Képes vagy érezni mások energiáit és ráhangolódni egy adott személyre, ez maga a telepátia. Különösen akkor erősödik fel mindez, ha korábban szoros kapcsolat volt közöttetek. Vannak olyan emberek, akik képesek ezt a képességet tudatosan is használni, míg mások ösztönösen szinte „érzik” a körülöttük lévők auráját és energiáit, anélkül, hogy mindennek tudatában lennének. A telepátia azonban két egymástól távol lévő személy esetében is működik, mivel nem számít a távolság. Ez igazán megdöbbentő! Ha tehát feljön benned néhány spontán emlék a múltból, akkor hangolódj rá az illetőre és érezd őt. Ám nem kizárt az sem, hogy éppen ebben a pillanatban rád is gondol valaki. Vajon honnan tudhatod azt, ha éppen egy adott személy valahol rád gondol, milyen jelei vannak annak, ha a fejében jársz valakinek?
.
1. Erős és váratlan érzelmek sorozata
Ha ezek az érzések nem kapcsolódnak közvetlenül semmi olyasmihez, amit megéltél volna, például elhunyt rokon elvesztése miatti fájdalom, akkor nyilvánvaló, hogy valaki éppen rád gondol. Ez bizonyítja mindazt, hogy valóban számít az, hogy milyen energiát áramoltatsz a világ felé és vajon hogyan irányítod mindezt az egyes emberekhez. Ha hirtelen például elszomorodsz, akkor lehetséges, hogy valaki éppen arra vágyik, hogy veled lehessen az életben, és nem érzi jól magát attól a ténytől, hogy jelenleg távol vagytok egymástól.
OLVASS TOVÁBB!
Felejtsd el a "Szeretlek"-et! Ezek a mondatok sokkal fontosabbak
Természetesen a "szeretlek" szép. De vannak más kijelentések, amelyek legalább ilyen fontosak egy jó kapcsolat szempontjából....
SZEX, SZERELEMSe szex, se szerelem: a puszta barátságért házasodnak a fiatalok
A fiatal japánok a házasság romantika és szex nélküli formáját, a baráti házasságot választják....
SZEX, SZERELEM4 dolog, ami tíz év után is képes feldobni a szexet egy párkapcsolatban
Akik hosszú távú párkapcsolatban élnek, biztosan tudják, hogy az idő múlásával a rutin és a mindennapok könnyen a kapcsolat ellaposod...
Szakításhoz vezethet a közös nyaralás?
Gyakran szakítással végződik az első közös nyaralás. A közös utazás emlékeket teremt - de nem csak jó emlékeket. Egy szakértő azt...
SZEX, SZERELEM8 tipp, amivel felfrissíthetitek a kapcsolatotokat, ha túl sok időt töltötök együtt a pároddal
Talán mindketten home office-ban dolgoztok. Vagy úgy alakult az életetek a sok munka vagy éppen annak hiánya miatt, hogy túl sokat vagytok ...
SZEX, SZERELEM5 tipp, amire dédszüleink esküdtek, hogy összejöjjön a baba
A családalapítás mindig is az emberek életének szerves részét képezte: már a dédszüleinket is foglalkoztatta, hogy milyen módszerekke...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK