növelés megérkezik egyszer, de addig is ki kell bírnunk valahogy. Mi a következő ötleteket vetnénk be!


1. Ha el akarsz rejteni valamit,
használd ki a barna bőr előnyét

Voltaképpen két dolgot rejthetsz el a barnasággal: amikor két árnyékot használsz egyszerre, az többet közvetít belőled. Gondolj csak a Victoria Secret modelljeire. Ők is használnak testalapozót, ahol a domborulataikat szeretnék kiemelni ott vegyesen – a mélyítésekre sötétebbet, a kerek idomok hangsúlyozására világosabbat – alkalmaznak a bőrükhöz igazodó, de attól egy-két árnyalattal eltérőt. Egy szabályt azonban jól jegyezz meg: dolgozd össze a színeket, különben foltos leszel.

 

2. Hamisítsd meg a hasad nagyságát

Ha már Te is rajongója vagy az UV-mentes barnulás szórópisztolyos változatának, akkor tudod, miről beszélünk. Viszont, ha még nem próbáltad, akkor mindenképpen szeretnénk fel hívni a figyelmet rá. Ahogy a nevében is benne van, a legnagyobb előnye, hogy nem érik káros UVA, UVB sugarak bőrödet. A viszonylag rövid, 3-4 perces kezeléskor szakember viszi fel a barnító oldatot egy szórópisztoly segítségével. Igaz, már a szalonból kisétálva látszik némi barnaság, de az igazi eredmény csak 8 óra múlva. A cél érdekében azonban – legalább – fél napig nem szabad fürödni, és 24 órán belül is csak PH-mentes termékkel.

De nemcsak az egészséges bőr szempontjából előnyösebb, hanem a beállítható színerősség miatt is. Ha már bevált helyed van, kérd meg a szakembert, hogy a hasadat – vagy csak a hasfalad két oldalát – színezze sötétebbre. Pár kilónyit a látványból simán csalhattok, ha ügyes a szórópisztolyt használó szakember.

 

3. Tompa fények

Van úgy, hogy a saját otthonodban nem érzed magad komfortosan? Úgy gondolod, mindig egy rém néz vissza rád, bárhova tekintesz? Lehetséges, hogy a világítás nem éppen ideális. Bizonyára te is rácsodálkoztál már, némelyik sztár mennyire másként néz ki élőben, mint a filmkockákon. Ez nem csak a sminknek köszönhető, bizonyítottan nagy szerepe van benne a világításnak. Segítségével éveket fiatalodhatsz vagy éppen öregedhetsz, nézhetsz ki betegesnek vagy egészségtől kicsattanónak… Vess be otthon néhány hangulatjavító fényforrást! Kezdd azzal, hogy nem egy nagy fénnyel világítod meg a teret, hanem felosztod több, különböző erősségű és szögű égővel. A hálószobában például úgy szereljétek fel a fényforrásokat, hogy hátulról és oldalról érkezzenek a puha fények. Így vékonyabbnak tűnsz majd, a meghitt hatásról már nem is beszélve.

 

4. A lila foltok eltűntetése

Bármily hihetetlen a lila bőrhibák eltűntetésére a legideálisabb a barackszín. Ez lehet matt barackos szemhéjpúder vagy rúzst. De utána mindenképpen dolgozz rá folyékony alapozót, hogy szabályosan eggyé olvadjon a bőröd eredeti színével.

 

5. Hosszabb lábak illúziója

Szeretnéd, ha hosszabbnak tűnnének lábaid? Válassz hússzínű körömlakkot lábujjaidra. Ez a tekinteteket becsapja, miközben alig megnyújtja a lábaidat. A napsütötte lábakon még jobban mutat, ha barnás árnyalatú lakkot használsz.

 

6. Izzon körülötted a levegő!

Egy kevés csillámlás a pofacsontok mentén igazán csinossá tesz, ám az egész testen már meglehetősen giccsesnek tűnnek. Könnyed alternatíva: alkalmazz kevés száraz olajat. Próbáld ki a Guerlain Terracotta árnyalatát, mely végtagjaidon felkenve nedvesen izzó látványt nyújt. Pont úgy néz ki, mint a testsmink!

 

7. Narancsbőr és egyéb ellenségek

Bizony, a cellulitisz és az egyéb ráncok, ha már kialakultak, csak halványítani lehet őket, véglegesen eltűntetni nem. Ez tény, azonban léteznek olyan módszerek, melyek igenis hatékonyan feszesítik a kívánt területet, simítják a megfelelő helyen bőrödet. Lássuk be, ez főként akkor nem utolsó szempont, ha önbarnításra vagy napozásra készülsz!

A zebracsíkok ellen is hatékony, vagyis az egész testen, nem csak az arcon az exfoliálás. Ma már testkezeléseket is végeznek, sőt kaphatóak a drogériákban is exfoliáló termékek. Egy hátránya van: a kezelést követő 8 órában tilos a zuhanyzás.

A varázslat: a második réteg. Méghozzá az önbarnító spraydből. Ha már megszáradt az első réteg, utána a kényes területekre vigyél fel másodikat – főként oda, ahol narancsbőröd van.

 

8. Csak egyenesen!

Nem véletlenül mondta mindig anyukád, hogy „húzd ki magad, lányom!”. A jó testtartás nemcsak optikailag vékonyít, egész egyszerűen ilyenkor kénytelen vagy behúzni a hasad, kinyomni a cicid. Ha nem hiszed, fogj egy centit és mérd le! Persze több évnyi görnyedés és rossztesttartás után nem megy majd egyik pillanatról a másikra, viszont kitartással és gyakorlással elérheted a kívánt eredményt.

 

9. Állítsd meg a száradást!

Már mint a bőröd kiszáradását. Ennek legegyszerűbb módja egy vízszűrő felszerelése a zuhanyra, ami alig pár perc alatt megvan, ráadásul beszerzése sem kíván túl nagy erőfeszítést. Gondolj csak arra, milyen kemény ma már mindenütt a víz, és ez nemcsak a mosógépet, hanem bőrödet is rongálja.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL