Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZEX, SZERELEM

Az ikerlángok közti kapcsolat 8 szakasza - Találkoztál már ezzel a jelenséggel?

Szerző:
Szabó Anna
Az ikerlángok közötti szerelem olyasmi, mint az állatokban rejlő elemi ösztön. Az ilyen kapcsolat felperzsel és eléget, nem lehet megszelídíteni, hiszen iszonyú erős intenzitással ég. Ez a szerelem ugyan sokszor megéget, ám mégis főnixként éledsz újjá belőle.

 

Habár minden ikerlángon alapuló kapcsolat egyedi, az alábbiakban látható egy séma, hogy mégis miről ismerhető fel az ikerlángod, és az is, milyen szakaszában tartasz a kapcsolatodnak.

Az ikerlángok kapcsolatainak 8 fő szakasza

Az ikerlángok úgy érzik, hogy megtalálták lelkük másik felét. Platón, a híres ókori görög filozófus úgy tartotta, hogy a lelkek szétváltak egymástól, emiatt örökké arra vágyódnak, hogy ismét egymásra találhassanak. Ennek ellenére azonban élhetsz teljes életet és lehetsz igazán szerelmes akkor is, ha még nem találtad meg az ikerlángodat, hiszen a szeretetet, a törődést megadhatjátok egymásnak a pároddal. Ha viszont rátalálsz a saját ikerlángodra, minél érettebb lelki állapotban találtok egymásra – annál rövidebb idő kell, hogy egymásra hangolódjatok.

Vajon mi is tehát ez a nyolc fő szakasz az ikerlángok kapcsolatában?


 

 

Negyedik szakasz – mesébe illő kapcsolat

Azt fogod érezni, hogy minden, amit együtt csinálsz az ikerlángoddal, az tökéletes. Szó szerint egy tündérmese szereplőjének érzed majd magad. Mintha egyszerűen minden igényedet kielégítené az ikerlángod.

szex szerelem párkapcsolat ikerláng
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL